Írta: Oláh András
Attilát valójában rettentően zavarta a tömény cigarettafüst, de nem tartotta fontosnak, hogy a többiek erről tudomást szerezzenek. Legszívesebben átment volna egy másik kupéba, s megfordult a fejében az is, hogy a következő állomáson úgy tesz, mintha le kellene szállnia, de Golyó miatt ezt már nem tehette meg.
Golyót még az iskolából ismerte: padtársak voltak néhány évig. Nehézfejű gyerek volt, a matekfeladatokat folyton Attila oldotta meg helyette. Nyolcadik után aztán évekig nem találkoztak, csak most itt, a vonaton futottak össze, amikor a d.-i pályaudvaron zászlókba öltözött futballrajongók rohanták meg a szerelvényt őrült ricsajjal. Pillanatok alatt ellepték azt a fülkét is, amelyikben Attila eddig egyedül utazott.
A sarokba préselődve próbált a könyvébe temetkezni, de a hirtelen jött lárma miatt képtelen volt egyetlen sort is elolvasni. A szemközti ülésre egy hórihorgas, kopaszra borotvált fejű suhanc vetette le magát, mindjárt az ölébe rántva a csapat egyetlen lány tagját.
- Láttátok, az öreg pondró, hogy meresztgette a szemét, mikor szétolvadt a szélvédője?! - vihogott az egyik kamasz.
- A spiné meg sikoltozott mint akit kefélnek…
- Az semmi, apuskám! - hűtötte le őket a tarfejű. - Ti csak civilekkel találkoztatok, minket azonban a zsernyákok kergettek a megállóig! Még szerencse, hogy épp jött egy villamos… Adjon valaki egy cigit, nikotinhiányom van…
Attilának hevesebben vert a pulzusa: már-már a nyelvén volt, hogy ez a fülke nemdohányzó, de aztán mégis visszanyelte a mondatot.
A többiek is rágyújtottak.
- A kurva anyjukat! Megjöttek a zsaruk! - üvöltött fel egy vakarcs kiskamasz.
Mindenki az ablakhoz lódult. A vonat közben lassú döccenéssel elindult.
- Nyaljátok ki! - bömbölte a kórus a peronon gyülekező egyenruhások felé. Egy-két műanyag flakon is kirepült az ablakból harsány röhögés kíséretében.
- Szemét állatok! - hörögte a kicsi búcsúzóul, aztán ő is lezöttyent a lábak közé, a padlóra.
Hirtelen csönd lett.
Attilát zavarba hozta ez a váratlan hallgatás. Szinte a pórusain érezte az őt pásztázó tekinteteket. Most vette csak észre, hogy mióta benépesült a fülke, úgy ül, mozdulatlanul, izmait megfeszítve, mintha csak karót nyelt volna. "Csak lazítani!" - gondolta, s mikor érezte, hogy oldódik benne a görcs, fölemelte a fejét. Képébe bámuló pimasz és vigyorgó arcokat várt, ehelyett üres, semmibe révedő tekinteteket látott. Hanem a túlsó sarokban egy arc… Igen, ez az arc ismerősnek tűnt. És nem is csalódott. Ahogy összetalálkozott a pillantásuk, hirtelen megelevenedett a kövérkés fiú is. Semmi kétség, ő az: Golyó.
- Nini! - szólalt meg az, hallható örömmel a hangjában. - Te vagy az, Ladányi? - s választ sem várva a kezét nyújtotta.
- Egy osztályba jártunk - magyarázta a többieknek. - Neki köszönhetem, hogy egyszer sem húztak meg matekból!
- Ahhoz pedig, téged ismerve, nyilván nem kevés erőfeszítés kellett - röhögött a tarfejű, és simogatni kezdte a lány combját.
- Hazafelé? - kérdezte Golyó.
Attila bólintott. Nemigen volt ínyére a beszélgetés, de egykori iskolatársa mit sem vett észre ebből.
- Itt tanulsz, D.-ben?
- Nem, Pesten.
- Az jó. Ott vannak csak nagy bulik! Meg jó kurvák! - sóhajtott Golyó áhítattal.
- Figyeld, Golyó mindjárt begerjed! - jegyezte meg az egyik zászlóba öltözött srác a kopasz felé fordulva. De az most nem reagált rá, inkább a lány nyakára lehelt egy puszit, keze pedig a trikója alá tévedt.
- Hagyjál! - hárította el a mozdulatot a lány, s az újabb próbálkozásokat megelőzendő, kibújt a fiú öleléséből.
Attila halvány mosollyal nyugtázta a kudarcot, az viszont már csöppet sem töltötte el jó érzéssel, hogy a lány hosszú szempillái alól kihívóan bámulni kezdte őt.
- Kiszáradtam - jelentette ki a kopasz.
- Van még egy kis szilvalé - kínálta egy pattanásos arcú fiú a nála levő félig telt pálinkásüveget.
- Kevés lesz hazáig - mérte föl a helyzetet a kopasz, aki láthatóan amolyan vezérféle lehetett a brancsban. - Hozzatok sört!
Ketten elindultak, hogy megkeressék a büfékocsit.
A kopasz közben jót kortyolt az üvegből, majd váratlanul Attila elé tartotta: - Egészségedre!
- Húzd meg nyugodtan! - biztatta Golyó is. - De azért hagyjál egy kortyot az alján…
- Csak nem akarsz megsérteni bennünket? - próbálkozott újra a kopasz, s szemének villanása a többiek érdeklődését is felkeltette.
Az arcokon megjelenő kaján mosoly Attila figyelmét sem kerülte el. Nem kívánta az alkoholt, amelynek a szaga pillanatok alatt átjárta a fülkét, de nem akart balhét. Ivott hát egy keveset, de előtte ösztönösen megtörölte az üveg száját. Látva a kopasz srác arcizmának rándulását, azonnal meg is bánta a feltűnőre sikerült mozdulatot. Szerencsére a kortyintást kísérő fintort olyan vihogás fogadta, hogy feledésbe merült az előző gesztus. Gyorsan tovább adta hát az üveget. Csupán akkor jött zavarba egy kissé, amikor a lány került sorra, aki tüntetően szintén megtörölte az üveget, s közben végig Attilára függesztette tekintetét. A fiút zavarta a lány viselkedése, elfordította hát a fejét, és Golyóhoz fordult, aki időközben helyet csinált magának Attila mellett.
- Hát te mit csinálsz mostanában?
- Mit? Hát meccsekre járok… meg koncertekre…
- Jó, jó. De egyébként!
- Egyébként semmit. Unatkozom. Néha lemegyek a mostohaapámért a kocsmába, és hazatámogatom… Meló? Az öregnek szoktam segíteni. Feketén. Alkalmi, de tuti pénz. Ráadásul még kapom a segélyt is. Így is megvan annyi, mintha valami gyárban cseszném el az egész hetemet. Majd hülye lennék dolgozni! Hát nem?
- Na nem. Annyira még te sem vagy hülye, Golyó! - kapcsolódott a beszélgetésbe a kopasz srác. - Pedig nálad aztán a visszamaradottság minden jele kimutatható.
Golyó elengedte a füle mellett a megjegyzést.
- Tudod - magyarázta Attilának -, alapjában véve jó srácok. Néha cikiznek, s úgy látszik, ma ismét én vagyok a soron, de amúgy jó velük. Itt mindig történik valami.
- Ha mégsem, akkor teszünk róla, hogy történjen - röhögött a kopasz. De máris témát váltott, mert közben hangos ricsajjal, és sörökkel megrakodva, visszaérkezett a két fiú. - Maradt még egy kis pálinka. Nyeljük le gyorsan a sör előtt! - javasolta, és mindjárt példát is mutatott.
A maradékot Golyó hajtotta fel.
- Téged akartalak kímélni - súgta magyarázatul Attilának.
- Azért nem kellene annyit innod - jegyezte meg szelíden az, mikor látta, hogy Golyó a sörösüveggel is gyorsan barátságot kötött.
- Ne izgulj. Bírom a piát. Idenézz! Ezt csináld utánam!
Fölállt, fél kézzel kitámasztotta magát, hogy a vonat zötykölődése ne zavarja, hátravetette a fejét, és a sört úgy öntötte le a torkán, hogy az ádámcsutkája mozdulatlan maradt.
- Ez jólesett - mondta, mikor visszazöttyent újra az ülésre. - Az öregtől tanultam. Ebben verhetetlen. Csak hát üvegből nem az igazi. Korsóval! Az igen!
Attila látott már efféle mutatványt, de ezzel nem akarta elkeseríteni Golyót. Annál is inkább, mert látta, hogy a kopasz közben összesúgott a többiekkel, azok pedig egyetértőleg vigyorogtak.
- Te, Golyó! - ölelte át bizalmaskodva a fiú vállát a kopasz. - Hány sört bírsz így meginni?
- Tudom is én… Sose próbáltam.
- Hát akkor itt az ideje, hogy kipróbáljuk. Van még négy érintetlen üveg. Ha öt perc alatt magadba tudod önteni, egy hétig ingyen ihatsz az apám kocsmájában…
- Öt perc?… Kevés lesz - bizonytalanodott el Golyó. - Meg nem is vagyok igazán szomjas.
- Csak nem futamodsz meg, Golyó? Cserben akarsz hagyni?
- Mondtam én, hogy nem bírja - vakkantotta a pattanásos arcú.
- Dehogynem bírja! - erősködött a kopasz. - Csak kéreti magát, mint egy szűzlány.
- Tényleg, srácok, most valahogy nem kívánom… - szabadkozott bátortalanul a fiú. - A meccs alatt is sört ittam… Előtte is…
- Te tudod, Golyó. Végül is nem erőszak - morogta hűvösen amaz. - Persze, ha belegondolok, hogy a múltkor is én húztalak ki a szarból… Nem mintha hálát várnék, de eddig én az hittem, hogy tudod, mi a barátság. Hogy van benned tartás, büszkeség. Pedig egy lófaszt van!
- Hol az a sör? - horkant fel Golyó, s lerázta magáról Attila kezét, aki vissza akarta tartani.
- Ez a beszéd! Ezt már szeretem! Ez az igazi Golyó! - paskolta meg a kopasz. - Tartom az ezrest! Ki fogad még? Mindenki Golyó ellen? Akkor is tartom! Én bízom benned, Golyókám… Adjátok gyorsan a sört! Kész vagy? Figyelj, kapaszkodj jó erősen, hogy ne imbolyogj! Most kész! Óra indul! Rajt!
Golyó mohón vetette magát az üvegre. Attila iszonyattal figyelte, milyen gyorsan csökken a folyadék szintje az üvegben.
- Tizenhét másodperc - jelentette ki ünnepélyesen a kopasz. - Pihenhetsz egy kicsit, jó a részidőd… Jimmy, hozd a zászlódat! Legyezd egy kicsit, mert izzad a fiú… Úgy. Jól van, ennyi elég! Jöhet a következő menet. Egy percnél tartunk…
Golyó merev tekintettel nézte az újabb flaskát. Néhány másodpercig szuggerálta, majd nagy levegőt vett, s hirtelen mozdulattal a szájához emelte. Már mindenki állt a fülkében, az izgalom a tetőfokára hágott…
- Egy perc harminc másodperc. Romlik a teljesítményed! Kapd össze magad… Kevesebb időt hagyunk a pihenésre. Vigyázni kell, hogy az utolsó körre legalább két perced maradjon! Jimmy, hol az a zászló!
- Mindjárt csőrepedésem lesz - panaszkodott Golyó. Homlokáról, arcáról patakokban folyt a víz. A trikója is teljesen átnedvesedett.
- Kitartás, Golyó! Még van három perced… Na, ideje nekifogni! Itt az üveg!
Golyó engedelmesen megragadta a sört, bal kezével pedig a csomagtartó fémrácsába kapaszkodott, hogy a vonat erősödő himbálását ellensúlyozhassa. Az üveg felénél sem járt azonban, amikor vad csuklási roham jött rá.
- Óvatosan! Csak szakaszokban idd! - hangzott a jótanács.
- Gyerünk, Golyó! Ne hagyd magad! - Őrült biztatás kezdődött.
- Ti teljesen hülyék vagytok! - csattant fel a lány. - Még megölitek ezt a szeren-csétlent… Nem tudom, mi élvezet van abban, hogy a szemetek előtt ázik valaki ronggyá. A meccs alatt is épp eleget ivott… Golyó, hallod?… Jimmy, Jenci, ne csináljátok ezt!
A kopasz félre tolta a lányt.
- Ki kellene mennem… Mindjárt bepisálok.. - nyöszörgött Golyó, miután kiürítette a harmadik üveget is.
- Na, ne hülyíts bennünket! Még le sem érkezett a lé! Ilyen gyorsan azért a te veséd sem működik. Különben is: már csak másfél perced van.
- Nem bírom tovább… Délelőtt pisáltam utoljára… - A fiú szinte vonaglott a kíntól.
- Három harmincnyolc…. Nem érted? Mindjárt lejár az időd! Van még egy üveged. Idd meg, és mehetsz hugyozni!
- Nem megy… nem tudom… Engedjetek!
Indulni akart, de a kopasz visszalökte. Golyó tehetetlenül zuhant az ülésre.
- Meg kell csinálnod! Majd én segítek! - sziszegte a kopasz, és megmarkolta a fiú haját. Hátrafeszítette a fejét, és már öntötte volna a sört.
Attila azonban megragadta az üveget tartó kezet.
- Hagy abba. Elég volt! - A hangja halk volt, de határozott.
A kopasz egy pillanatra meghökkent. Elengedte Golyót. Nyájassá váló mosolyán azonban látszott, hogy a meglepetés csak egy pillanatig tartott. Az órájára nézett, és bólintott.
- Oké, nagyfiú - mormogta, majd a többiek felé fordult. - Nyertetek. Megyek nektek egy ezressel.
A fülkére hirtelen iszonyú csönd telepedett. Az előbbi extázisszerű hangulatnak egyszerre nyoma veszet. Mindenki csalódottan huppant vissza a helyére. Nem sokáig.
- Te jó isten! Ez bepisilt! - szakadt fel a meglepett kiáltás a lányból.
Valóban Golyó nadrágját nedvesség ütötte át, és a folt rohamosan terjedt.
Megint mindenki talpon volt.
- Te disznó! Nem bírtál volna várni egy kicsit? - hördült fel a kopasz. - Jimmy, vigyétek már ki a klotyóra! Atyaisten, micsoda bűz lesz itt!
Golyó tétova mozdulatokat tett, nagy nehezen feltápászkodott. Tekintete zavartan siklott végig a fülkén.
- Gyerekek... én most kiszállok - motyogta alig érthetően.
- Nem vagy te olyan tökös gyerek! - vigyorodott el a kopasz, majd hozzátette: - Viszsza ne gyere! Maradj csak kinn a klotyón!
- Jimmy, menj utána! - mondta a lány. - Nehogy a vécé helyett máshová nyisson be. Tökrészeg.
- Az lenne még csak nagy szám - vihogott a kicsi -, ha valakinek az ölébe hugyozna!
- Hülye vagy, Dugó! - hűtötte le a lány.
Golyó és Jimmy mögött bezárult az ajtó. A kopasz megvetően nézett utánuk.
- Ez tényleg egy disznó. Saját mocskában fürdik…
- Te tetted azzá - csúszott ki Attila száján, miközben egy papírzsebkendővel letörölte a műbőr kárpitot.
A kopasz arcáról lehervadt a vigyor.
- Jenci, ne csináld! - kapaszkodott a karjába a lány. - Volt már épp elég balhé…
A két fiú szemtől szembe állt a szűk fülkében. Szinte összeért az arcuk. A vonat azonban váratlanul vészfékezett. A fülkében lévők egymás ölébe zuhantak.
- Mi az isten ez?
Jimmy tépte föl az ajtót. az arcán leírhatatlan rémület: - Gyerekek! A Golyó…
- Mi van?
- Őrület! Megálltam rágyújtani. Mire utolértem, Golyó már a peronon állt a nyitott ajtóban, és csak annyit mondott: "Jimmy, én most tényleg kiszállok…"
***
(A szerzőt a NapSziget A Művészetekért Alapítvány március elsején Bánkuti Miklós-díjban
részesítette. A Tárcán kínálom blog olvasói nevében szeretettel gratulálok. Ésik Sándor)
