Tárcán kínálom

Alapító szerkesztő: Ésik Sándor Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (6) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (25) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (3) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (17) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kukuts csilla (3) kulcsár (1) kulcsár attila (68) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (47) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (40) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (30) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • M Szlávik Tünde: A huncut rigmus megfejtése maga is magyarázatra szorul: az esztováta (eszteváta, osztováta) olyan ... (2021.09.25. 17:23) A régi öregek, avagy pajzán történetek
  • Arany Piroska: Isten éltessen Vaskó Ilona! Nagyon tetszik a születésnapi monológod! Nekem is mostanában lesz az ... (2021.02.12. 11:37) Február tizenegy
  • csokosszaju: szia, mit tudsz Hófehérkéről? (2020.09.27. 23:02) Az örök menyasszony
  • bohmjo: Ez nagyon jó! Ahogyan a szavak és tettek újra és újra teljesen új értéket és hangulatot kapnak, a... (2020.09.05. 15:01) Tivadar
  • M Szlávik Tünde: @Farkas Molnár Péter: Köszönöm, Péter! Tárcát is hozhatnál magaddal... :) (2020.08.16. 16:46) Majom a köszörűkövön

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja

2019.01.19. 08:29 Ésik

Várakozás az indulási oldalon

Címkék: m. szlávik tünde

Írta: M. Szlávik Tünde

depositphotos_12928107_w.pngBementek. Még fél óra a kezdésig. Mi a csudát csinálnak majd addig? Olyan bátor volt, elsőként pattant fel, amikor az igazgatóhelyettes – egy kedves, kis mosolygós nő – azt mondta, hogy indulhatnak a gyerekek a számukra kijelölt terembe. Pár perc múlva odasétáltam az ajtóhoz, éppen akkor jelentkezett a névsorolvasáson. Lefotóztam gyorsan a telefonommal. Homályos lett. Az ablaknál ül. Ellenfényben. Nem baj. Akkora nagy gyerek! Talán egy lányt láttam, aki nála is fejlettebb. Istenem, pedig még nincs is 14!

A díszteremben párosával összeültek a szülők, de most senkihez sincs kedvem. Van pár szimpatikus arc, de nem, nem akarok ismerkedni. Inkább írok.

Tíz óra van, most kezdik. Mit fogok én csinálni még 45 percig? Majd még egy órán át?

Ezek a szülők, mint a gyerekek, éppen olyanok. Egyre hangosabban zsonganak. Mellettem bőbeszédű fiatalasszony a fia – lánya? meg sem néztem őket – tanárait szapulja. Rossz hallgatni, de már kínos lenne odébb költözni. Zavar. És még majd két óra ebben a pokoli melegben. Vagy csak rólam szakad a víz?

Egy másik kedves anyatárs nem bírta ki, a mosdóban beindította a kézszárítót, idáig süvít a hangja. A mosdóajtó végrevágva, szemben ott ír a gyereke… Áh, túlérzékeny vagyok, biztosan nem hallják bent, de mégis…

Azt mondta, a fogalmazással kezdi majd, az az utolsó feladat, de tíz pontot ér. Értékelik a humoros megoldásokat. Az előkészítőkön az utolsó néhány nagyon jól sikerült. Anyja fia… Bocs, ez nagyképű volt. Szóval, nekem is mindig jól sikerültek az iskolai fogalmazásaim. Bár ha megint a szövegértéshez kapcsolódik a fogalmazás, akkor előbb át kell rágnia magát a kásahegyen. Édes istenem, most azt érzem, hogy még én is gyakorolhattam volna egy kicsit többet vele. De nem akart. Fiú. Lusta. Vagyis soha nem lesz olyan szorgalmas, mint egy lány. Mint az anyja. Én meg soha nem leszek olyan okos, mint ő.

Bejön egy középkorú, vidám hangú férfi: „Kezüket csókolom, szép májust mindenkinek! Játszhatok valamit?” Viszont, suttogok még lehajtott fejjel, majd felnézek, de nem látok nála hangszert. Elképedten nézek körül, senki nem reagál. Visszakapom a tekintetem, de már nem áll ott senki. Képzelődtem volna? Nem kérdezek rá. Ha nem volt ott senki, bolondnak néznek. Ha igen, illik tovább beszélgetni.

Nem izgulok. Valahogy nem. Csoda. Én vagyok a világ legizgulósabb embere. Általában tíz évre elegendő izgulnivalóm van. De most azt érzem, nincs miért. Felkészült. Okos. Meg tudja oldani. Meg tudja oldani. Meg tudja… Tudja… Mantra…

Jaj, ezek a telefonok! Nem igaz, hogy nem lehet lenémítani őket! És a leghangosabb mobil szól leggyakrabban. A férfi üvöltve játszik hideg-hideg-langyos-meleg játékot az otthonmaradottakkal, hogy hol találják meg a lottószámokat a rádió melletti polcon, de ne azokat játsszák meg, vegyenek gépit, a skandináv meg kell a francnak. Itt puszta kézzel epillálom a nem létező arcszőrzetemet. Szerintem az igazán fontos embernek mások veszik fel a telefonját, aztán diszkréten – de azért jól artikulálva, hogy a három méteres körzetben elnémulva hallgatózók kíváncsisága kielégülhessen − a fülébe súgják: „Az államtitkár úr tisztelettel kéri, hogy hívja vissza”. Vagy valami hasonló.

Nem telik az idő, csak a papír. A hullapelyhesfehérhó közben átváltott jegesködszitálba. De legalább bejutottunk épségben. Mi lehet a Dunántúlon felvételizőkkel abban a hófúvásban? De hülye vagyok! Nem elég nekem a magam gondja?

Felvételi után szaladnunk kell cipőt venni. Mindjárt kilóg a lóláb. A tegnapi jég, meg a bohóckodás a hóban, itt van ni, megrepedt a varrás. Gyerek. Nagy gyerek, de gyerek. Már jó fél fejjel fölém magasodik. Csikiz a bajsza. Érzékeny, sebezhető, mint minden kamasz. Talán nem lövöm el. Néha túl kemény vagyok vele. Könnyen dühbe gurulok, de rövid ideig tartok haragot. Nem, nem is tartok. Felfortyanok, pöfögök, néha fekete füstöt lökök – teszek két-három kört a seprűnyélen −, aztán vége. Ha kell, bocsánatot kérek. Meg kellene spórolni ezt az egészet, de nem megy. Pedig egyszer ebbe fogok belehalni. Mint Mátyás király, aki a gutaütésig felbosszantotta magát a romlott fügén…

Két méterre tőlem Kossuth szobra álldogál. Nem álldogál, nincsen lába. Talapzaton egy mellszobor. Köpenybe burkolódzik, válla fölött alig titkolt érdeklődéssel sandít a jegyzetfüzetembe. Vagy a zongora tetején feledett, félig nyitott laptopra. Esetleg az ismerkedő anyukákra itt mögöttem. Ha lenne karja, huszárosan pödörne egyet a bajuszán. Mert ugye az van neki, meg szépen bodorított szakálla. Badzsüsz. Állán nem ál a szakáll… És szép magas, okos a homloka. Mint a fiamnak. Aki talán már a fogalmazásnál tart. Fél óra telt el. Tudom, hogy nincs okom aggodalomra. A helyettes felkészített miket: azzal jönnek majd ki, hogy nem tudtak semmit, és nagyon nehéz volt. Rázzuk helyre a lelküket a matek feladatsorig. Én ugyanezt mondtam az osztálynak, mindenki így érez rögtön utána.

Egy percre abbahagytam az írást, rögtön visszajött a hallásom. A látásom viszont… Tegnap este három méterről nem tudtam megállapítani, hogy férfi vagy nő áll-e az iskolakapuban. Időnként elcsodálkozom a forgalomban, hogy honnan a gyöngyvirágos bánatból került elő ez az autó. A minap voltam bent az orvosi szobában egy kis öndiagnosztikára. Azóta sem értem, miért gyártanak olyan szemészeti táblát, amelyiken a piros vonal alatt csak maszatok vannak.

Még tíz perc, és jönnek. Szeretnék már túl lenni rajta. Zavar, hogy hallok. Az anyukának is rossz tanárai voltak. Remélem, legalább a nagypapának voltak sikerélményei is...

Stresszes szülők indulnak a tantermek felé, hogy onnan igyák a szót magzatuk ajkáról. Helyesebben elállják majd az utat, nehogy a másé ki bírjon támolyogni egy kis friss levegőre. Egy-két dédelgetett csemetét képesek lettek volna háromnapi hideg élelemmel ellátva beküldeni felvételizni. Egek! Órán sem ehet, ihat. Kevésbé fog izgulni, ha csokipapírt recsegtet odabent, vagy ha tizenöten ciccentenek egymás után kólát, pláne energiaitalt?

Most kezdek ideges lenni. Még öt perc! Elkaptam egy nő tekintetét. Fogalma sincs, hogy terápiázok éppen, elterelem a figyelmemet. Öt perc. Már csak öt perc, és okosabb leszek.

Reggel már rajta volt a feladatsor címe a honlapon, de még nem lehetett megnyitni. Szerintem ott nevettek a rendszergazdák, amikor meglátták, hányan próbálkoztak idő előtt, hátha valami hiba folytán nyilvános lesz a feladatsor. Nem lett volna jó. Kiderül, és írhatják újra. Félek a délutántól. Kinyomtatom a kérdéseket, és azt mondja majd a gyerek, hogy ezt sem tudta, meg ezt sem, néhányról pedig, amiben biztos volt, kiderül, hogy elrontotta…

Áááá! Az a drága, szégyellős mosolya! Feldobva jön ki, azt mondja, nagyon könnyű volt. Az utolsó feladatban a netről, meg a közösségi oldalakról kellett írniuk, előnyök, hátrányok, de most csak szavak jutnak az eszébe arról, hogy mit is írt. Nem baj, azok helyénvalónak tűnnek. Poénnal zárt: Ha nem hiszed, járj utána az interneten! Remélem, értékeli a javító kolléga. Iszik egy kortyot, aztán mosolyogva indul a terembe, mondván, gyerünk, tudjuk le a matekot is, aztán menjünk haza gépezni… Testreszabott feladat volt neki ez a fogalmazás − lám, most is igyekszik vissza a virtuális világba.

Nekem meg kezdődik az újabb 45 perc várakozás, itt, az indulási oldalon.

A magyar feladatsorral fél óra alatt végzett. Nem mertem megkérdezni, átolvasta-e, ahogy sulykoltuk. Még a témazárókat sem szedjük be idő előtt, nézze végig, gondolja át. Ennek azért jóval nagyobb a tétje. Bár az este azzal nyugtatgattam, hogy nincs vége a világnak, ha ezt elrontja. Akkor keresünk másik utat, de teljesül a vágya. Informatikus szeretne lenni, mindene a számítógép. Ha van célja az embernek, akkor lényegesen könnyebb minden, csak az odáig vezető lépéseket kell megtennie. Elképzelések nélkül csak toporog, néha egy helyben, mint a sz*ró galamb.

Azt hiszem, a matematika nehezebb lesz. Az egyik feladatsor könnyebbségét mindig a másik brutalizálásával szokták ellensúlyozni. Sosem értettem, mire jó ez. A tudásszint felmérésének nem lenne szabad azzal járnia, hogy jól, esetenként évek óta kiválóan teljesítő gyerekeket megszégyenítenek. Gyakran nem az ő korosztályuknak megfelelő feladatokat kapnak, némelyik direkt kétértelmű, hogy az izgalomtól elbódulva észreveszik-e a csapdákat. Ha csak egyszer is láttak volna a kettes-hármasok vigyorgó lesajnálásától űzött vadként viselkedő jó tanulót, mert az ötven pontból csak a felét tudta elérni, több empátiával látnák el a munkájukat a feladatkészítők. Szinte azonos képességűek vállalják a megméretést, ha nehéz, mind rontanak, ezzel nem lehet „megszórni” a társaságot. Csak azt érik el, hogy a gyerek hiábavalónak érzi azt a sok-sok energiát, amit a tanulásba belefektetett. Ráadásul úgyis felveszik, mert kell a létszám a középiskolának is.

Mindegy, most ez sem számít. Lassan teleírok egy fél füzetet. Jólesik. Az utóbbi időben nem nagyon írtam huzamosabb ideig kézzel. A táblára sem, amióta van az interaktív. Tőlem bezárhat a krétagyár. A jót könnyű megszokni. Pedig szeretek írni, élvezem a betűk formálását, az írásképet a füzetlapon. Nyílegyenes sorok, kissé jobbra dőlő betűk – megdöntöttem a füzetet, könnyebb így írni a combomon.

Beni azóta számol, rajzol, szerkeszt… Remélem, nem kapkodja el, nem dobja a háta mögé az össze jó tanácsot, amit kapott fél év alatt. Talán az érettségire fog majd ennyit készülni legközelebb.

Jöttem, mentem, ittam, pisiltem, telefonáltam, de még mindig van pár perc. A kedvében fogok járni egész hétvégén. Mára kínait kért, holnapra sok-sok rántott húst. Megkapja. Mindent. Gyönyörűen vette élete első komoly akadályát. Ebben még tudtam neki segíteni. Hát ünnepeljünk.

Rögtön kijön… Én gyönyörű, okos nagyfiam! Csak ne bőgjek! Most ne, még ne! Meg minek is egyáltalán? Jaj, de nehéz anyának lenni!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr8714572064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása