Írta: M. Szlávik Tünde
Ritkán alszom délután, de a hőség ma letepert, a nappali kanapéján zuhant fejem hátra. Azt álmodtam, hogy a főző kávé helyett megkínzott, síró kisgyerekeket hoz a világra, akik kibújva a nikkel tölcsér alján rögvest talpra szökkennek, s bumfordi medvetáncot járva, hajladozva morogni kezdenek.
Ijedten ugrok fel. Csönd van. Három lépéssel átszelem a nappalit, a boltívbe kapaszkodva rámeredek a kávéfőzőre, de csak a hajnali kávé maradéka darvadozik némán az üveg tartály alján. A lakás is néma, leszámítva egy-két danászó legyet, darazsat, akikre nyálcsorgatva lesnek a pókok a sarkokból.
Újra felharsan az a rettenetes hang, odakintről. A bejárati ajtóhoz osonok leskelődni. Az udvar közepén két betolakodó. Duplanulla, a tarkóján ovális fekete foltokat viselő, amúgy hófehér macska és Feketedög méregeti egymást hátsó lábon állva, felhúzott vállakkal, behajlított mellső mancsokkal. Mint két rapper DJ a korong felett... Feketedögből jön a gyereksírás, társa torkában bilihangú harangok rezegnek.
Dög vesz észre előbb, bár csak a szeme sarkából pillant felém, tekintetét nem veszi le hipnotizálni kívánt ellenfeléről. De elhallgat, amitől Duplanulla felbátorodik, vagányan leejti vállait. Erre olyan pofont kap, hogy felhengeredik. Azonnal felpattan, akárha rugók löknék vissza, közben akkorát köp, mintha felrobbant volna. A magam részéről elegendőnek vélek egy legényes kurjantást és egy férfias toppantást, ám ez csak arra elég, hogy pár méterrel arrébb vonuljanak, s a ház sarkán túl nyissanak újabb frontot. Utánuk lépek. Két macskaszobor áll az előkertben, az elvirított nőszirmok sáslevelei közt, a birkózók pózába dermedve. Emelkedik bennük az agyvíz hőfoka, lám, már forr is, morogva, hisztérikus sikolyok közepette méregetik egymást, de nem mozdulnak.
Clint Eastwood-osra veszem a figurát: − Itt ma nem fog vér folyni, srácok! Sicc! – ugrok közibük, mire kétfelé spriccelve eltűnnek a balfenéken, vagyis a tűztövis bokor aljában.
Elégedetten csípőre teszem a kezem, bár ettől hirtelen úgy érzem, csak a seprű és a mamusz hiányzik, s pont úgy néznék ki, mint a Tom és Jerry rajzfilmek csupán derékig mutatott gazdasszonya.
Valami mozdul fejmagasságban. Az ablakra nézek. A ház ura, Boci cica áll a belső párkányon. Unottan ásít. Mire beérek a konyhába, a mélyhűtő rekesz ajtajának tetején meresztgeti karmait, így jelzi: jól végzett munkám jutalmaként megengedi, hogy megetessem. Óh, ti férfiak…
