Tárcán kínálom

Alapító szerkesztő: Ésik Sándor Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (6) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (25) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (3) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (17) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kukuts csilla (3) kulcsár (1) kulcsár attila (68) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (47) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (40) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (30) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • M Szlávik Tünde: A huncut rigmus megfejtése maga is magyarázatra szorul: az esztováta (eszteváta, osztováta) olyan ... (2021.09.25. 17:23) A régi öregek, avagy pajzán történetek
  • Arany Piroska: Isten éltessen Vaskó Ilona! Nagyon tetszik a születésnapi monológod! Nekem is mostanában lesz az ... (2021.02.12. 11:37) Február tizenegy
  • csokosszaju: szia, mit tudsz Hófehérkéről? (2020.09.27. 23:02) Az örök menyasszony
  • bohmjo: Ez nagyon jó! Ahogyan a szavak és tettek újra és újra teljesen új értéket és hangulatot kapnak, a... (2020.09.05. 15:01) Tivadar
  • M Szlávik Tünde: @Farkas Molnár Péter: Köszönöm, Péter! Tárcát is hozhatnál magaddal... :) (2020.08.16. 16:46) Majom a köszörűkövön

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja

2013.04.21. 17:32 Ésik

Talán egy virág

Címkék: venyige sándor

Írta: Venyige Sándor

A vakító fény a fáradtan imbolygó kávéházi por háromdimenziós mozivásznába égette a nyitódó ajtóban feltűnő férfialak bizonytalan képét. A pincér pupillái összeszűkültek. Kissé oldalt mozdította fejét, hogy a kilincset fogó sziluett árnyékában ismét visszanyerje látását.

– Szép napot, uram – mondta az unott rutin kétes kedvességével.

A fekete-fehér kép nem mozdult. S míg a pincér az itallappal árnyékolta szemét, a kávéház belsejében puha selyemszövetet tekergetett vékony ujjai köré egy női kéz.

– Parancsoljon, fáradjon be.

– Elnézést, de… lenne kedves… – szólt a férfi és nem mozdult. A pincér szemhéjai ismét megrándultak, aztán sietve indult a bejárat felé

– Hogyne, természetesen.

Becsukta a vendég mögött az ajtót, és a szemébe nézett, majd elkapta tekintetét. Rövid szünet után azt mondta:

– Talán ide, itt jó lesz.

A legközelebbi asztalnál elengedte a férfi könyökét, majd alásegítette a széket.

– Köszönöm, nagyon kedves.

A férfi leült, botját az asztal lapjának támasztotta. A pincér kezében a szokott módon kinyíló italkínálat tétován becsukódott, mialatt odébb lila cérnaszálat szakított le a női kéz a nyaksál csücskéről. A férfi fejét lassan a kávéház belseje felé fordította, s a könnyed bizalmasság apró kézmozdulatával egészen halkan megkérdezte a pincértől:

– Mondja, ugye egy hölgy ül itt a közelemben?

Most a pincér nagyon meghökkent. Az ő tudása szerint az a férfi, akit maga előtt látott ilyen kérdést nem tehet föl.

– Igen… – válaszolt bizonytalanul. – Minden délután beül hozzánk egy kávéra.

– Csendesebben, még meghallja!

A pincér mondani akart valamit, agyában egy pillanatig átvillant a kéretlen információkat másokkal szívesen megosztani vágyók késztetése a beszédre, de egy másik valami azt súgta neki, hogy most inkább hallgasson. A lakkos körmű ujjak mindeközben apró gombócot formáltak a cérnaszálacskából.

– Ugye jól gondolom, hogy fekete a haja? – kérdezte a merev tekintetű férfi.

A pincér arckifejezésére szokás azt mondani, hogy valaki elképedt.

– Igen uram. De… ön ezt honnan… gondolja?

A férfi arcán megjelenő mosoly olyan volt, mint a másoknál többet tudó ember mosolya, mégsem volt benne semmi fölényes. Csupán nézett maga elé, kifürkészhetetlen tűzzel szemében.

– Megérzés. Tudja, olyan az illata, amilyen csak egy fekete hajú nőé lehet – ekkor kissé közelebb hajolt a pincérhez: – Maga szerint megkérdezhetem tőle, hogy nem zavarná-e, ha megszólítanám?

A pincér érezte, hogy szerepe ebben a pillanatban megváltozott.

– Ha megengedi, inkább majd én kérdezem meg.

Odalépett a nő asztalához, és a siketnémák jelbeszédével elmutogatta a merev tekintetű kérdését. A nő érdeklődve figyelte, majd rövid hallgatás után hasonló módon válaszolt.

– Bocsánat, a fülem, az jó, de nem értettem – fészkelődött a férfi az ajtó közelében.

– Ha nincs ellene kifogása, hogy ő nem tudja megszólítani önt, akkor csak szólítsa meg bátran. Ezt mondta.

– Értem… – zárta le a születni készülő csendet a merev tekintetű. – Hölgyem, elnézést a tolakodásért, de elmondaná, hogy mivel szokott ide járni? Ezt megkérdezné tőle?

Mialatt a pincér újból tolmácsolt, a kis fonalgombóc körkörös táncba kezdett az asztal lapján a nő mutatóujja alatt, végül megtorpant, a nő pedig válaszolt.

– A hölgy azt kérdezi, hogy miért kérdezi.

A férfi úgy érezte, hogy túllépett egy határt. Mégiscsak szokatlan, hogy valaki egy kávéházban egy vadidegennel első látásra szóba elegyedjen.

– Á… Semmi, semmi.

A nő megmozdult, és jelzett valamit a pincérnek, aki kezdte élvezni új helyzetét. Válaszolt neki, de a válasz nyilván nem elégíthette ki a nő kíváncsiságát, mert újabb gesztusok születtek.

– Bocsánat, mondott valamit? – hangzott az ajtó felől. - Csupán azért, mert hosszú volt a csönd.

– Azt mondta, hogy ön csak mondhatott valamit, mert látta mozogni a száját.

A férfi ösztönösen a szája elé emelte a kezét, fejét is elfordította kissé, majd a helyzetet átlátva rájött, hogy mindez teljesen fölösleges.

– Ugyanazt az illatot érzem, amit nemrégiben éreztem. Aki viselte, egy hölgy lehetett. Ezt lenne szíves közölni vele?

A pincér, nem is tudni miért, egy pillanatra megtorpant, a formálódó derű eltűnt vonásaiból, de tette dolgát, és közölte a nővel a merev tekintetű szavait. Kisvártatva jött a válasszal:

– Azt mondja, hogy stimmel, ön lehetett az, aki rátiport a lábára a buszon, az ötösön.

És a nő még hozzátett valamit, majd a gombócot laposra nyomta az asztalon.

– Azt mondja, alaposan leszidta önt, elég csúnya szavakkal.

Ami most következett az olyan volt, mintha egy láthatatlan középszerű rendező azt az instrukciót adta volna három színészének – a nőnek, a merev tekintetű férfinak és a pincérnek –, hogy mindhárman ugyanabban a pillanatban mosolyodjanak el, de ne nagyon.

– Lehet, hogy ő volt, de ne haragudjon, és ezt mondja meg neki: akkora volt ott a zaj, hogy nem értettem kristálytisztán! – trenírozta tovább az izmosodó közkedélyt az ajtónál ülő, az utolsó szavakat meglehetős hangerővel ejtve.

A nő már a felé forduló pincér jelei alatt elnevette magát, hangtalanul. Csupán körmének koccanását lehetett hallani, amint lepöckölte a szöszgombóc maradványait a padlóra.

– Bocsánat, mit válaszolt?

– Ő sem érti kristálytisztán.  De, uram – és itt a pincér már szemtől szembe került a  férfival –, azt hiszem a hölgy… hm… ha mondhatok ilyet… oldódik…

– Legyen kedves, egy utolsót! Kérdezze meg tőle, hogy nem ugyanennek az illatnak a tulajdonosával találkoztam-e az imént a Római téren?

A nő bólogatni kezdett, mikor az üzenetet megkapta.

– De igen.

A férfi tekintete végképp elvesztette merevségét. És amikor megérintette az asztalt és lassan felegyenesedett, a pincér rájött, hogy olyan pillanatoknak vált hirtelen irányító részesévé, melyek teljes ellentmondásba kerültek fogyatékká silányuló hétköznapjainak satnya minőségével.

– Segítene, hogy elmutogassam neki, mikor láthatom esetleg újra?

A pincért már nem érdekelte a hallottak valószerűtlensége, azt is elfelejtette, hogy már régen nem emlékszik a frissen főtt kávé illatára. A férfi a kezein érezte a másik tapintását, és figyelmesen követte a játékszabályt, a kifejezés finoman egyszerű mozdulatait.

– Mikor - láthatom - újra? Még egyszer. Mikor - láthatom - újra?

Néhányszor elismételték még közösen az egyszerű mozdulatsort, majd a pincér a nő közelébe segítette a férfit, és lélegzetvisszafojtva megállt kettőjük között.

– Köszönöm – mondta a férfi, és a frissen bevésett tananyag bizonytalanságával lassan feltette a kérdést az ismerős illat fekete hajú tulajdonosának: – Mikor láthatom újra?

A nő hangtalanul fölállt, a lakkos ujjak lassan kibontották nyakából a lila kendőt, majd a pincér felé nyújtották. A pincér megfogta a kendőt, és a férfi hallotta, amint a következőket olvassa ki a nő mozdulataiból:

– Amikor legközelebb megérzi ezt az illatot.

A férfi biztosan tudta, hogy a nő szemein nyugtatja szemét, amikor megkérdezte:

– Ugye nem tévedek, ez levendula illat?

Talán azért, mert úgy érezte, hogy tovább már nincs rá szükség, talán más miatt, a pincér csendben maradt. Lassan a padló felé irányította tekintetét és hallgatott. Aztán a nő jelei és a férfi hangja egyszerre tették fel ugyanazt a kérdést:

– Miért nem válaszol?

S míg a mondatokat lassan egymásba fűzve a pincér mindkettőjüknek válaszolt, rozsdás mosolya kisimult, és úgy érezte, itt van az a pillanat, amikor minden, ami az életben rossz, a múlté.

– Nem segíthetek. Gyerekkoromban volt egy autóbusz-balesetem. Azóta sajnos nem érzek illatokat. Azt sem tudom mi az, hogy levendula. Talán egy virág.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr275237578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása