Írta: M. Szlávik Tünde
Nehezen adtam be a derekam. Ért egypár csalódás − kit nem, ennyi idős korára? De a gyerekek már másról sem beszéltek. A kicsi csak nézett rám azokkal az öklömnyi égkék szemeivel − hámlik az orra, be kéne kenni valamivel −, és olyasmiket mondott, hogy nélküle sosem leszünk…