Írta: Ozsváth Sándor
Egyre gyakrabban gondol rá atyánkfia: Kellene egy kutya! Barátai is biztatják, merthogy a kutya jó társ, meg enyhíti a magányt, s szinte egybehangzóan állítják, neki egy spániel volna az igazi, mert olyan egyforma a karakterük.
Ötéves lehetett, mikor az apja váratlanul kis narancsszínű, vinnyogó szőrgombolyaggal állított haza, a furcsa színű valamit aztán Betyár névre keresztelték. Remélte, hogy ha majd nagy lesz, versenyre kel utcabeli társaival − atyánkfia még a falkavezérséget sem tartotta elérhetetlennek! Az eb növekedtével aztán reményei egyre apadtak, mert Betyár − nevével ellentétben − nem lett harcias, került minden összeakaszkodást, inkább eloldalgott, még futni sem szeretett, napszámra csak lófrált. Furcsa színe miatt meg állandóan csúfolták − helyette is sírt szégyenében.
A nagyfiúknak, az igazi kutyásoknak agaruk volt, némelyiknek kettő-három is, csak hát korcsok szegények, sajnálkoztak, nem olyanok, mint régen, a báró úr idejében. Egy kimondhatatlan nevű francia arisztokrata honosította meg errefelé az agarászatot, még a két háború között. Gyönyörű falkája volt, mellette pecéreket tartott, irigyelték is érte nagyon a környékbeli suhancok, s titokban utánozták bizonytalan eredetű agaraikkal, évtizedeken át. Szép tavaszi vasárnapokon, délután, rendszerint a csatorna töltésén futtatták kedvenceiket, a hídtól a villanygyárig. Gyönyörű látvány volt, s atyánkfiát mindig lenyűgözte, ahogy a kutyák szinte úsztak a levegőben, gazdáik után száguldva. Az öregek persze legyintettek: Láttátok volna a báróét!
Aztán, valamikor a ’60-as évek elején nagyot fordult a világ! Épp a környéken forgatták Mátyás királyról a „Mit csinált felséged háromtól ötig?” című filmet, s az egyik jelenethez − gazdáiknak némi pénzmagot is ígérve − agarakat verbuváltak. A szakértők majd’ hanyatt estek a meglepetéstől, mikor pár fiú beállított a toborzóra 6-8 fajtatiszta magyar agárral, a már kihaltnak vélt fajtából. Akkor derült csak ki, hogy az eddig lenézett „korcsok” egyike-másika többet ér a francia báró teljes falkájánál. Annyi pénzt kapott némely legényke, hogy megcsinálta belőle a szerencséjét!
Négy évtized telt el azóta, s már atyánkfia felett is őszül, de nem hagyja nyugodni azoknak a tavaszoknak az emléke. Nemrég hozták hírét, hogy ismét futtatnak odahaza. Kellene egy igazi magyar agár − morfondírozik. A neve már megvan!
