Írta: Janáky Marianna
Jégvirágos autóban kucorogtam. Kabátomon könnyeztek a hópelyhek. Lecsuktam a szemem.
Piros szoknyámon elpirultak a fehér pöttyök, amikor az Őszi tárlaton egy meztelen nő
képe előtt álltunk veled. Már nem panaszkodhattam el, hogy Ati (ő inkább anyával járt a piacra) 12 éves koromban meglesett. Álarcként szürkült arcára az ablaküveg.
A Bál a Savoyban „gombiván”-ja tetszett. A „bánbán”-os nem. Véresre vakartam térdemen a végére a sebet. Te az óraszíjaddal játszottál – szívesebben néztem –, az 57. születésnapodra kaptad. Én ötvennel voltam kevesebb. Odasúgtad anyának, hogy rólunk is jelentenek. Nem értettem. Én szerettem az iskolában felírni a táblára a hiányzók nevét.
Amikor jött a kártyatársaság a vacsora elől a diófára menekültem. Megértetted. „
Ügyetlen voltam, másnap elszakadt. Mint az ér a szívedben, magyarázta anya, amikor éjszaka a kórházból hazaért. Akkor egyszer bújhattam Ati mellé. Rám ölelte a félelmét. Libabőrös lett a lepedő.
Letakartak Apa. Nem láttalak. Nem láttam semmit. Szerettem a vakot játszani mindig. Tudod. A temetőben a fagy szempillámra madeirát hímzett.
Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja
2011.09.16. 17:58
Eltemetett szülő, városom
Címkék: janáky marianna
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.