Egy karcsúbb, egy teltebb, a következő már-már gömbölyű… Sorban, egymás mellett, mint amikor a Moulin Rouge táncos lányainak sora egyszerre az égre lendíti… Persze, azokéi mind egyformák, nem úgy, mint ezek itt. Hiszen van közöttük érett, nagyon érett, és egészen fiatal is. És hát az illatúk… Az ember egészen közel nyomja az orrát, hogy megteljen a szédítő kipárolgásokkal a legfogékonyabb érzékszerve. Fordítja egyik felé, fordítja a másik felé. Higgyék el, egyik ínycsiklandozóbb, mint a másik. A testközeli élményszerzés egyetlen hátránya, hogy így nem elég jól olvashatók az árcédulák.
Mert az igazán szép spanyol sertéscombok – és hát melyek nem azok a festői Spanyolhonban, – nem egyformák, és nem egyforma árúak. Külön erre a célra készített állványokon sorakoznak a hentes osztályon. A körmöt rajtahagyják az ottani böllérek, ezért aztán, mint kicsiny balettcipők merednek az égre. Az árcédulákat pedig a csillagok közé lehetne tűzni, olyan összegek szerepelnek rajtuk. A legolcsóbb cimbi-combi is húsz eurót kóstál. Nem az egész, csak egy kiló belőle. Ennek a bőrén látszanak a szőrtüszők, persze kiállná a reklámbeli selyemkendő próbát. A húsa is inkább emlékeztet arra, amit mi füstölt sonkának ismerünk. A cédulákon aztán tízesével emelkednek az összegek. Messziről jött ember sok mindent mondhat, de ne kételkedjenek. A legdrágább comb mellett ez áll: hatvan euró. Megismétlem: egy kiló. Ha mármost elképzelünk egy szép nagy sonkát, megszorozzuk a megszorzandókat beleszédülhetünk: a jelenlegi forintárfolyamokon akár százezer is kijöhet. Ennek a sonkának az áráért ma egy utazási iroda akciósan egy hetet ad repülőjeggyel, szállással. Ha legyűrjük gerjedelmeinket eme comb láttán, és egy egész ilyennek a megevésétől tartóztatjuk meg magunkat, az út már ingyenben van.
Maga a formás és illatos húsdarab ott sem a mindennapos kulináris élvezetek tárgya. Még az olcsóbbja se. A spanyol hentes egy teniszpályát betakarna egyetlen sonka szeleteivel. Boldog emlékezetű egyetemista koromban, anatómia órára behoztak egy vágószerkezetet, amelyet mikrotomnak hívtak. A vizsgálandó szövetmintát olyan vékony szeletre vágta, hogy a mikroszkópban a sejteket egyenként tanulmányoztuk. A mi spanyol hentesünk ezt a műveletet egy szimpla, ám félméteres késsel, szebb eredménnyel elvégezte. Ennek köszönhető, hogy a jégbehűtött sárgadinnyekockák éppúgy látszottak alatta, mintha csak valami színes fólia takarta volna. A furcsa együttes különben elmondhatatlanul finom. Csak hát ahhoz az a sonka kell. Ami különben szinte semmiben sem különbözött attól, amit gyerekkoromban apám karácsonykor felakasztott a padlásra, és én húsvétig lopogattam. És mindenben más, mint amit az itthoni boltokban látni.