Írta: Péter Béla
A ruszkik ellepték a falut. A parancsnokság az alvégen rendezkedett be. Nagyanyám kiszellőztette a tisztaszobát, felhajtotta a dunnákat. Egy kancsó vizet és bögréket tett az asztalra. A három tiszt a gangon beszélgetett. A csicska fókazsírral itatta a csizmákat. János, igyi szjuda! – kiáltott az egyik, nagyapámnak, aki leballagott a ház melletti emelkedőn lévő kertecskéből. (Az orosz nyelvet az első háborús hadifogsága idején tanulta meg, közben megtéve a Taskent és Pétervár közti párezer kilométert.) A nacsalnyik beszélni kezdett. Nagyapám is mondott valamit közben-közben. Megköszörülte a torkát, s bement a konyhába. Nagymama megnézte, mennyi liszt van. Nagyapa krumplit hozott fel a veremből, majd begyújtott a masinába. A sparheltfélében gyorsan lobogni kezdett a tűz. Nagyanyám víz nélkül összetört egy kiló főtt krumplit, hozzátett kábé 40 deka lisztet. Sót. A krumpli forró volt még. Összekeverte a masszát, majd meggyúrta egy kicsit, ezután kiszaggatott négy - öt darabot, s elkezdte a nyújtófával kinyújtani. Az így keletkezett palacsintánál nagyobb lapítványokat a masina platnijára tette, amit előtte libaszárnnyal lesepert. Mindkét oldalát addig sütötte, amíg a laskán barnás hólyagok nem jelentek meg. Ezek tányérra kerültek. Nagyanyám egy kanálban zsírt hozott, amivel aztán jó alaposan bekente, s jól megsózta azokat. Négybe hajtva a ruszki tisztek elé rakta. Egyet odavitt a csicskának, és csak úgy a kezébe nyomta. Nagyapa visszament a verembe. A tisztek nagyon karasóztak nagyanyámnak a laska miatt. Nagyapám hóna alatt egy flaska nova borral tért vissza. Töltött az asztalon lévő bögrékbe a kissé zavaros lőréből. Na, ezt annyira nem karasózták a továrisok, de csak magukba töltötték, nagyapám bánatára.
Késő délután értek vissza valahonnan a hívatlan vendégek. Nagyapám újra megjelent egy flaska borral. A ruszkik kártyázni kezdtek. Nagyanyám is visszatért a faluból. Se levél, se hír apuról, aki akkor volt huszonkét éves és a najhámeri orosz hadifogolytáborban várta a sorsát. A nagy hír a faluban, hogy Szeles Pisti, aki meglépett az orosz fogságból csont soványan, de épségben hazatért. Jaj, csak ne adjanak annak a gyereknek enni, nehogy abba haljon bele, hogy eszik, ha már hazajött a pokolból, siránkozott nagyanyám. A nacsalnyikok jól elvoltak. Nevetgéltek, dumálgattak. Tisztítgatták a géppisztolyukat. Nagyapámat újra leküldték a verembe egy újabb adagért. Éppen megszívta a lopót, amikor nagyon közeli durranás ütötte meg a dobhártyáját. Felsietett, s látta, hogy nagyanyám a földön, elterülve. A ruszkik idegesen veszekednek. Nagyapám széttárt karral elcsukló hangon kiáltaná, ha jönne hang a szájából, hogy sto tü gyélajes? Sto tü gyélali? A nacsalnyik hangos szóval zavarja valahová a csicskát. Nagyanyám oldalába fúródott a sorozat.
Nemsokára visszatért a szolga egy ökrös szekérrel, szalmával a kocsiderékban. Nagymamát ráhelyezték a szalmára. Nagyapám magához vette iratait, vizet, egy darab kenyeret és elindultak Szécsénybe, az orvoshoz. Az ökrök komótosan lépdeltek a hét - nyolc kilométerre lévő célpont felé. Nagyanyámat elöntötte a kétségbeesés, s a mérhetetlen fájdalom. Csak még Bercit láthatnám, rimánkodott minden fohász után. Öreg este volt, amikor a szekér megállt az orvos háza előtt. Dr. Jánosy Kálmán megtekintette a beteget. Levette nagyanyámról az átvérzett lepedőt, amivel átkötözték a testét és egy új, tiszta lepedőre cserélte. Nagyapám összetett kézzel könyörgött, de az orvos nem vállalta a műtétet. A sérülés kórházi ellátást igényel, mondta határozottan.
Másnap a tízet ütötte a templom óra, amikor bekanyarodott a szekér a balassagyarmati kórház elé, ám egy hangos sztojjal állta útját egy álig felfegyverzett ruszki katona. Nagyapám betekerte a féket, és elmagyarázta a katonának, hogy mi történt, és hogy azonnal meg kell műteni nagyanyámat, mert ott hal meg a kocsiderékban. Az orosz katonai kórházzá változott megyei közkórház előtt nagyanyámat a múló percek iszonyú fájdalommal töltötték el. A katona először csodálkozva figyelt a folyékony oroszsággal elmondott magyarázat miatt, majd hajlott nagyapám egyre türelmetlenebb könyörgésére. Bementek az épületbe. Nagyanyám nemsokára a műtőasztalon feküdt. Két lövedéket kivettek a bordái közül, egyet a szívtájék alatt bent hagytak, tekintettel a legyengült állapotára. Beleit, gyomrát összevarrták. Így még 20 évig vándorolt benne az idegen anyag, mire végül sokat szenvedett testéből az utolsó ruszki lövedéket is kivették a megyei kórházban.
