Írta: Szombati Gréta
Tegnap éjjel álmomban mindenáron állatidomár akartam lenni, úgyhogy elmentem egy cirkuszba, ahol kitanulhatom a szakmát. A sátor egy kopár mező felett lebegett, akár egy hőlégballon. De amikor megfogtam a zsinórját, hogy megpróbáljam lehúzni onnan, egy alacsony, dühös ember jelent meg a hátam mögött, és követelte, hogy azonnal hagyjam abba, amit csinálok. A porondmester volt az. Miután közöltem vele, hogy márpedig nekem fel kell jutnom a sátorba, hogy állatidomár lehessek, úgy kinevetett, hogy az arca egészen beletorzult. Elvörösödött szeméből könnycseppek hullottak alá, majd elnyelte őket a száraz homok. Azt mondta, hogy ha valóban be akarok kerülni a cirkuszba, először be kell bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok állatidomárnak, ez pedig csak egyetlen módon lehetséges. Egy hatalmas istállóba vezetett, ahol fülledt, orrfacsaró levegő terjengett. Átvágtunk az elefántok, az oroszlánok és a lovak között, majd az erdőn, amiben a majmok laktak, végül egy pincelejáróhoz értünk. Odalent nem volt egyetlen ablak sem, csak sárga lámpafény világította meg a szoba közepén álló iskolai táblát. A porondmester eltűnt az egyik sarok sötétjében, majd egy feketerácsos kalitkával tért vissza. Egy rigó volt benne.
– Hogyha igazán idomár akar lenni, tanítsa meg a madarat írni és olvasni.
Azzal a kezembe nyomott egy darab krétát, sarkon fordult, és otthagyott. Fogalmam sem volt, visszajön-e valaha. Egy darabig méregettem a rigó ellenszenves arckifejezését, majd a táblához fordultam, és elszántan mesélni kezdtem neki a nyomtatott nagybetűkről. Erre ő idegességében teljes erőből nekiment a kalitka falának.
Egy teljes évig álltam a tábla előtt, a madár mégsem volt hajlandó se írni, se olvasni. Amikor egy napon viszont a porondmester eljött megnézni, mire jutottam, a hirtelen szükségszerűség megmutatta a megoldást.
– A rigó nem tud magyarul – magyaráztam komolyan. – Hiába próbáljuk tanítani, amikor nem is tudja, mit ír és olvas, mert nem beszéli a nyelvet.
A porondmester mindössze egyetlen mondatot fűzött a lenyűgöző megfigyeléshez:
– Akkor tanítsa meg magyarul.
Így aztán még egy évig maradtam a pincében, nyelvkönyvekkel és szótárakkal traktáltam a rigót, ő viszont egyik iránt sem mutatott érdeklődést. Egy idő után már az én lelkesedésem is kezdett lankadni, szerettem volna otthagyni azt a sötét szobát, és feljutni végre a sátorba. És akkor egyszeriben rájöttem, hogy mit kell tennem.
Amíg kicipeltem az istállóból, kendőt terítettem a kalitkára, hogy a rigó ne kerüljön nézeteltérésbe a majmokkal, lovakkal, oroszlánokkal vagy elefántokkal. Amint kiértem mezőre, ami fölött a cirkusz lebegett, megjelent a porondmester, és ingerülten érdeklődött a szándékaimról. Elmondtam, hogy a madár tökéletesen tud írni és olvasni, ráadásul mindezt magyarul. Csakhogy semmi kedve a tudását használni, amíg fogságban kell élnie. Ezért felemeltem a kendőt, és kinyitottam a kalitka ajtaját. A rigó úgy suhant el előlünk, hogy meg sem tudtam volna mondani, melyik irányban tűnt el.
– Látja, most majd azon a nyelven ír és olvas, ami csak eszébe jut.
A porondmester szemei hatalmasra kerekedtek, szemöldöke pedig megemelkedett a homlokán. Sokáig meredt maga elé ezzel a bizarr arckifejezéssel, mígnem egyszer csak váratlanul kiáltott egyet.
– Szenzáció! Egy madár, aki ír és olvas! Szenzáció!
Ezután az ég felé kiabált valamit egy számomra ismeretlen nyelven, mire nem sokkal később kötéllétra ereszkedett alá a sátorból. Repestem örömömben. A porondmester széles vigyorral előre engedett, én pedig mohón szedtem a létrafokokat.
Amikor felébredtem, eszembe jutott, hogy én mindenáron író akarok lenni és még keresnem kell egy cirkuszt, ahová felmászhatok.