Írta: Almási Fanni
A hideg kövek már teljesen lehűtötték mezítelen combjait. Teste egészen átfagyott, de még egy kicsit üldögélt. Várta, hátha jön…
Mögötte állt, valahol a messzeségben. A kerítés egy korhadó falécébe támaszkodott, és onnan nézte, ahogyan háttal ül a kút szélén. A nő mintha megérezte volna a vizsgáló tekintetet, hátrafordult. A férfi belenézett a letisztult, sápadt, könnytől nedves arcba, de mielőtt felemás kék szemét megjegyezhette volna, a nő becsukta azt, és ismét elfordult. Egyértelművé vált, mi készül, ezért átugrott a kerítésen, és rohanni kezdett. Lihegve támaszkodott meg a kút szélén, és kérlelte a nőt: nyissa ki a szemét. Kezét félve a sápadt archoz emelte, de mielőtt hozzáérhetett volna, a nő − továbbra is csukott szemmel − csak ennyit kérdezett: − Megtennéd? A férfi visszahúzta a kezét, szeme könnybe lábadt. − Megtennéd? – hangzott újra. A nő arcát eltakarta vállán leomló lebrín haja, ahogy a kút hívogató mélységébe meredt. Meg – mondta ki a férfi, s leült a nővel szemben a kút peremére. – Hát jöjj velem – suttogta a nő, és belevetette magát.
A mélység egy pillanat alatt elnyelte. Gyönyörű haja úgy hullámzott súlytalan teste után, mint tenger habjain a holt sirálytetem. Csak a sötét kút maradt ott és a férfi, aki üvöltve hátrarogyott, és ahogy a földre ért, beverte fejét. Zihálva meredt az égre. A nő fent feküdt a föld és az ég közötti üveglapon. A férfi továbbra is a földön hevert, és nézte, ahogyan a nő feláll, majd elsétál. Felhúzta magát, és a fizikai fájdalmat semmibe véve követni kezdte őt. A nő, anélkül, hogy lenézett volna rá, átvezette három erdőn. A harmadik erdő szélén egy fakerítéshez értek. A férfi felnézett, hogy lássa, merre megy tovább a nő, ám ő már nem volt a magasban. Nem látta. Kétségbeesésétől elgyengülve megtámaszkodott a kerítés egy korhadó falécén. Fáradtan meredt a ködös kertbe. Azonban meglátta a nőt a kút szélén ülni. Átugrott a kerítésen, és rohant felé. A kúthoz érve lihegve megtámaszkodott. Megtennéd? – kérdezte suttogva a nő. Meg! – jelentette ki a férfi elszántan, egy kis boldogsággal a hangjában. Leemelte a nőt a kút széléről majd a földre helyezte. Megcsókolta, és ezzel a csókkal együtt lezárták a sötét kút fedelét.
***
Majdnem három napja ülök e hideg kút szélén, és várom, hogy jöjjön. Hogy jöjjön és biztosítson. Biztosítson az önfeletti szeretetről és hűségről. Utoljára hátrafordulok, de csak korhadó kerítés néz vissza rám. Visszafordulok, és már a kútból engem szólító mélységet nézem. Könnyes arcomat teljesen kicsípte a háromnapos szél. Remegő karjaim elengedik a kút szélét, és átadom testem a sötét mélységnek. Zuhanás közben beverem a fejem, és a következő kép, amire emlékszem, az a napsugár, mely átvilágít lebrín hajamon. Még utoljára megvilágítja arcomat, mielőtt a vér teljesen belepi azt. A szívverésem megáll egy pillanatra. Úgy szorítom a kávát, mint anya az újszülött gyermekét. Csak ülök itt, és az előttem lévő mélységre meredek. Hátrafordulok, hogy lássam, áll-e valaki a kerítésnél, hisz még nem telt le a három nap.
