Írta: Boldogh Dezső
Komppal érkezni Tokajba …
– talán a miskolci körforgalom tréfált meg bennünket, vagy hajdani elmegyógyápoló, mára kiváló költő-sofőrünk rutintalansága volt az ok, néhány kanyargás és tétova térkép értelmezés után valahol Tiszalök felé tartva, végképp világos lett hogy letértünk a helyes útról, noha ezt egyikünk sem bánta különösebben, meg hát pl. egy igazán kecses naplementét is élvezhetett kis kompániánk átalvivődve autóstul a pöfögő láncos hajóval mindeközben szőke folyónk hullámain, és mikor a jól ismert “Köszöntjük az Írótábor Résztvevőit” felirat célszalagja alá végre beérkeztünk, megállapíthattuk hogy végül is igazán jól sikerült utazásban volt részünk – így lett a várt fél hetes megérkezésből 3/4 9 a nulladik napon…
Arról az éjszakáról, vagy inkább fülledt hajnalról (bár Rónai úrral megfogadtuk, hogy még nem iszunk, mégiscsak a nulladik), a pizsamás ember alakja ötlik fel most hirtelen, aki nemtetszésének ad hangot (és máskülönben maga a táborszervező), és mi egyetértünk vele, hisz Demeter Józsi hegedűfutamai a mi fals népdalkíséretünkkel valóban akadályozhatják egyes íróvendégek alkotó álmait, különösen hogy mindezt a kollégium nyitott ablakai alatt tesszük, ezért áthúzódunk egy, a betonsáv túloldalán levő padkára, és az “Indulj el egy úton” és hasonló énekek dallamára hörpölgetjük ki maradék másfél liter borunkat…
Röviddel ezután, horkoló szobatársaim és a környék kíváncsi darazsainak köszönhetően, talán öt év óta először, sikerül nem lekésnem a reggelit, majd megkezdődik tokaji tartózkodásunk egyik lényeges időtöltése, az állítólag leginkább maghreb turistakocsmáinak hangulatát idéző, régies pamlagokkal zsúfolt kantinban megvalósított határtalan lebzselés – kávé-sör-unicummal fűszerezve idilli nyaralásunkat, egyedül Hegyi Botos Attila képes olykor, köreinkből kiszakadva, néha mártózni egyet a Tiszában…
A tokaji napok valós idejét észrevétlenül lengi át a kollégiumi kantin füstje, az irodalom, a közélet és a metafizika kis színesei, az asztalkörök változó létszámú tagsága, köztük egy viszonylag állandó maggal, inverz tértörténéseiként ama konferenciáknak, melyeket odaát folytattak valahol tiszteletreméltó emberek, a szóbeszéd szerint szakavatott módon…
Mint hallom az irodalomnak nincs pénze, viszont nekem sincs, de ennél is fontosabb hogy mikor a szobámat kerestem, még a nulladik napon, udvariasan előre köszönt egy azt hiszem volt miniszter, nem tudom pontosan ki, mert politikában zokni vagyok – ilyen élmények mégiscsak egyedül itt, az ismeretlen húszkötetes regényírók, halhatatlanok, öreg zsenik, volt besúgók és a királyi bor városában történhetnek meg velünk…
Különben Tokaj végül is olyan volt mint általában lenni szokott, mármint a hatos pince, illetve terasz Szentendrét idéző háztetői, meg a gólyák persze, a jobbnál-jobb Műút, Parnasszus és egyéb estek, a zárófogadás a Püspök úrral, aki szintén komppal jött állítólag, a Batyesz, ahogy Neptunuszként ereszkedik lefelé a Rákóczi pince boltívei közt, miként az IJ videobeszámolójában is látható…
Krisztiánnal csúfos ½ – 2 ½ noha könnyen egyenlíthettem volna a harmadik parti után, a vereség így szerintem a furmint számlájára írható, és hogy állandóan a szicíliai zárt változatát erőltette, melyben titokban kiművelhette magát. (Szerény visszavágás a múltkori elsöprő 4-1-em után). Ér más meglepetés is: valamelyest tán már ismerve őt, komolyan megdöbbenek hogy a kitűnő S.Adri elvégzett egy rendszergazda tanfolyamot és hogy mindig is jó volt matematikából…
Kantin-üléseinknek már-már napszakai vannak, Rónai Zoli messzehangzó baritonja mellett Solymosi Bálinté is figyelemre érdemes, előkerül a Kabai család, meg sok rég látott, ill. ismeretlen arc – akit egyszerű érdeklődőnek vélek, kiderül hogy 700 oldalas tanulmánykötet szerzője, és viszont…
Már csak egy legendás széllzsófis bevonulás hiányzik innen...
A konferenciaterem gyaníthatóan a feng-shui elvei alapján épült, erre már a korábbi táborok alkalmával is rácsodálkoztam, ügyes megoldás a délkeleti sarok nyitva hagyása, így a Fu Wei és a Nien Yen oldal elegendő éltető energiához juthat, trigramm-ábrákkal, vagy repülő csillag módszerrel érdemes lenne elkészíteni a területi beosztásokat is, és a különféle nézetű írók ültetése személyes guá számaik alapján esetleg növelhetné az esélyeket a kölcsönös megértés és az irodalmi kibontakozás felé…
Habár sajnos éppen benne vagyunk egy 460 esztendős meredeken hanyatló ciklusban, ezt is figyelembe kell venni, hisz bárki láthatja, az utóbbi évszázadok alatt valójában sem a történelemben, sem irodalmunkban nem történt semmi említésre méltó pozitív változás, éppen ezért, kevésbé értem pl. egyes trianonozó képzett honfitársaimat, mivel nyilvánvaló, hogy mostani bajaink megoldását egyedül minimum Nagy Lajos, mármint a király, kora államhatárainak és társadalmi berendezkedésének megvalósítása jelenthetné…
Ez valóban gyógyír lehetne minden problémára, a mezők újra zöldellnének, az írók nyugodtan alkothatnának, és nem lennének konferenciák.
Vagy más: gondoljunk bele például, hogy egy Xavi –t, Messit, Iniestát, nem sorolom, kinevelő Barca támogatásával is mennyire rendbe tehetnénk irodalmunk állapotát, ahol művelői között szintén annyi az igaz drágakő és a rejtett forrás…
Mindenképpen el kell mondanom még, hogy többen is aggódva érdeklődtek, köztük ismeretlenek is, az Írószövi, a JAK éstb. után/mellett a talán, mondjuk ki, legjelentősebb honi irodalmi szervezetünkről, a Kelemen Kör-ről, miszerint hogy valóban együtt vagyunk-e még, nem bomlott-e fel ez a kis lelkes csapat, ahonnan rajtam kívül P. Imi és Szappanos Gábor is képviseltette magát Tokajban, de ezúttal nem szólaltunk fel (én biztos hogy nem), hogy a kultúrpolitika ügyeit megvitassuk…
Határozottan megnyugtattam az érdeklődőket.