Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (6) kiser edina (12) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (59) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (4) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (37) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (24) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) veres roland (1) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • Gertrud53: Merész és pontos, nagyon ott van minden szó. (2018.09.24. 23:50) Boston – Massachusetts
  • Gertrud53: A végén ott a jellegzetes csavar, amit szeretek az írásaidban. (2018.09.24. 23:43) Jelenet
  • Gertrud53: (2018.09.24. 23:38) Temető, templomkert
  • Gertrud53: Szeretem a várost, ugyan nem ezt az arcat, de szeretem... (2018.09.24. 23:32) Csikágótól Kispestig
  • Gertrud53: Két év telt el és most megírhatnád a végsőt, a kilakolzatást... (2018.09.24. 23:28) A lakatos ebédje

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2018.08.31. 16:28 Ésik

Örök tehetetlenség

Címkék: pataki zsuzsanna

Írta: Pataki Zsuzsanna

(Téli mese)  

teli_mese.jpgHó ropogott a lábuk alatt, és a téli nap erőtlenül sütött le rájuk. A napfény melege épp hogy elért hozzájuk, a hidegtől kipirosodott arcukat kellemesen simogatta. Szép, decemberi délelőtt volt, amikor úgy döntöttek, sétálni indulnak. Szótlanul lépdeltek egymás mellett. Egyikük sem tudta, hogy mit mondjon. Egy külső szemlélőnek olyan lehetett, mint egy kínos találkozó kezdete, amikor két ember még csak ízlelgeti a másikat, nem tudja, mit mondhat és mivel keltheti fel a másik figyelmét. Pedig szó sem volt erről, és arról sem, hogy ismeretlenek lettek volna egymás számára. Egyszerűen csak a csend volt az, amire akkor és ott szükségük volt.

A lány csak élvezte azt, ami körülvette. A napsütést, az illatokat, a téli város nyugodt légkörét, a kéményekből felszálló füst látványát. Azt, ahogy a várost átszelő folyó lágyan, hatalmas tömegével áthaladt a híd alatt, amelyen megálltak egy kis időre. A fiú gondolataiba merülve figyelte a vizet. Kezével a korlátot támasztotta, és a saját kis életén elmélkedett. Azon, hogyan is jutott el idáig, és miért érzi úgy, hogy megfullad mindattól, ami körülveszi. A felelősségtől, ami rászakadt idejekorán, és arról, hogy a sorsnak nevezett valami, amit az emberek vagy átkoznak, vagy szeretnek, vagy egyszerűen csak kétségbeesetten követelik tőle, hogy minden jó legyen, miért is üldözi őt ennyire és taszítja egyre nagyobb mélységbe.

A lány sejtette, hogy mire gondolhat, de nem szólt hozzá. Nem akarta zavarni. Az ő élete korántsem volt annyira bonyolult. Ha voltak is gondjai, igyekezett nem gondolni azokra, és csak élvezni a pillanatot. Neki nem nyomta a vállát akkora teher, de ismerte a fiú gondjait. Nagyon szeretett volna segíteni rajta, de jól tudta, hogy semmit nem tehet. Ahogy ez eszébe jutott, a gondtalan pillanat tova is röppent, és rászakadt a tehetetlenség. Hirtelen nem értette, mit is keres ott. Szeretett volna hazáig futni, messzire mindentől és mindenkitől. Elbújni a kéményekből kikandikáló füst és a napfény elől, elrejtőzni és kicselezni a gondolatokat, amelyek egyre inkább hatalmukba kerítették, és mázsás súlyként nyomták lelkét és szívét. Egy könnycsepp gördült végig az arcán, majd folytatta útját a szédítő mélységbe, hogy a végén eggyé váljon a folyóval. Minden ebben a könnycseppben volt. Minden félelme és bizonytalansága.

Nézte a fodrozódó vizet, az árnyékokat, a tükörképüket, amely egyszer csak ezer darabra tört szét. Újabb csepp. De a lány tudta, ez már nem az ő elejtett keserűsége és bánata. Felemelte fejét, és óvatos pillantást vetett oldalra. A fiú nem nézett rá, egyre csak a vizet bámulta. Arcán könny csillogott. Egyszer csak találkozott a pillantásuk. Minden ott volt, abban a pillanatban, minden bánat, ami a fiú lelkét nyomta. Mintha megállt volna az idő. Úgy érezte a lány, hogy végre megértheti, mi játszódik le benne, végre segíthet rajta. Akkor, ott, hirtelen öröm töltötte el, az érzés, hogy többé nem kell tehetetlenül szemlélnie a dolgokat. Varázslatos volt lelkének ez a hirtelen változás, úgy érezte, ezt az érzést és a pillanatot senki nem veheti el tőle.

Egyszer csak sziréna szólalt meg a közelben. A pillanat összetört, ahogy a tükörképük, és elillant. Visszazuhant a valóságba, nem érezte többé az örömöt. Újra a fiúra emelte tekintetét, és rájött, hogy a boldog pillanat csak az övé volt, és ebből a boldogságból a fiú semmit nem érzett és semmit nem értett. Akkor jött rá a lány, hogy a tehetetlensége az, ami örök marad. Újra a víz felé fordult, és átadta magát a napfénynek, illatoknak és a téli városnak, nem törődve mással. Érezte, már csak ez maradt neki.

 

A kép forrása: https://www.utisugo.hu/aktiv/fotozzunk-telen!-294896.html

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr4414113113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.