amelyben a prímszámokkal találkozik szülésének emlékei között
Írta: Lajtos Nóra
Az alhas tájékán, a méhe környékén Esti Kornélia egérkaparászásra lett figyelmes. Kellemes belső motoszkálást érzékelt. Utoljára hét éve érzett ilyet, állapotossága 23. hetében. Azok voltak az első, különös magzatmozgások, egy prímszámos héten. És végül a születés csodája is egy prímszámos időpontban történt: a 41. héten. 11. hó 19. napján, 1 óra 37 perckor. 53 cm, 3163 gramm. Még ma is őrzi azt a csuklókarkötőt, amit újszülöttje karjára helyeztek, rajta a fenti számadatokkal.
Pontosan ötször volt körbetekeredve a kisfia nyakán a köldökzsinór, aztán egy saját csomó a hatvanegy centis kékes-fehér tápvivő megcsavarodott csövön. Ha túl hosszú a köldökzsinór, akkor magára tekerheti a szülőcsatornában a mocorgó, életéért küzdő magzat. Az övé így is tett. Funiculus umbilicalis. Micsoda zeneiség cseng ebben a hossztengelye körül többszörösen is csavart orvosi kifejezésében! – gondolta Esti Kornélia. Csak úgy lüktet, akárcsak a benne futó két verőér és egy visszér. Mint egy hármasút. A három vándorral. Egy csodálatos belső utazás anya és magzata között. Kanyarog, mint egy mesebeli ösvény az élet erdőjében, fel és alá. Tekeredő Kerekerdő.
Aztán elvágatik. De csak ott és akkor. A születés apoteózisában. Szül, szülés, születés: 3, 5, 7 betű. Aztán a 11. napon leesik a csonk. Fürdetés közben. Vannak kultúrák, ahol megeszik. Ma inkább az őssejt nyerése a köldökzsinórból a trendi. Amúgy hasznos is. Egész életre szóló biztosítéka az egyénnek. Szupergörlök mázlija. Neki nincs elraktározva az őssejtje az őssejtbankban – szögezi le magában Esti Kornélia. A halált úgysem lehet túlélni. De most születés van: életindulás.
A világosságra érkezés pillanatában csak nézett rá a nagy szemeivel. Nem sírt fel. Nem úgy volt, ahogyan a könyvekben olvasta, a filmekben látta: hogy ráteszik a melleire, megkérdezik, mi legyen a neve. Nem tették rá, nem kérdezték meg. Azonnal elvitték tőle. Hogy felébresszék. Az életre.
Közben a placenta is megszületett. Az állatvilágban az emlősök, kivéve a teveféléket és bennünket, civilizált embereket, megeszik a méhlepényt. Amúgy egy időben az anyának is felajánlották, hogy egyen belőle, fiatalság-megőrzés céljából. Többféleképp is elkészíthető: a turmixolt méhlepénynek véríze van, de a fűszerezett, megsütött placenta már kevésbé émelyítő. Csak gusztus kell hozzá. Esti Kornélia még a látványától is undorodott, amikor egy fém tepsibe kiterítette a szülészorvos.
A gátvarrás tizenegy öltésből állt. A kitolási fázis utáni leggyötrelmesebb fájdalom. Legalább felszívódó a gátvarró cérna, ez kicsit megnyugtatta Esti Kornéliát. Az más kérdés, hogy hetekig nem bírt ülni, csak fekve szoptatott. Azaz csak próbálkozott a szoptatással. Sikertelenül. Fejte a tejet. Csakis kézzel. Esti Kornélia nem engedte, hogy elapadjanak a tejcsatornái. Gondosan átmasszírozta melleit, amelyből csak úgy spriccelt a langyos, édeskés ízű anyatej. Ragadós ujjai közé fogta mellbimbóit, s egyszer a hónalj, másszor föntről végezte a préselő munkát. Majd csöndes magányában mindig rácsodálkozott a Tejút misztériumára. Egy görög monda szerint ugyanis Héraklészt az alvó Héra mellére helyezték születése után. Így kapott halhatatlanságot az újszülött az istennőtől. A felébredő anyaisten viszont olyan hévvel taszította el magától fiát, hogy a teje szétfröccsent az égen. Csillagösvény-fényben.
A szülés után hét óra múlva rosszul lett: benne maradt egy méhlepénydarab. Babszemnyi volt. Kicsírázott benne a halálfélelem. Amikor elmúlt az életveszély, tejláz kínozta. Jól felfújtatott vöröslő gumilabdák voltak a mellei. Égtek, izzottak, mint a galagonya ruhái – őszi éjjeleken. A novemberi cúg besüvített az ablakréseken, a pokrócok alá is, amit ráterítettek. A lázálmaiba is: egy befagyott folyó tetején csúszkált, amíg be nem repedt alatta a jég. A fagyos víz körbeölelte meleg testét mint egy fürdőlepedő. De ezt csak álmodta. Tény, hogy megfázott, még a szülőszobán, az antibiotikumra meg beödémásodott a garatnál. Majdnem megfulladt, mire beoltották.
Aztán a 13. napon hazaengedték. Közölték vele, hogy tudja-e, hogy a gyermeke nem fog tudni megtanulni beszélni, járni. Esti Kornélia szemei előtt egy pillanatra elhomályosult minden. Szorongattató dühkitörésével nekiment a családjának. Merthogy eltitkolták előle. Hogy nem sírt fel. És oxigénhiányos állapotba került. Az ő kisfia. Aztán a vészjósló szavakat ontó rezidens doktornő fegyelmit kapott. Ezt később tudta meg Esti Kornélia. Nem is látta egyszer sem a kisfiát, szabadságról jött meg aznap, amikor hazamehettek végre. Csak a neonatológus jegyzetéből olvasta ki a kisfia jövőjét.
7 hónaposan már felállt, 11 hónaposan elindult, és azóta is a leggyorsabb futó az osztályban. Versmondásból mindig megtapsolják, képregényeket ír. Szóval megtanult járni és beszélni. Lehet, hogy az őrangyala egy percig sem volt pihenő üzemmódban, de attól angyalok az angyalok, hogy csodát mutassanak, és a szárnyuk alatt vigyék fel titokban a csillagokba az aggódó anya halálfélelmeit. Mert minden percét leste a kezdetektől: nem bízott a bébi őrzőben. Éjszaka legalábbis biztosan nem.
Ma is ő altatja. Ötször is felkel éjjelenként, hogy betakarja és a mobiltelefonja fényével megvilágítsa kisfia arcát. Az békésen alszik, talán a Négyszögletű Kerek Erdő lakóival cimboráskodik. (Igaz, a négy nem prímszám, de az álomban úgyis azzá kerekedik.) Szörnyeteg Lajos a legjobb barátja.
Anyám, az álmok nem hazudnak! Esti Kornélia talán ezért sem mer álmodni. Tudatalattijában is retteg az álmoktól. A legjobban attól, amelyikben egy édesapát az álmában a gyertyákkal felravatalozott kisfia szólítja meg, hogy nem látja, hogy elég? Felborult ugyanis egy gyertya, ami megégette a takarót és a drága kis halott egyik karját. Freud egy előttünk ismeretlen eseményt vélt felfedni ebben az álomban. Esti Kornélia nem fejt álmot. Már régóta nem. Legtöbbször csak csiklandozzák a tudatát éjjeli emlékképei. Aztán egyre lentebb hömpölyögnek benne az álomerezetű psziché hullámai. S megrekednek benne.
A méhe környékén. Az alhas tájékán.
