Írt: Kulcsár Attila
A mai labdarúgásban az élcsapatok mérkőzéseit a tévécsatornák közvetítik. A nagy bajnokságokon minden videóra kerül, és később is visszajátszható. Mi, nézők csak azt számoljuk, hogy ki hány gólt lőtt, de az elemzők, riporterek azt is, kinek hány gólpassza, sikeres védése volt. Mérik , hogy kinek hány labdaérintése van, és hogy a játékosok mennyi kilométert futnak. Ötpercenként bemondják, hogy a csapatok hány százalékban birtokolták a labdát. Ebben most a Barcelona a legjobb. Ha a meccseket nem gólra játszanák, 90 perc alatt ellenfelei csak a kezdőkörben rúgnának labdába. A technika és a biológia mindenütt jelen van. Figyel már gólkamera, leskamera és öt bíró.
De van a mai labdarúgásnak egy még felderíthetetlen fehér foltja: annak számbavétele, hogy melyik csapat játékosai köpnek többet. A tévé jóvoltából ország-világ látja, amikor a kamera ráközelít a sztárokra, hogy azok a gólöröm és a kínok között fetrengés mellett időnként jó nagyokat köpnek. Van, aki hegyeset, van, ki laposat, Vannak ejtős köpetek és némelyiket mintha zsinóron húznák.
Szerencse, hogy a testnedvek ebben a kiélezett küzdelemben is a fűben landolnak. Mert ha ez egymásra irányulna, az már piros lapos vétek lenne, mert ott lóg a corpus delicti az ellenfél címeres mezén, és ez már a nemzeti jelképek meggyalázásának minősülne.
Úgy hallom, hogy a FIFA véget szeretne vetni ennek a kulturálatlan szokásnak, szabálymódosításra készül, és a világbajnokságra már a mezek tartozéka lesz egy farzseb, benne egy zsebkendővel, amelybe a köpetek szükség szerint üríthetők indulatok esetén vagy sóhajtások kíséreteként, játék közben is. Még a jobb kocsmákba is ki van írva, hogy a padlóra köpni tilos. Ha más sportágak sztárjai kibírnak köpködés nélkül legalább egy félidőt, a labdarúgóknak is uralkodniuk kell magukon. A kosarasok, kézisek, röplabdajátékosok sem köpködik tele a játékcsarnokok parkettáit. Még a jégkorongozók se, pedig ott odafagyna a jégre.
Azt tervezik, hogy lesz egy 6. bíró, aki csak a köpködésekre figyel, és jelzi a mérkőzésvezetőnek, hogy a kék-fehér 10-es köpött. Ekkor az magához rendeli a vétkes játékost, és felmutatja neki a sárga lapot. Erre persze a tettes – ahogy szoktak – elkezd reklamálni, hogy bíró sporttárs, én, hol, hol? Az anyám életére esküszöm, hogy nem tudok se köpni, se nyelni a fáradtságtól. De ilyenkor segít a technika, a köpéskamera, amelyik minden játékosra rá lesz állítva, és annak az anyagnak a segítségével, amellyel a mérkőzés előtt a pálya gyepét fellocsolták, a köpések piros foltot hagynak a zöld pázsiton, és 90 percig ott maradnak – a tettes beazonosítható.
Mert ez kocsmai gesztus nem méltó a nemzet ikonjaihoz, akiknek játékát százezrek figyelik, sokak példaképei, a stadionok díszpáholyaiban királyok, államfők ülnek, és sikerek esetén dagad keblük a nemzeti büszkeségtől.
Tudjuk, hogy az érzelmeken nehéz uralkodni. Nem mentesek ez alól a hús-vér miniszterelnökök sem. Legutóbb a francia kormányfő a portugálok győztes gólja utáni dühében akkorát köpött, hogy biztos kiállították volna, ha a pályán van. Ugyanis izgalmában valami olcsó reklám-cukorkát szopogatott, és köpet a francia trikolor színeit rajzolta ki a gránitpadlón
Mi ez, ha nem a nemzeti jelképek megcsúfolása? Ha látta volna az ellenzék, azon nyomban lemondásra szólították volna fel. Egy közszereplő nyelje vissza ilyenkor a könnyeit is.
