Írta: Péter Béla
Kissé röstellem, de megelőzte a szakmai hírem a valódi képességeimet − még tökéletesítenem kell az eldobott pálinkás üvegek beltartalmi maradványainak felismerését. Bevallom, kemény tréningbe fogtam, és nem járunk távol attól az időtől, amikor a kétszer, ultrával kimosott üvegről is minden kétséget kizáróan megállapítom az utolsó belétöltött pálinka adatait, úgymint a gyümölcspárlat pontos megnevezése és származási helye, valamint a palack beválthatósága. A minőség garantált. Legyen elég megemlítenem a családunkra (sok-sok generációra visszatekintve!) oly jellemző szorgalmat az ízlelgetésben, a folyományok megismerésében. Megkérdőjelezhetetlen az a buzgalom a szomjoltásban, amely jellemezte eleim férfi tagjait, s elkötelezettségét az levek és párlatok iránt! Mindazonáltal, be kell ismernem, hajdani hírnevemet nem is annyira a pálinka felismerésének tagadhatatlanul, nehezen nélkülözhető erénye alapozta meg, hanem apám − egykor az ágy alatt tárolt − fa aktatáskányi téeszkossuthjának bontatlan csomagjai.
Történt, hogy apám, a szilikózisa miatt letette a cigarettát, s attól kezdve soha többé nem gyújtott rá. Meggyűlölte a füstöt, de még a nép azon felét is, aki ilyen idegméreghez nyúl, s teszi tönkre a szervezetét. Sokszor hallottam ezt a kései, felvilágosult prédikációt. Nem a legjobb időpontban történt ez a fordulat otthon a cigarettafüst száműzését tekintve, hisz mi éppen ebben az időben voltunk rászokóban erre a szenvedélyre, amit ugyebár nem lehet elég korán kezdeni. (Jáger nagyapámról hallottam, hogy 4 éves korában kezdte.) Szóval, mi meg már öt és hat évesek, bizony hogy bevettük a közös kódorgások, horgászatok, madártojásgyűjtések, dinnyelopások foglalatosságai közé a dohányzást. A Beloiannisz út járdája valóságos kincsesbányának bizonyult, ami a csikkbegyűjtést illeti. A község központja és a vasútállomást összekötő úton bőviben voltunk az eldobott cigarettavégeknek. Félóra alatt megteltek a mackónadrágok farzsebei. Aztán mehettünk a Györe-kastély eldugott oldalablakán át a mindig hűvös és szörnyen dohszagú búvóhelyünkre.
A csikkeket gondosan kibontottuk és egy újságpapírra kupacoltuk a kitermelt dohányt. Aztán szakítottunk az újságpapírból egy-egy darabot. Középre szórtunk a dohányból. A papírt a hüvelyk és a mutató ujjunk közé helyeztük, majd szépen hengeresre sodortuk. A végén pedig a papír szélét végég húztuk a nyelvünkön úgy, ahogy azt láttam a Jáger nagyapámtól, amikor a Magyar Dohányt megsodorta a vékony dohánypapírban, s leragasztottuk a nyállal a papírszélt. Aztán Vida Joci elővette a padlásukon talált benzines öngyújtót. Mindenkinek tüzet adott és kisebb- nagyobb köhécselések közepette pöfékelt a négy jó madár. Titkunkat sokáig őriztük. Megtettünk mindent, hogy az új szenvedélyünknek hódolhassunk. Szempillánkat már rég leperkelte Joci öngyújtója, a szájbűzt meg valami gyümölccsel vagy papsajttal, miegyébbel próbáltuk eltüntetni, mikorra hazafelé vettük az irányt.
Egy alkalommal, amikor anyuka a szalma trózsákot kivette az ágyukból, hogy az összetöredezett szalmát újra cserélje, észrevettem azt a bizonyos fatáskát, ami ott lapult az ágy alatt. Kikapcsoltam a két fémcsatot, s döbbenten láttam a bontatlan cigis dobozokat. Majdnem tele volt a téeszkossuthtal. „A munkaegység természetbeni része”, ahogy azt anyukától hallottam később. Rögvest átvillant az agyamon, hogy véget vethetünk a csikkgyűjtésnek, hisz itt a rengeteg rendes cigaretta. Egy dobozt be is süllyesztettem a mackófelsőm alá, aztán már kezdtem is összefütyülni a cimborákat. Felbuzdulva a nagy hírtől, kiosontunk az utcából, meg se álltunk a Györe-kastélyig. Táncos Gyuszi két vizeskannával jött, mondván, hogy elmegy vízért. Mitus Öcsi, aki a legidősebb volt közöttünk − és nagy lánytesója is volt, a Mitus Mari, s akinek már udvarolgattak a kanok, ahogy Mitus bácsi emlegette azokat a nagyfiúkat, akik kerülgették −, szintén nagy hírrel érkezett. Azt hallotta valakitől, lehet hogy pont a kanoktól, hogy ha leslukkoljuk a cigaretta füstöt, akkor föláll a cerkánk, de nem csak föláll, még el is élvezünk! Erre aztán jól beizgultunk. Elhittük, hogyne hittük volna, mikor olyan nagy nővére is van, meg különben is rangidős volt közöttünk, Gyuszinál is öregebb volt vagy három hónappal. Bemásztunk az ablakon a kastély tikos zugába, és kezdődhetett a mulatság. Rágyújtottunk egy igazi cigarettára. Joci volt az első, aki leslukkolta a füstöt, aztán Öcsi, majd Gyuszi, végül én is leküzdöttem egy-két szívást. A gatyák bokánál pihentek. A cerkák szépen egymás után valóban ágaskodni kezdtek. De csak ágaskodtak, miközben egyre csak köhögtünk. Émelyegni kezdett a gyomrunk, már-már hánytunk, mire Joci kijelentette, hogy ez az élvezés dolog hülyeség, ezt Öcsi csak kitalálta! De Öcsi váltig állította, hogy amit hallott, az igaz. Végül abban maradtunk, hogy másnap újra megpróbáljuk. Gyuszi elrohant a téglagyári kúthoz a vízért, mi meg kissé szédelegve gyümölcs után néztünk. Bandi bácsiék éretlen sárgabarackja meg is felelt erre a célra. Na, ettől nőtt meg az én ázsióm akkoron. A srácok becsben tartottak, mint biztos cigiforrást, s elmaradtak a szokásos átverések, seggberúgások, gúnyolódások. Persze, ez is csak afféle pünkösdi királyság volt.
Vagy két hét múlva az aznapi kuncsorgásunkból hazatérve, apám szőlővenyigével, minden bevezető nélkül, elvert, mint a lovat, többször is kérdezve, hogy tudom- e miért kapom az ütlegelést. Fogalmam sincs, nyöszörögtem. Nyeltem a könnyeimet, s néztem, ahogy a házunk kéményén távozik a megmaradt téeszkossuth füstje, amit anyuka hajintott a sparhelt tüzébe.
