Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (24) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (62) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (8) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (38) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • Gertrud53: Merész és pontos, nagyon ott van minden szó. (2018.09.24. 23:50) Boston – Massachusetts
  • Gertrud53: A végén ott a jellegzetes csavar, amit szeretek az írásaidban. (2018.09.24. 23:43) Jelenet
  • Gertrud53: (2018.09.24. 23:38) Temető, templomkert
  • Gertrud53: Szeretem a várost, ugyan nem ezt az arcat, de szeretem... (2018.09.24. 23:32) Csikágótól Kispestig
  • Gertrud53: Két év telt el és most megírhatnád a végsőt, a kilakolzatást... (2018.09.24. 23:28) A lakatos ebédje

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2013.05.27. 17:26 Ésik

Természetes antibiotikum

Címkék: piro m. péter

Írta: Piro M. Péter

Egy kiugró szikla tetején ült.

Közel, s távol ez volt a legmagasabb pont, de ő nem volt feltűnő, mert terepszínű öltözéke miatt húsz lépésről egy bokornak nézte volna bárki.
Feltéve, hogy a bokor gyengén füstöl.
Dániel − mert így hívják – dohányzott, és látszólag teljesen elbűvölte a fenséges látvány. Bár a tegnapi eső miatt kissé párás volt a levegő, ami alaposan korlátozta a belátható távolságot, mégis ő úgy nézett, mint aki nagyon messzire néz...

***
− Te hülye hegyi zerge! − mondta Ildikó, és két öklével mellbe bokszolta Danit. − Leszakad a lábam is, meg mindenem is! Ember így még nem szívatott meg! Egy napig csak feküdni fogok az izomláztól, és jaj, a talpam is tiszta vízhólyag! Te meg itt röhögsz!
− Bocsáss meg nyulacskám, de ezt meg kellett nézned! − válaszolt a szidalmazott és átölelte a lányt, majd jobbjával a lenti táj felé intett. − Így láthatják az istenek a világot!
− No, szép kis isten vagy te, az istenedet! − enyhült meg Ildi, és fölsóhajtott − Tényleg gyönyörű... Sosem voltam ilyen magasan. Huhh! Ez a szakadék ez vagy..., hát, jó mély!   
− Csak óvatosan! 120 méter körül van, bár aránylag könnyen mászható.
− Aránylag?!
− Igen. Mészkő, amelyen az erodálódás jó fogásokat alakított ki.
− Nem mondod, hogy...?
− De igen. Már többször is. Természetesen egyedül és biztosítás nélkül.
− Na, ja, természetesen! Mi ebben a jó?!
− A küzdés maga.
− Nekem te ne madácskodj, mert letaszajtalak innen! De előtte adhatsz még egy búcsúcsókot...

***
Sokáig így maradtak, sőt még kicsit másképp is.
Tudja a fene, hogy a magashegyi levegőnek mi köze a hormonokhoz, de tény, hogy ekkor szeretkeztek először. Érdekes egy pár lettek. Dániel sziklaszilárd külseje mögött egy álmodozó kamasz lakott, míg Ildikót látszólagos gyengesége ellenére valós anyaggá gyúrta az élet.
De erről később, most térjünk vissza a történetre.
A másnap.
Hát igen.
Mindig akkor és sokkal józanabb módon látunk egy kicsit a jövőből, mint a „gyémántporos éjszakán”, ahogy a költő mondotta volt.

***
− Mit csinálsz?
− Semmit, nyulacskám, csak bevéstem ebbe a fába a monogramunkat és egy szívet.
− Hogy te milyen szentimentá, juj! A kezeddel mi lett?!
− Csak megvágtam egy kicsit, semmiség.
− Persze! Na add csak ide! Szszsz. Ez jó mélyre ment, nesze neked diszmacsó! Milyen leveleket raktál rá, hogy elfertőződj?!
−  Nem fertőz. Kecskefűz, természetes antibiotikumot tartalmaz.
−  Lüke! Le kell mennünk egy dokihoz, aki rendesen ellát. Addig is betekerem a zsebkendőmmel. Brrr! Ráadásul rohadt hideg is van, induljunk, amíg meg nem fagyok, te meg el nem vérzel!
− Rendben, de ígérj meg valamit!
− Mit?
− Mához tíz év múlva itt találkozunk, bármi vár is ránk.
− Ugyan mi várna, vagy mi nem, hiszen csöpög a véred! Meg kell gyógyítani téged! 
− Mindegy, csak ígérd meg!
− Nos, ha végre elindulunk, akkor megígérem. De most már söprés lefelé!

***
Jó idők és rossz idők jöttek.
Szinte napra pontosan öt évig tartott a kapcsolatuk.
Dani megszívta magát egy nevetséges ügyön, amin jól összevesztek (sokadszor), majd lelépett (utoljára).
Mert ugyebár az ellentétek vonzzák egymást, de az összetartásuk nehézkes.
Telt az idő − ahogy ezt már megszokhattuk −, és kapcsolatuk végleg megszakadt.
És persze letelt az fránya tíz év is.
Ma van az a nap.

***
Megint Dánielt nézzük, ahogyan kifekteti a hegytetőn a hálózsákját, amiben egyszer ketten osztoztak egymás melegén. Komor arccal elszív még egy cigit.
Sajnos a napnyugta itt rövid ideig tart, így nem is látunk sokat abból, hogy milyenné válik az ég színe. De először olyan lesz, mint Ildi haja volt.
Bronzvörös.
Aztán olyan lesz, mint a szeme.
A zöldeskékből szürkébe hajló felfedezhetetlen árnyalat.
Az éjszakáról sem sokat jegyezhetünk meg, bár a tejút határozottan „gyémántporos” hatást kelt.

S mire a hajnal új napot hoz, eltörik az utolsó remény is.

Főhősünk kikászálódik a vackából, és egy lestrapált spirituszfőzőn kávét készít. Rágyújt, a távolba mereng.
Majd összepakol, akkurátusan összecsavarja a hálózsákot, és felköti a hátizsákjára.
Feláll, elindul a vadcsapás felé.
De hirtelen, mint akit megdermeszt egy gondolat− megáll. Szinte kábán fordul meg, és odamegy egy bizonyos fához.
A fa meghízott és nőtt is a tíz év alatt, de jól kivehető rajta a jel.
Két monogram és egy szív.
Nézi, nézi, majd ökölbe szorítja a kezét.
Úgy csap le a szívre, mint egy gőzmozdony dugattyúja. Először lassan, szinte fáradtan, aztán egyre lendületesebben csépeli a kérget, hogy csak úgy csattog az erdő.
Majd áttör valami tompa fényű tekintetén és lehull a karja.
Nem esik térdre zokogva, vagy nem szalad neki a szakadéknak, ahogy egy ilyen történetnél elvárható, hanem...

Elővesz egy gyűrött zsebkendőt és óvatosan, szinte bocsánatkérően letörölgeti a vért a jelről.
Aztán elindul egy alig látható ösvényen, de még tép néhány levelet egy kecskefűzről. Jól rátapasztja a csontig lenyúzódott bütykeire.
− Természetes antibiotikum − mormolja elmenőben.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr475320799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.