Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (6) kiser edina (12) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (59) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (4) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (37) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (25) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) veres roland (1) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • Gertrud53: Merész és pontos, nagyon ott van minden szó. (2018.09.24. 23:50) Boston – Massachusetts
  • Gertrud53: A végén ott a jellegzetes csavar, amit szeretek az írásaidban. (2018.09.24. 23:43) Jelenet
  • Gertrud53: (2018.09.24. 23:38) Temető, templomkert
  • Gertrud53: Szeretem a várost, ugyan nem ezt az arcat, de szeretem... (2018.09.24. 23:32) Csikágótól Kispestig
  • Gertrud53: Két év telt el és most megírhatnád a végsőt, a kilakolzatást... (2018.09.24. 23:28) A lakatos ebédje

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2012.11.15. 18:00 Ésik

Virág Dóra

Címkék: zápor györgy

Írta: Zápor György

Én is beszélek, az ügyfélszolgálatos is beszél. Én sem értem, ő sem érti. Én azt sem, amit kérdezek, ő azt sem, amit válaszol, csak mondjuk, zavarban vagyunk, utánam még meglehetősen sokan várnak, mögötte bármikor felbukkanhat hallgatózni egy kolléga, hát halkan ejtjük a szavakat, amiért ő mintha hálás lenne, én meg így nem igazán hallom, de végül is mindegy, hisz nem sokat konyítok ezekhez a dolgokhoz, bár érzésem szerint ő sem.
Nem működik a bankkártyám, már amennyire egy plasztiklapra lehet a működést érteni, szóval nem tudok vele pénzt felvenni, vásárolni, egyenleget lekérdezni, vagyis semmi értelmeset kezdeni. Kis probléma egy banknak, hatalmas bosszúság az embernek, mondta a bankonauta, miután elutasította az automata. Irány a fiók, helyezzenek vissza jogaimba, tegyenek egyenlővé a többi emberrel, mert valljuk meg, hasonló az érzés, mint mikor a delikvens segge alól kirántják a kocsiját, vagyis letaszítják egy úgymond alantasabb régióba, a tömegközlekedők közé. Egy autószerviz akár napokra kelthet olyan érzést az emberben, mintha visszaminősítették volna. Már amennyire megfigyelhettem.
Na de nekem most a bankkal van ügyem, tán életemben harmadszor, ebből egy volt a bankszámlanyitás, egy valami adategyeztetés, hogy biztosak legyenek, nem vagyok maffiózó, vagy ha mégis, azért tudjam, hogy tudják, merről hány méter, hol a bejelentett lakhely, most meg egy reklamáció, úriemberesen észrevétel, közönségesebben panasz.
Nem tudok pénzt felvenni, vásárolni, egyenleget lekérdezni. Harmadjára mondom ezt, persze halkan, és jön a csendes válasz, de csak foszlányokat sikerül kihallanom a suttogásból. Megfordul a fejemben a bátortalan gondolat, tán hangosabban kéne tudtára adnom, miért jöttem én ide, belerondítva a saját munkaidőmbe, felborítva az egész napomat, hisz délután maradhatok tovább, csúszva az estébe, későn hazaérve, már aligha moshatok – kopog a szomszéd, amint meghallja a mosógépet, hisztérikusan veri a fűtőtestet, fellármázva az egész házat, nagyobb zajt csapva, mint egy kukásautó reggel hatkor –, a világkeletkezéses sorozatot is lekésem a Spektrumon, szóval egynapi magánélet ugrott. Ezért legalább egy picit értelmesebb felvilágosítást, netalán segítséget szeretnék kapni. Persze mindezt csak fontolgatom, de valamit megsejthetett belőle, mert elhallgat, és kissé hitetlenkedve nyitva felejti a száját, azután durcásan hátradől a székében, és a monitort kezdi bámulni.
Megbánom, hogy gondolkoztam. Ezt is megérzi, mert békülékenyen kérdezi, milyen megoldást javaslok. Én semmilyet, hisz nem tudom, mi a baj, csak azt érzékelem, hogy nem tudok pénzt felvenni, vásárolni, egyenleget lekérdezni. És mivel ezt már negyedjére mondom, érződik a hangomon az ingerültség, sőt a suttogásról is normál beszédre váltok, hallja csak valamennyi kollégája meg a mögöttem várakozók, tudják meg mindahányan, mennyire tehetetlen, alkalmatlan ez az ügyintéző. És valóban kiterebélyesedik az incidens, mert valahonnan hátulról előkerül egy másik ügyfélszolgálatos, és kérdi, tőlem éppúgy, mint kollégájától, miben segíthetne.
Na jó, nagy levegő, elmondom ötödjére, hogy miért is vagyok kénytelen itt ülni. Meglepetésemre az én ügyintézőm bólogat, megerősít, javasolja a kártyacserét, csupán másfél hét, addig a bankfiókban tudok pénzt felvenni, utalni, és higgyem csak el, ez a legbiztosabb megoldás, a másik bólogat, mosolyog munkatársára, nekem biccent, továbbáll.
Mondom, hogy hát jó, de nem lehetne-e itt és most üzemképessé tenni a kártyát, mert ez mégis jobban megfelelne nekem.
Hihetetlen, hogy nem tudom megérteni, hogy ez a legbiztosabb és talán egyetlen járható út, de ha nem tetszik, akkor persze mélyebben is beleáshatják magukat, ám az akár hetekig is eltarthat, és valószínű, annak is a csere lenne a vége, ami ugye újabb másfél hét. Ezt már ő is normál hangerőn mondja, hallják csak a kollégái meg a mögöttem várakozó ügyfelek, milyen egy értetlen, kekeckedő kis pöcs vagyok.
És tovább dagad az ügy, már mögülem is beszól valaki, hogy mit szórakozom ott, ahelyett, hogy mennék a dolgomra, mert így csak feltartom a többieket.
Az ügyfélszolgálatos kattintgat az egérrel, közben rákérdez, hogyan döntöttem.
Akkor legyen a csere. Mindenki megkönnyebbül, előkerülnek a nyomtatványok, aláírok egyszer, kétszer, háromszor, megköszönöm, hallom, ezért vannak, egyszerre mondjuk, hogy viszlát, becélzom a kijáratot, megindulok, a helyemen már más.
Az ajtóban az vár, aki megjelent mérsékelt hangoskodásomra. Tessékel, hogy tartsak vele az irodába, elnézést szeretne kérni az előbbiekért, mondom, nem tesz semmit, inkább mennék, özön dolgom van. Mégis erősködik, hát ráállok, de csak tényleg egy perc, rohannom kell. Mosolyogva előreenged, bent hellyel kínál, kérdi, innék-e kávét, üdítőt, elhárítom, leülök, leül, kezdi, hogy ne haragudjak, de a kolléga még próbaidős, csupán egy hete dolgozik élesben, azelőtt csak tompában, elméletben gyakorolt, de ugye mindenki volt kezdő, még egyszer bocsánat, fogadjak el egy csekélyke ellentételezést, és reméli, továbbra is őket választom. Megígérem, persze, semmi baj, én is elvesztettem a fejemet, kérek elnézést. Ugyan, ne vicceljek! Ez az ő hibájuk, mosoly, kézfogás, reméljük a viszontlátást, kikísér, indulnék dolgozni, szólnak utánam, várjak, ottfelejtettem a gyereket.
Á, biztosan nem, hisz nekem olyan nincs, mármint gyerek, majd később lesz, de most semmi ilyesmivel, vagyis gyerekkel nem rendelkezem.
Ne szabódjak, mondják, fogadjam csak el, az enyém, hisz előbb nem utasítottam vissza az ellentételezést. És a kissrác, lehet olyan ötéves, vigyorogva jön, megfogja a kezem, azt mondja, apa, és már húz is maga után, menjünk haza, kéri, és jobb híján arrafelé ráncigál, amerre az imént én is megindultam. Aki a bankból hozta utánam a fiút, mosolyogva int, hogy menjek, vigyem, hess.
Beülünk a kocsiba, ő is előre, kérem, menjen hátra, segítek neki bekötni az övet, visszaülök a kormányhoz, gondolkoznom kell, mit is tegyek, végül telefonálok, kivenném a maradék három napot ebből a hétből, zokszó nélkül megadják, nem kérdeznek semmit, hálát érzek.
A gyerek kérdi, engem hogy hívnak. Kicsit selyp. Megtudja, azután nagy komolyan kijelenti, hogy ő Bálint. Pontosabban Bájint. Megnevettetett, indítok, megyünk haza.
A visszapillantóból figyelem, nézelődik, brümmög és vezet is, lassításkor fékcsikorgást utánoz, tudja, hogy nézem, visszavigyorog. Egy hosszabb pirosnál elbóbiskol, és nem is ébred fel, míg a ház előtt meg nem állunk. Ott felpattan a szeme, kapcsolná ki az övet, segítek neki, kiszáll, bezárom a kocsit, indulunk a lakáshoz. Az ajtóm előtt a lépcsőn egy fiatal nő ücsörög, jöttünkre feláll, ők, szia, Dóri, szia, Bálint.
Felém fordul, nevét mondja, Virág Dóra, nevem mondom.
Javasolja, kerüljünk beljebb, zavaromban hebegek, de ajtót nyitok, mutatom az utat, hellyel kínálom őket.
Dóra tájékoztat, hogy a hivataltól jött, firtatom, melyiktől, tudtomra adja, a Banki Ideiglenes Elhelyezőtől. Nem hallottam róla, felvilágosít, létezik, higgyem csak el, bár nem publikus, de törvényes, mutatja az igazolványát, hitelesnek látszik.
Kérdezném, de magától is mondja, hogy azért van itt, megfeleltem több teszten, ilyen volt a januári lakásbeázás meg még néhány eset, de mindet nem sorolná, ha visszagondolok, úgyis rájövök. És most végre működésképtelen lett a bankkártyám, vagyis dehogy végre, szóval értsem meg, ez egy új szolgáltatás, amolyan csereautó, vagyis dehogy csereautó, inkább lelki segély, harmóniateremtés, stresszoldás a hivatali huzavonás napokra. A családosoknak jár az autó, az egyedülállóknak a család. Némileg zavarban van, de folytatja, őt rendelték ki a gyerek mellé, és meg kell mondania, nagyon meg van elégedve a körülményeimmel, ezért az elkövetkező pár napra, míg tart a kártyamizéria, ideköltöznek, sőt, már bepakolt az egyik szobába, kulcsot a vízvezeték-szerelők másoltak, hisz mondta, a beázás is hozzájuk tartozott. Már magabiztos.
Épp tiltakoznék, de mosolyogva csendre int, nem hinné, hogy ellenemre lenne a dolog, hisz elég simán eljutottunk idáig. És valóban, nem mutattam különösebb ellenállást, mikor nekem adták a gyereket, vagy engem adtak neki, szóval egyszerűen hazahoztam, még a nevét is ő mondta meg kérés nélkül, a lakásba is beengedtem mindkettőjüket.
Azért azt tudni szeretném, meddig maradnak, megmondja, amikor az új kártyámért megyek a bankba, akkor ők is visszakerülnek. Másfél hét.
Mosolyog, ha nem gond, kicsomagolnának, rendbe szedné Bálintot meg saját magát is. Nem gond.
Ebédet én készítek, míg tesznek-vesznek. A gyerek hamar előkerül, segíteni szeretne, hát adok neki egy doboz tejfölt, kevergesse. Gyorsan megunja, mást is akar csinálni, nyaggat, adjak neki még munkát, ám nem jut eszembe semmi, de semmi. Kezdek kétségbeesni, ő meg csak lóbázza a lábát, jelezve, nagyon unatkozik. Firtatja, van-e játékom, mondom, nincs, legfeljebb a számítógépen, ott is csak sakk, azzal biztosan nem tud játszani, mondja, hogy de igen, én erősen kétlem, mégis odaültetem a képernyő elé, rakok alá még két párnát, elindítom a programot, nézi, kattintgat, teljesen belefeledkezik, én visszasompolygok a konyhába.
Előkerül Dóra is, érdeklődik, hol van Bálint, mutatom neki, ő nézi, ahogy játszik, aztán a karomnál fogva kihúz a szobából. Délután vennünk kell neki játékokat meg pár ruhát és a kocsiba gyerekülést. Mondom, ahhoz előbb vissza kell menni a bankba, vagy ha nem abba, hát egy másikba, hisz rossz a kártyám, nem tudok pénzt felvenni, vásárolni, egyenleget lekérdezni. Biztosít, hogy ezzel nem kell törődnöm, az ő plasztikja üzemképes, a Banki Hivatal töltötte fel kizárólagosan e célra, erre a másfél hétre ennyit igazán magukra vállalhatnak, fogadjam csak el, és mutatja, hogy tényleg van neki, nézzem, látom, a név Virág Dóra, semmi hivatal, nem szólok.
Ebéd után Bálint alszik, mi beszélgetünk a nappaliban, kérdezek, de nem sokat tudok meg, annyi világos csak, hogy engem a munkahelyem ajánlott a választhatók listájára, ő, mármint Dóra hivatalnokként került ide, közbevágok, csak nem mint anya?, mondja, nem, dehogy, felpattan, kimegy, mindkettőnknek hoz kávét, és a délutáni programot vázolja.
Beszerelem a gyerekülést, addig ők ketten a lakásban vacsorát főznek, mire végzek, elkészülnek, eszünk, Bálint szinte alszik, én is hosszúkat pislogok, Dóra rendet rak, megfürdeti a gyereket, elalszom a konyhában. A lány ébreszt, pizsamaszerűségben van, kér, menjek, tegyem rendbe magamat. Néz, nézem, pirulunk, elköszön, aludjak jól, valami hasonlót motyogok, eltűnik.
A fürdőszobában új törülközők, tusfürdők, ezmegaz, pluszban egy pici és egy nagyobb fogkefe.
Reggel megtudom, hol az óvoda, esetenként majd nekem kell a gyerekért jönnöm, az óvónő apukának szólít, majd Dórával beszélget, Bálint eltűnik a többiek közt, köszönünk, viszonozzák, viszlát, apuka. Remélem, nem hallotta senki.
Egész nap rettegek a délutántól, amikor vissza kell mennem az oviba. A lányt kérlelem, hogy jöjjön velem, ő mosolyogva, de határozottan visszautasít, ez ma az én reszortom, nincs apelláta. Félek, de bemegyek Bálintért, másik óvónő van ott, kérdi a nevet, a vezetéket is, megmondom a sajátom, á, igen, és már öltözteti is, biztosít, nagyon sokat fejlődött az utóbbi fél évben. Kérdem, mióta ismeri, közli, hároméves kora óta, és kicsit leteremt, hogy máskor valamivel előbb érjek ide, mert a gyerek már türelmetlenkedett. Hümmögök valamit. Semmi baj, szia, Bálint, viszlát, apuka.
Otthon mutatja, mit rajzolt az óvodában, szerintem firka, de nem szólok, mégis látja rajtam, amit gondolok, elveszi a lapot, Dórával nézegetik, a lány álmélkodik, hú, de jó, nagyon ügyes vagy, holnap is hozd haza! Büszkén rakja elém újra, nézzem csak meg jobban, igen, nagyon szép, mondom, és elszáll a maradék kedvem is. A lány sem szól már, vacsora, fürdés, Bálint alszik. A lány vonzó, úgy látszik, estére szépül, hát nézem, észreveszi, viszonozza, aludni megy.
Reggel már vidámabb, legalábbis várakozó, megnyugszom. Az óvónő, mint tegnap, állandóan apukázik, persze Dóra, az Dóra, csak nekem jár ez a hülye félhivatalos megszólítás. A kocsiban megkérdem, mi a terv mára, a lány átengedi a döntést, én otthon akarok olvasni, aludni, hisz ha már szabadságon vagyok, pihenni is kellene egy pöttyet, nem lelkesedik, de rám hagyja.
Másfél órája nem haladok a könyvvel, mert ott ül a szobában, távkapcsol a legidétlenebb műsorokra, azután a filmek közt keresgél, kivesz egyet-egyet, kérdi, miről szól, mondom, ott van a borítón, de ő tőlem szeretné hallani. Nem tudom elmesélni, sosem tudtam, nem is szeretek ilyesmivel próbálkozni. Na jó, kiválaszt egyet, nézni kezdi, persze hangosan ahhoz, hogy figyelni tudjak a könyvre. Nem akarok a hálószobába visszavonulni, sejtem, modortalanság lenne, inkább cselt eszközlök, bezárkózom a WC-be olvasni. Kisvártatva szól, ne aggódjak, megállította a lejátszót, nem maradok le semmiről. Ennyire hülye nem lehet, hát nem érti, hogy egy kicsit magamra akarok maradni?! Kijövök, kézmosás, nagy levegő, a könyvet visszateszem a polcra, sóhajtva leülök, mosolygok, ő boldog, legalábbis annak tűnik, indítja a filmet, végignézzük. Gyorsan összedob egy ebédet, eltüntetjük, én mosogatok, megköszöni, visszamegyünk a nappaliba, megint filmet keres, beletörődöm. Elindítja a lejátszót, de oda sem figyel, kissé zavarban van, ám kis idő múlva megkérdezi, tetszik-e nekem, mármint ő. Meglep, de mondom, hogy igen, persze. Elszontyolodik, közli, ez nem hangzott valami meggyőzően. Tudakolom, mi a baj, azt válaszolja, hagyjuk. Hagyom. Megy a film, nem nézzük.
Együtt indulunk Bálintért. A kocsiban várok, míg kijönnek. Utazunk haza, mi hallgatunk, csak a gyerek beszél, hogy mi minden történt, mi volt az ebéd, be nem áll a szája, csak mondja és mondja, de most jó, rossz lenne a csend. Megállunk a kisboltnál, ahol évek óta vásárolok. Senki sem akar a kocsiban maradni, hát mindhárman bemegyünk. Köszönök, a boltos lány viszonozza, aztán harsányan, szia, Dóri, szia, Bálint, ők egyszerre, szia, Móni.
Este ülünk ketten a tévé előtt, a gyerek már alszik, most takartam be, pont úgy lerúgja a plédet, mint én.
Kérdem Dórát, honnan ismeri a boltost, mondja, mindig is oda járt vásárolni. Próbálom megtudni, milyen régen ismeri Bálintot. Régóta. Kimegy a konyhába, poharakat hoz, egy üveg bort, kéri, bontanám ki. Koccintunk, iszunk, visszaülök, mellém telepszik, nagy a fotel, elférünk, jó érzés. Átkarolom, nem tiltakozik, megcsókolni nem merem, a vállamra hajtja a fejét.
Hétvége. Aludnék sokáig, nem lehet, jön Bálint, ugrál az ágyamon, dögönyözi az oldalam, rádobom a nagypárnát, elborul, de már pattan is föl, mint egy gumiasztalról, püföli a fejem egy kispárnával, hát egy nagy túrót fogom hagyni magam, kifulladásig agyabugyáljuk egymást, aztán csak kapkodjuk a levegőt.
Végre pihenés, evés, alvás. A gyerekkel elmegyünk újságot venni, meg esetleg sütit, ha nyitva a cukrászda. Nyitva. Vásárolunk vagy ötfélét elvitelre, meg egy-egy krémest, amit itt eszünk meg. Cukrászda, ablak melletti asztal, egy kávé, konyak, az utca bámulása, mindig szerettem volna kipróbálni, most az első kettő jön csak össze, sebaj. Kérdezem Bálintot, mióta ismeri Dórát. Mondja, hát hisz ő az anyukája, nem tudtam? Nem. És én ki vagyok? Apu. És Dórának én kije vagyok? Ezt nem igazán érti, inkább hagyom, kérsz még krémest?, ühüm, azt is megeszi, indulunk haza.
Korán kelés, zuhany, mire rendbe szedem magam, terítve a konyhában, pirítós, rántotta, egy pohár paradicsomlé. Nem szoktam reggelizni, nem is vagyok éhes, de most ennem kell, látszik Dórán, örömet akar szerezni. Gyorsan bekapok pár falatot, köszönöm, már megyek is, kérdi, mikor jövök, megsaccolom, az ajtóban egy pillanatra megcsókol. Mielőtt beszállnék a kocsiba, felnézek, mindketten az ablaknál, integetnek, visszaintek, mint a reklámokban. Jó nekem.
Bekapcsolom a számítógépet, dolgoznék, nem megy, hétfő van, de ezt bekalkulálva is szétszórt vagyok, túlságosan. Az asztalomon Dóra és Bálint képe. Gyorsan a többiekre nézek, ki rakhatta ide, de semelyikük sem tűnik a tettesnek. Délben szólnak, menjünk ebédelni, egyikük a képre néz, mondja, elmehetnénk megint a partra abba az étterembe, ahol tavaly is voltunk, ránk férne egy-két korsó sör, meg Dóráékat sem látta azóta, Bálint biztos sokat nőtt. Kérdem, mióta ismeri őket, hát amióta elvetted Dórát, pontosabban utána két héttel, mikor visszajöttetek a körutazásról, akkor mutattad be, de rég is volt, hajaj! Hajaj.
Én megyek az óvodába, mire hazaérünk, majdnem kész a vacsora, a gyerek még játszik egy kicsit. Tudakolom, ma megyünk-e még valahová kocsival, a lány mondja, nem, bontok egy bort, töltök, nem koccintunk, iszunk, én még két pohárral, feszült vagyok, látja rajtam, megsimítja a kezem, azután a tűzhellyel babrál. Nagy levegő, csak kibököm, ki vagy te? Nem könnyebb. Felém fordul, nevét mondja, Virág Dóra. Már nem szólunk ma. Bálint alszik, a lány vonzó, úgy látszik, estére szépül, hát nézem, észreveszi, viszonozza, szomorúan, aludni megy.
Reggeli, csók, integetés, munka, óvoda, bor, koccintás, nem kérdezek, beszélünk másról, játszunk a gyerekkel, Dóra estére szépül, hát nézem, észreveszi, viszonozza, aludni megyünk, átjön hozzám, jó nekem, tán neki is.
Péntek délután telefon, Zoli az, este feljönnének Évivel, ha nem gond, hoznak egy kis kóstolót a nagyszülőktől, hurka, kolbász, pálinka, házi, bivalyerős. Persze, gyertek, hűtök be sört.
Szólok, jön Zoli, Évi, hoznak kóstolót, egy kicsit beszélgetünk, Activity, kártya, egy kis szendvics, sör. Örül, hű de jó, már régen látta őket! Mondom, még soha. Kerekednek a szemei, elfordul, az ablakhoz megy, sír, átkarolom, nem akarja, szembefordítom, magamhoz ölelem, nagyon sír. Nagyon. Simogatom a fejét, babusgatom, csitítgatom, kérem, ne haragudjon, nem tudom, ki ő. Elhúzódik, sírnék, nem mutatnám, látja rajtam, megtörli a szemét, felém fordul, magamhoz vonom, jön, bújik, érzem, jó ez, hát legyen így. Legyen.
Zoli, Évi megjönnek, szia, Dóri, szia, Bálint, viszonozzák, így van jól. A gyerek kap csokit, elrohan, de már jön is vissza a rajzaival, mutatja a vendégeknek, nagy ámuldozás, büszke vagyok, látszik rajtam.
Késő estig hepaj, lemeózzuk a pálinkát, remek, sör, szendvics, történetek, emlékszel, mikor Évi Dórival elkötött egy vízibiciklit?, lehet azt elfelejteni?, alig tudtuk kimagyarázni, hajaj! Emlékszem? Hajaj.
Bálint már alszik, rendet rakunk, elmossuk a poharakat, zuhany, a pálinka még velem van, állok a nyitott ablaknál, langyos a levegő, Dóra átkarol, nagyon szép, hát nézem, észreveszi, viszonozza, jó nekünk. Nagyon.
Hétvége. Aludnék sokáig, nem lehet, jön Bálint, ugrál az ágyunkon, dögönyözi az oldalam, rádobom a nagypárnát, elborul, de már pattan is föl, mint egy gumiasztalról, püföli a fejem egy kispárnával, Dóri szintén, hát egy nagy túrót fogom hagyni magam, kifulladásig agyabugyáljuk egymást, aztán csak kapkodjuk a levegőt.
Egész nap az állatkertben csavargunk, ezt sohasem szerettem, most mégis. Nézem a vízilovakat, elmerülnek, följönnek, süt rájuk a nap.
Este van, mire hazaérünk, Bálint már a kocsiban elaludt, nem keltjük fel, álmában átöltöztetjük, betakarjuk. Megyünk zuhanyozni Dórával, ölelem, ölel, az ágyban tovább.
Korán kelek, bekapcsolom a számítógépet, írok, Dóri kérdezi, mit – nem vettem észre, hogy felébredt –, mondom, a múlt napokat, mert olyan valószerűtlen az egész, képtelen vagyok elhinni, tán ha visszaolvasom, igaznak tűnik. Nem szól, nem sír. Nem szólok, nem írok.
Bálint jön, kapcsolja a tévét, nézem vele, nézzük vele, telik az idő, nem beszélünk, csak a gyerekhez. A lány elhúzódik a konyhába, kijön, nem szól, bezárkózik a fürdőszobába, hosszan engedi a vizet.
Korán kelés, zuhany, reggeli, százéves vagyok, mondom, megyek a bankkártyáért, Dóra elmosolyodik, megszorítja a vállam, elindulok.
Az ügyintéző emlékszik rám, kapom az új kártyát, kipróbáljuk, működik, teljes siker, megköszönöm, mondja, nincs mit, kéri, adjam át a helyem a következő ügyfélnek. Megyek ki, a biztonsági őr köszön, előzékenyen nyitja az ajtót.
A kocsiból hívom Dórát, mesélném, mi történt, de azon a számon előfizető nem kapcsolható. Újabb telefon, kérek szabadnapot, nem adnak, sok a munka, esetleg a délelőtt egy részét, de be kell pótolnom.
Csengetek, semmi, a kulcsom használom, bent csend, üres a lakás, rohanok a kocsihoz, a boltnál megállok, kérdem az eladólányt, nem látta-e Dórit vagy Bálintot, ne haragudjak, nem tudja, kikről beszélek, már kiabálom, hogy akikkel idejárunk egy ideje, múlt héten is voltunk, nem, akkor sem tudja, hogy kikről van szó, és ne ordítsak.
Kihátrálok, az óvodánál fékezek, majdnem rendőrt hívnak, mit képzelek, itt nem ismernek Bálint nevű gyereket, de hátha, de nem, és emelik a kagylót, inkább megyek.
Bekapcsolom a számítógépem, nem tudok figyelni, az asztalon nincs fénykép. Gyorsan a többiekre nézek, ki rakhatta el, de semelyikük nem tűnik a tettesnek.
Felhívom Zolit, örül, régen beszéltünk, van egy kis pálinkája, megihatnánk, ha gondolom, mondom, pénteken voltak nálunk, nevet, van annak már egy éve, akkor is egyedül volt, Évi épp vizsgázott.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr784907453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.