Tárcán kínálom

Alapító szerkesztő: Ésik Sándor Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (6) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (25) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (3) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (17) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kukuts csilla (3) kulcsár (1) kulcsár attila (68) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (47) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (40) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (30) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • M Szlávik Tünde: A huncut rigmus megfejtése maga is magyarázatra szorul: az esztováta (eszteváta, osztováta) olyan ... (2021.09.25. 17:23) A régi öregek, avagy pajzán történetek
  • Arany Piroska: Isten éltessen Vaskó Ilona! Nagyon tetszik a születésnapi monológod! Nekem is mostanában lesz az ... (2021.02.12. 11:37) Február tizenegy
  • csokosszaju: szia, mit tudsz Hófehérkéről? (2020.09.27. 23:02) Az örök menyasszony
  • bohmjo: Ez nagyon jó! Ahogyan a szavak és tettek újra és újra teljesen új értéket és hangulatot kapnak, a... (2020.09.05. 15:01) Tivadar
  • M Szlávik Tünde: @Farkas Molnár Péter: Köszönöm, Péter! Tárcát is hozhatnál magaddal... :) (2020.08.16. 16:46) Majom a köszörűkövön

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja

2012.09.04. 18:00 Ésik

Retró egy biciklivel

Címkék: somorčík sz. rozália

Írta: Somorčík Sz. Rozália


Húgom az ablakban állt. Jobb kezével a függönyt tartotta fejmagasságban, hogy lássam. Ballal almát forgatott fogai alatt, melynek leve időnként belefröcskölt valamelyik szemébe. Csámcsogott, ha nem is hallottam, tudtam. Gyorsan rágott, a száját nem zárta közben. Dühös-karikás szemekkel meredt rám.
Nehezen bírtam ezt az uralkodó tekintetet. Neki két fia volt már, nekem csak egy lányom. Ott voltak kint velem az utcán mindhárman, és még vagy nyolc gyerek a bicikli mellett.
Vigyorogtam befelé, hátha érti a helyzetet, de nem értette.
Életem delejében voltam! Biciklizni akartam!
Reménytelenül szúrt a szemeivel. Nem bírta nézni, ahogy a csürhe engem támogatott erőlködve, röhögve, visítozva.
Nem ment az istennek sem. Képtelen voltam elindulni, nem értettem a technikáját, talán korhoz kötött.
Aztán a húgom hirtelen kirohant. Már az ajtóból üvöltött felém, ahogy becsapta maga mögött.
− Nem szégyelled magad, te vén cohajda? Mindenki téged néz! Csinálod nekem itt a cirkuszt!
− Ki? − körülnéztem, és tényleg, mozogtak a függönyök a házak ablakain.
− Na, ha ennyit láttak − gondoltam −, lássanak többet is. Megmakacsoltam magam, de nevettem, hadd higgye, dilis vagyok.
− Meg akarom tanulni! Mit csináljak, ha nem megy?
− Ne baszakodj már! Hogyhogy nem megy? Felülsz rá, meghajtod, és mész.
És felült rá, meghajtotta, és ment. Megfordult az utca végén, majd visszajött hozzám.
− Igen, igen, pontosan így kell! − kiabáltak a gyerekek.
− Jó − mondtam.
Felültem rá, meghajtottam.
− Megyeeeek! − haladni kezdtek a házak az oldalamon. Futott utánam a sereg.
 A lihegő, rimánkodó hangocskák egyre jobban halkultak mögöttem.
− Néni várjon meg minket!
− Nem lehet, nem tudok!
− Mentek az anyátokba! Hazajöttök zabálni végre! Rég elmúlt dél! − a húgom parancsa szent volt.
Magamra maradtam. Az ellenkező irányba tartottam, amerre az utcák vezettek, a halastó felé. Eszemben sem volt megállni, hátha nem sikerül újra beindulnom. Arra sem gondoltam, mi lesz, ha megállok, vagy egyáltalán tudok- e. Büszkén tekertem, még csengettem is volna, ha lett volna csengőm. Libákat hajtottam szerteszét, öregasszonyok káromkodása közepette. Lefelé tartottak ők is a tó felé, legeltetni. Kutyák csaholtak rám kapuk mögül. Jónapokat köszöntgettem kiabálva az embereknek, akik az augusztusi forróságban serényen dolgoztak.
Az ugatásra, köszöntésre tátott szájjal megmerevedtek egy pillanatra, ahogy az a szőke, bontott hajú, városiasan öltözött nőcske elhúzott mellettük.
A falu végén, egy híd dobott rajtam egy kicsit, de nyeregben maradtam.
És kitárult előttem a táj!
Jobb felől a Cser-alja cseresznyése, a Part lankáin, alattuk a halastó nyúlványai a nádasba bújva, egy poros út innenső oldalán.
Bal oldalt, a szerencsére enyhén kanyargó út mentén átláthatatlan kukoricás, az út szélén kinőtt napraforgókkal, a tavalyi termésről árulkodva.
A határút a vízig két kilométer lehetett. Széles volt, meg tudtam fordulni. Hajtottam visszafelé. A forró levegő a sebességtől kellemessé enyhült.
A szél a nyakam simítva emelgette a hajam. Mindenem megvolt abban a pillanatban, úgy éreztem. Szabad voltam és boldog.
Bicikliztem!

Csiklandozta az agyam a mondat. Egy ideig uralkodtam magamon, de, gondoltam úgyis különösnek tartanak − na meg rég halott volt már az unió −, aztán hangossá változott:
− Éljen a Szovjetunió! − hajtogatni kezdtem esztelenül, és bicikliztem le, s fel az úton. Múltak a félórák.
A libapásztorok mellé mások is társultak − sétáló asszonyok gyerekeikkel. A húgom is megjelent a sajátjaival, az enyémmel, meg egy megcsappant számú szomszédgyerekkel a koradélutáni bajtársaim közül.
Ismételgettem ezt az ütődött, gyűlölt mondatot értelmetlenül, először csak ott, ahol senki sem sétált, majd bátrabb lettem és hangosabb. Láttam a testvérem, felém irányuló éles mutatóujjba végződő kezét, amint mérgesen magyarázza másoknak, ki vagyok, épp mit csinálok, hogy biciklizni tanulok.
Ahogy múlt az idő a késő délutánba nyúlva, úgy népesedett be az út egyre több emberrel.
Aztán megjelent a csősz a kismotorján, ami olyan ártatlanul-rafináltan csendes volt, hogy a kukorica tolvajok − mert azt jött őrizni, és amazok meg lopni − a nagy kanyarok mögül semmit sem hallottak.
Én, aki az egész terepet már órák óta szemmel tartottam, könnyedén informálhattam őket. Akartam is. Felemeltem a jobb kezem, hogy a csőszre mutassak. Elvesztettem az egyensúlyomat. Leestem az útra, de nem éreztem a beütődéskor fájdalmat.
Néztem az eget, és nevetni kezdtem. Fejem mögött a testvérem rikoltozó, sopánkodó hangja közeledett, sok cipőhang kíséretében, majd megjelent az arca a felhők között.
− Mi van veled? Nem törött el semmid?
Ott feküdtem, teljesen elzsibbadt testtel, begörbített karokkal, ahogy a biciklit tartottam, behajlított lábakkal, ahogy egész délután pedáloztam, és csak annyit nyekeregtem rekedt, kiszáradt, röhögő hangon: − Éljen a Szovjetunió!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr74753866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása