Írta: Bódi Katalin
Sokféleképpen beszélünk róla, a legfontosabb családi ünnepként emlegetjük, a fény várásaként gondolunk rá, ajándékozni készülünk és ajándékokra várunk, bizonyos ételeket csak ekkor készítünk, néha kesergünk az elüzletiesedése fölött, havat várunk, furcsa módon erdőt viszünk a lakásba s feldíszítjük, sőt még éneklünk is közösen, év végi nyugalomba loholunk feszülten, s persze kicsit a Megváltó születésére gondolunk, ha máshogy nem, hát Jézuskát tesszük meg az ajándékok eredőjeként. Végeredményben a versek és a dalok foglalják össze varázslatosan mindezt, amit megfogalmazni a beszédben már nehéz, ősi félelmeket az éhségtől, a bőség és a meleg várását, a boldogság utáni vágyat, a háromkirályok imádását, akik megbizonyosodnak Betlehemben a kisded megszületéséről. Ekkor van az Ádámok és az Évák névnapja is, különös módon ér körbe hát az esztendő, kezdet és vég, bűnösség és megváltás, isteni és emberi, ami csodálatos módon bizonytalanítja el a haladásba vetett naiv hitet. Jézus Krisztus élettörténete és annak bármiféle szöveges vagy képzőművészeti elbeszélése egyébként is különös módon reprezentálja az időbeliséget, hiszen születésével jelenvalóvá válik sorsa, küldetése, egyszerre van benne tehát az idő három dimenziója, a próféciák beteljesedése, fogantatás, születés, halál, megváltás, feltámadás.
M S Mester Mária látogatása Erzsébetnél című festménye még a születés előtti időszakról beszél, Lukács evangéliumi történetét (1. 26–60.) illusztrálja, miszerint Mária a fogantatás után az angyal szavára Erzsébethez megy Júdába, hogy megértse a gyermekáldás csodáját. Az idős, meddő asszony terhességének története Mária számára saját, szeplőtelen fogantatásának elfogadását eredményezi Isten dicsőségének megerősítésével, ami szégyenét örömbe fordítja s a Megváltó születését bizonyossá teszi. A festmény tehát olyan sűrített pillanat, ami megengedi a múlt és a jövő felé való kibontást. A kompozíció mindenekelőtt Mária anyaságának szépségét hangsúlyozza az előredomborodó has kiemelésével, Erzsébet funkciója sokkal inkább a csoda kiemelése, semmint saját anyaságának megmutatása. A két asszony találkozása az intimitás különös zártságában kerül megjelenítésre az idilli tájban, amely Erzsébet kertje lehet, ha ragaszkodunk Lukács történetéhez, miszerint Mária az asszonytársát házában látogatja meg. Az előrehajoló Erzsébet bal keze a terhét enyhe hátradőléssel viselő Mária domborodó hasát érinti, rámutatva az Isten fiát hordozó szeplőtelen testre, jobb kezével Mária kezét vonja szájához csókra. Mária másik keze Erzsébet bal kezéhez hasonlóan méhére mutat. A női test szépségét megkettőző és összekapcsolódásukban ritmikusan ismétlő festmény hátterében nyugalmas tengerparti-hegyvidékes táj látható, ami végeredményben hangsúlytalanná válik az előtérben, az asszonyok lábainál áradó virágok miatt. Az alsó keretté váló hatalmas írisz, amelynek színe a Mária jobb kezében tartott aláomló kelme színében ismétlődik meg, illetve a színében Erzsébet köpenyét idéző bazsarózsa botanikai pontossággal jelenik meg a festményen, ami eldönthetetlenné teszi, hogy a virágok pusztán természeti szépségükkel vagy kifejezetten Mária-szimbólumokként, és a női test reprezentálóiként válnak hangsúlyossá.
Az a szégyen, amely M S Mester festményén már csak esetlegesen a bibliai szövegemlékezet szintjén jelenhet meg a kép nézőjében, József Attila Betlehemi királyok című versében megismétlődik. Ha a festmény esetében az írott szöveget hívjuk segítségül, ennél a költeménynél bizonyosan látványt keresünk, a háromkirályok imádása erőteljesen képszerűvé válik a versszakokban, amelyek ugyanúgy sűrítik az időt, ahogyan a képzőművészeti ábrázolás: „Irul-pirul Mária, Mária, / boldogságos kis mama. / Hulló könnye záporán át / alig látja Jézuskáját. / A sok pásztor mind muzsikál. / Meg is kéne szoptatni már.” A fogantatás feletti szégyenkezés, amely mind Máté (1. 19.), mind Lukács evangéliumában (1. 48.) hangsúlyos, az anyaság fölötti boldogsággal keveredik, s a könnyek áradása a passióban kiszenvedő test siratását idézik. Felhőtlen boldogság csak a felejtésben lehet, hiszen a mindenkori pillanat emlékezés, remény és vágyakozás is, ugyanakkor olyan megpihenés, ami karácsonykor talán a legnagyobb ajándék.
***
M S Mester, Mária látogatása Erzsébetnél, 1506 körül, tempera fatábla, 139,5 x 94,7 cm, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
