Írta: Csengődi Péter
„Az oroszok már a spájzban vannak!” – jut eszembe olykor-olykor a film, egész pontosan Horváth Tivadar, majd Sinkovits Imre ledöbbent arca. Bár a költők nincsenek annyian, mint az oroszok, az élet egyre több területén futok össze velük, legyen szó egy kocsmázásról (felolvasó estek), nyaralásról (Tokaji Írótábor), vagy csak egy internetes csevegésről. Így egyre többször esik meg, hogy ingyen vagy fél áron jutok egy-egy kötethez, és ami még értékesebb, nem egyszer egy érdekes történet is kapcsolódik hozzá.
***
Hegedűs János nem az a tipikus exhibicionista költő. Minden bizonnyal örül, ha olvassák, de szerepelni már nem szeret. Egy Kelemen Körös esten szűkszavúan válaszolgatott a felmerülő kérdésekre, és többször elmondta, hogy azért beszél ilyen szaggatottan, mert zavarban van. Ritkán látni a fényképezőgépe nélkül, de volt, hogy felolvasás közben is azt szorongatta, mivel azon hozta magával a verset. Az egyik est után kirakták egy asztalra a köteteit, és kihirdették: „Minden példány ára egy sör.” Mikor láttam, hogy János már el tudott volna bújni az asztalán gyülekező korsók mögött, gondoltam, kifizetem a kötetet, és ha már megtehetem, teljes áron; de nem engedte. Még ilyet!
„És „kitart holnapig” gondolattal
Ténfergünk kongó konyhák gyomrában.
Itt semmi a szépség,
Fény után nyüszít bent a lélek,
Mint kivert kutya.
Csodavárás, minden nap csodavárás.
Az Isten legyen hozzánk irgalmas.”
Hegedűs János: Csodavárás
***
Debreczeny Györgytől a lakásán kaptam egy kötetet. Úgy éreztem, meg is dolgoztam érte, igazi kutatói munka volt, noha nem irodalom-történeti értelemben, hanem a lakásuk felkutatásáról beszélek. Már az utca megtalálásával akadtak gondjaim, de miután sikerült eljutnom a megfelelő házhoz, és a kapun is beengedtettem, csodálkozva láttam, hogy nincsenek számok a lakásajtókon. Az udvar kijáratától kiszámoltam, hogy melyik lehet az, amire nekem szükségem van, és becsöngettem. Egy fiatal férfi nyitott ajtót, illedelmesen köszöntem, és megkérdeztem, hogy az-e a hármas lakás.
– Igen – hangzott a válasz –, de szerintem jobban jársz, ha megmondod, kit keresel.
– Debreczeny Györgyöt.
– Amott, az a másik ajtó lesz az.
Ebből a rövid beszélgetésből éreztem, hogy akár „ec-pec-kimehetsz”-szel is számolhattam volna az ajtókat. György elmondta később, hogy egy szobát csak úgy tudtak leválasztani a lakásukról, hogy az az udvarra nyíljon, így lett a hozzájuk vezető útból útvesztő feladvány.
„akik értesítést szeretnének kapni
arról hogy el tudok-e menni
vagy hogy nem tudok elmenni és miért
jelezzék ebbéli szándékukat
és idejében
csatlakozzanak a csatlakozókhoz
és tapsoljanak meg engem
amiért nem olvasom fel
ez alkalomra meg sem írt alkotásomat”
Debreczeny György: köszönöm de sajnos ott tudok lenni
***
A Tokaji Írótáborban találkoztam Hodossy Gyulával. Őt személyesen nem ismerem, de emlékeztem rá tavalyról, amikor a tábor témája a határon túli magyar irodalom volt, és a szlovákiai magyar verselők képviseletében olvasott fel költőtársaival. Idén megláttam a kötetét az előadó terem előtti standon. Felkaptam – és természetesen kifizettem (a kedvezményes árat) –, és rohantam a fogadásra. Útközben megláttam, és megkértem, hogy dedikálja a könyvet. Amint a kezébe adtam, egy idősebb férfi megállt mellettünk (jó nagyot toppantott, hogy észre is vegyük), és szó nélkül odatartotta a hátát, hogy Gyula azon tudjon dedikálni. Úgy látszik, a „hátat fordított neki” utalhat egy kedves gesztusra is.
„Agyadba lézerként hatol a ragyogás,
a pillanat és az örökkévalóság játéka,
nem tudni merre, és meddig tart, s mivégre!
A boldogság beteljesülése: égni.”
Hodossy Gyula: A napfény áthatol…
***
Jó néha elmenekülni a pesti nyüzsgéstől, a forrongó irodalmi élettől (vagy csak a mindennapi munkától), és ellátogatni a csendes (és néha végtelenül unalmas) Kiskőrösre, édesanyámhoz. Szombat reggel azonban a nyugalom már meg is tört, reggel hétkor anyu vitázott a szobafestővel a frissen tapétázott nappaliban. Itt szétnyílt a tapéta, amott felhólyagosodott; no de a mester neki is állt a javításoknak; és amíg ő dolgozott, elővettük a laptopot, és internetes videókkal szórakoztattuk egymást. Egyszer csak megjelent a festő mögöttünk, és meglepően lágy hangján így szólt:
– Keressetek csak rá arra, hogy: Viczián Sándor, Emlékek teraszán!
Pár kattintás, és a kereső ki is dobta a kötetet, plusz a korábbi „Arcomon a csönd” címet viselő válogatást is, a szobafestőnk portréjával a címlapon. „Te jó ég!” – gondoltam – „A költők már a nappaliban vannak!” – S minthogy kiderült, hogy engem érdekel a kortárs költészet, egy óra múlva egy frissen dedikált kötet ütötte a markomat.
„szívemből lángost
süt a sas
pókhálós csontvázam
létra a házban
füleim képek a falon”
Viczián Sándor: XXI. századi mese
