Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (6) kiser edina (12) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (59) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (4) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (37) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (24) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) veres roland (1) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • Gertrud53: Merész és pontos, nagyon ott van minden szó. (2018.09.24. 23:50) Boston – Massachusetts
  • Gertrud53: A végén ott a jellegzetes csavar, amit szeretek az írásaidban. (2018.09.24. 23:43) Jelenet
  • Gertrud53: (2018.09.24. 23:38) Temető, templomkert
  • Gertrud53: Szeretem a várost, ugyan nem ezt az arcat, de szeretem... (2018.09.24. 23:32) Csikágótól Kispestig
  • Gertrud53: Két év telt el és most megírhatnád a végsőt, a kilakolzatást... (2018.09.24. 23:28) A lakatos ebédje

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2011.07.11. 14:00 Ésik

Utazás a fülcimpám körül

Címkék: ésik sándor

 

A fotólaboránsnőnk hidegrázós mozdulattal tartja kezében a pillanatokkal azelőtt előhívott képet: félrehajtott fej, rajta a fülcimpán kampók. Az egész hátul átvágva és előrehajtva. A felvétel műtét közben készült. Mari hátrafordul, már erőt vett magán. Harsány mosollyal mondja:

− Ha megírod az operációd történetét, add neki azt a címet: Utazás a fülcimpám körül! − Nem is rossz ötlet, nyugtázom. Karinthy után szabadon. Aztán megtapogatom a vastag kötést a fejem körül. Egyik kollégám azt mondja, úgy nézel ki, mint egy mudzsaheddin.

*

A kórház orr-fül-gége osztályán a betegek egyik fele friss gégeoperált, a másik fele pedig a fülével műtött. Ez így biztosan nem igaz, hiszen létezik más kór és nyavalya is, de nekem ez volt az első benyomásom. Lehangoltan kóválygok a folyosón. Már rajtam a pizsama, már megvan az ágyam... De azért még meggondolhatnám. A fülműtét borzalmairól sokat hallottam olyan emberektől, akik túlélték. Fúrják, vésik, faragják, hasítják. Bele az agyvelőbe. Reggel, befelé jövet láttam, amint bontották az úton a járdát. Egy izomember mélyesztette a légkalapácsot az aszfaltba. Aztán felfeszítette a lehasított darabokat, és odébb rúgta.

Lenézek az emeletről, alant a langy esti szellő lágyan ringatja a gesztenyék gyönyörű gyertyáit. Megvan az összes laborvizsgálatom. Egy napig még szép lesz a tavasz, hiszen csak holnapután kerülök sorra. Bár nincs is semmi bajom tulajdonképpen. Lehet, hogy egyszer magától is összeforrna a dobhártyám...

*

− Reggelizett? − kérdi valami furcsa várakozással a hangjában a főnővér.

− Nem − szalad ki a számon. Érzem, itt valami készül ellenem.

− Akkor jó, mert egy gégés megszökött a délelőtti műtét elől, beugorhat.

− Jóóó − mondom kényszeredetten. Peregnek az események. A főorvos, fején a tányéros nézőkével eltakarja előlem az ablakot. Szívélyes mosollyal kérdezi:

− Altatással, vagy anélkül? − Mintha csak afelől érdeklődne, hogy a kávét cukorral, vagy anélkül kérem. Megpróbálom kihúzni magam.

− Önnek hogy kényelmesebb − kérdezek vissza. Kissé kappanos a hangom, majd megpróbálom mélyebbre venni.

− Nem kényelem kérdése, altatás nélkül kevésbé vérzik, − válaszol, hozzáteszi: − és az altatás nagyobb terhelés, mint maga ez a műtét. ­− Hiszem, ha akarom, gondolom magamban, és már sokkal férfiasabban nyögöm ki:

­− Legyen akkor ébren.

− Hány kiló? − Érdeklődik súlyom felől az aneszteziológus. Ajjaj, veszik a méretet a deszkához! A műtéti lapot már aláírtam, pedig van rajta egy kedves rovat: a halál beálltának ideje. Mégsem ennyire súlyos a helyzet, úgy látom, mert csak a szükséges nyugtató mennyiségét számolta ki a beavatkozás leendő asszisztense. Aztán a mázsámhoz keresnek egy megfelelő méretű fecskendőt. Több mint fél deci. Egy slukkra le se nyeli, aki nincs tréningben. Lassan pumpálja belém egy kedves szőke hajú nővér. Pucér fenékkel, leányos zavarodottsággal pillantok rá. Elmosolyodik.

− Ugye nem fáj?

Gurul velem a műtő felé az erre szolgáló kerekes hordágy. Már talpig zöldben vagyok. Bent mindenki álarcban fogad. Hol a főorvos? Senkit nem ismerek meg. Tagjaim elnehezültek, és olyan nyugodt vagyok, mint a tenger abban a csodálatos görögországi öbölben, ahol tavaly úszkáltam gyermekeimmel.

− Kényelmesen fekszik? − Hát, hogyne... Jobb karomban már benn az infúzió, a lábam már leszíjazva, keresztcsontom alatt egy lapos elektróda, ha éleszteni kell.

− Nem rossz − mondom, − de a lábam jól takarják be, mert fázós. − Valaki kuncog, érzem, hogy bebugyolálják jéghideg, nyirkos bokámat. Valami vidámság leng körül.

− Meleg téglájuk nincs? − hallom saját hangom. Ez igen, nagyon stramm legény vagyok. Felszabadult nevetés a jutalom. Közéjük vegyül a főorvosé is, aki befészkeli magát bal oldalamra. Letakarják a fejemet, a fülemet kellemesen melengeti a lámpa fénye.

− Következik a fájdalom − mondja a főorvos. − Csak az érzéstelenítő injekciót fogja érezni, abból is csak az elsőt. − Így is van. Szúrás, recsegés-ropogás, surranva áramlik be az anyag, ami lekapcsolja a fél fejemet.

*

Az asszony, aki előttünk fekszik, mély álomba merült. Fejénél, a főorvossal átellenben az altatóorvos vigyázza álmát. Én és fotós kollégám, vendégek vagyunk. A fejemen megigazítom a kötést, mert a homlokommal éppen most akartam leverni a világítóberendezést. Hiába, legutóbb fekve jöttem, fekve mentem, nem ismerem a járást. Szent borzadállyal nézek a felnyitott fülbe. A főorvos fakalapáccsal püföli a vésőt, ugyanilyet használ utcabéli asztalos ismerősöm. A célba vett koponyacsonti részről vidáman pattog a szilánk. A főorvos és csapata épp olyan jó hangulatban van, mint amikor engem abriktoltak. Semmit nem éreztem. A kopácsolást és a fúrást egykedvűen viseltem el.

A hölgy füle, miután a környező csontokat fazonra igazították az igazán kézre álló szerszámok, teljes valóságában előttem van. Két térhatású mikroszkóp áll rendelkezésre, egyiken én, a másikon a főorvos nézi a néznivalót.

− Nála már nincsenek meg a hallócsontok − mutatja a helyét az ügyes kis szervnek.

− Erre a fülére úgyszólván teljesen süket volt. Meg fog döbbenni, ha felébred, mert ha betesszük ezt a kis csontocskát, ugrásszerűen visszajön a hallása, ha nem is lesz tökéletes. Levés egy félkörömnyi darabot, aztán addig, csípi, faragja, hogy oda tudta rakni a belső fül ablaka és a dobhártya maradványa közé. A mikroollóval a rágóizom felső részéből kivág egy falatot... mit is beszélek, szóval egy kis darabot, és abba ágyazza a csont belülre eső végét. Ugyanezen izom hártyáiból készül a dobhártya. Kollégája klopfolja egy kicsit egy ezüstös fémlapon, ne legyen túl vastag, aztán következik a teljes helyreállítás. Pardon, előtte még a nagytakarítás. Mint egy óriási rovar csápja, nyúlkál a mikroolló hegye, és az operátor magyaráz:

− Az elroncsolódott dobhártya engedte benőni a hallójárat hámszövetét a középfülbe. Ennek itt semmi helye. Sejtjei leválnak, de nem tudnak lehullani, mint a bőrről a pikkelyek. Tele lesz vele a dobüreg. Ha csak egy sejtet is meghagyok, ismét telenő. A magáéból is ezt kellett eltávolítani. Szerencséjére, a hallócsontjait nem támadta meg a gyulladás, így teljes gyógyulásra számíthat.

Akkor mégiscsak érdemes volt, mélázok el. Az a két és fél óra letakarva, félkábán, nem is olyan nagy valami. Vajon miért félnek tőle az emberek... Kimosakodás, vetkőzés, a megoperált asszonyt visszatolják kórtermébe.

*

Ma van az utolsó vizitem. Hoztak egy lőtt beteget. Milliméterre a szemétől kapta a légpuskagolyót. Horkolós szobatársamnak elmúlt a fülzúgása. A füles rész fele kicserélődött. A gégések a régiek. Némák, integetnek, de még ilyen állapotban is bagóznak a vécében. Ülök az ágyam szélén, a főorvos a végére hagy.

− Na, jobban hall?

− Nem halottam én eddig se rosszul − válaszolok, híven az igazsághoz. − De ezzel az intimbetéttel a fülemben vannak nehézségek.

A vizitelő csapat hölgytagjai élénk nevetéssel díjazzák a feleletet, a főorvos visszafogottabban mosolyog.

Összepakolok és hazaindulok. Forró szél csap az arcomba, amint kilépek az útra. Lassan ballagok. Már-már átmegyek a másik oldalra, de csodálkozva fedezem fel, hogy a felvágott aszfalt sebe behegedt, az útfeltúró munkások dübörgő felszerelésükkel együtt eltávoztak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr783057441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.