Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (6) kiser edina (12) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (59) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (4) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (37) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (24) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) veres roland (1) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • Gertrud53: Merész és pontos, nagyon ott van minden szó. (2018.09.24. 23:50) Boston – Massachusetts
  • Gertrud53: A végén ott a jellegzetes csavar, amit szeretek az írásaidban. (2018.09.24. 23:43) Jelenet
  • Gertrud53: (2018.09.24. 23:38) Temető, templomkert
  • Gertrud53: Szeretem a várost, ugyan nem ezt az arcat, de szeretem... (2018.09.24. 23:32) Csikágótól Kispestig
  • Gertrud53: Két év telt el és most megírhatnád a végsőt, a kilakolzatást... (2018.09.24. 23:28) A lakatos ebédje

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2011.06.23. 19:18 Ésik

Pénzszaga úr a trezorban

Címkék: nyolcas józsef

Írta: Nyolcas József

 

Pénzszaga úr fáradt lassúsággal vakarta meg a tarkóját, miközben a szétült, színehagyott foteléből a mindig vetetlen ágyába feküdt át – akkurátus, percíz figyelemmel a késő esti híradót befejező tévékészülék kikapcsolására. Bensőséges kapocs kötötte össze őket: ragaszkodott mindkettő a másik közelségéhez. A férfi rég elmúlt negyven, esti magányának kísérője is húszon túli.
Sötét lett. A dobozban is, a takaró hűvös palástján is. Mielőtt álomba merült Pénzszaga úr, a feleségére gondolt, aki a lakásuk egy távoli szobájában rendezkedett be.
Találkoztak délután pár percre a hűtőszekrény előtt. (Itt kell megjegyezni, hogy nem mindig van ez így. Olykor napokig sem futnak össze. Megy minden a maga kerékvágásában, kinek-kinek a napi dolgai szerint.)
– Szervusz Éva!
– Szia Drágám!
Feltűnt neki, hogy a neje hajszíne megváltozott. Valahogy sötétebb, barnább, bordóbb (?), de legalábbis valamilyenebb a megszokottnál, ám nem szólt többet ő sem, az asszony sem.
Erről a hajszínről gondolkodott, míg elaludt a hátán fekve, szétvetett lábakkal.
Horkolt és álmodott.
A lassú, zörgésszerű hangokat nem hallhatta senki, legfeljebb a nyitott ablak előtti vén, felkopott törzsű akácot néhány évvel ezelőtt éjjeli szállásul választó gerlepár, akik esőben-hóban egymáshoz bújva várják nyáron a rigók életszító hajnali füttyét, télen pedig a kicsit odébb levő templom rövidálmú vénasszonyokat misére hívó harangjának kongását.
Álmodott.
Az álma réges-régóta ugyanazt az utat járja: a valóságba kiszáradt patakmederként mélyedő, kemény lépések alatt felporló, nehéz, verítékes, végtelen utat. Mindig ugyanazt –  lépésről lépésre.
Először gyerek. Már nagyobbacska. Pipacsot szed egy hosszú, téglából épített, málladozó vakolatú gyárkerítés mellett, amit valaki valamiért valamikor sötétkékre festett. Azt sose álmodja meg, hogyan jut oda, de miután tele a karja a fanyar illatú, tavaszhűs virágkévével, türelmetlenül fut át egy távoli, vonzó városba. Mezítláb fut, verítéktől csapzott hajjal, elfáradt tüdővel, sokáig, hosszú évekig, minden erejét felemésztve, botladozva, árkokat, hantokat átugorva.
Az utcákon nincsenek emberek, sem járművek. Fák, madarak sincsenek. Fény van mindenhol, árnyak nélkül áradón, kényelmes, otthonos gyengédségben. Az összetorkolló, szétágazó, kanyargó és nyílegyenes utcák labirintusában az ápolt gyepszőnyeget viselő útszéli árkok mögött a bal és a jobb oldalon is egymáshoz csendes titoktartással tapad száz és száz különböző formájú, elegáns épület. Felirat nincs egyiken sem, de ő érzi, hogy idetartozik, itt van a legbensőbb világa. Megújult erővel igyekszik a sorjázó kereszteződéseken át oda, ahol a saját helye várja. Egy foghíj, egy vákum, egy semmi, ahol ő maga hiányzik csak a végtelen, tökéletes láncból.
Beáll és épületté lesz.
Hallgataggá, elegánssá –  mint a többi. Lesz be- és kijárata, lesz szabályzata, lesznek fotelok és kitöltendő űrlapok. Pultok emelkednek, rajtuk kevés fényigényű, üde növények csillognak zölden, kis edénykékben. Megnyugszik. Az álma is hallgatag és elegáns egy percre. Útjának ez a leginkább szeretett szakasza nem sokáig tart.
Megszokott, évek óta éjszakáról éjszakára ismétlődő rutinnal bomlik ki az új énje épületvoltából, mint molylepke a bábállapotból. Önmagává kél tetőtől talpig Pénzszaga úr: a végső szakadásig hordott, mindig ápolt cipőjében, az épp nem mosásban levő nadrágjában, az elszürkült ingjei egyikében, a közismert kék-fekete csíkos nyakkendőjében, felöltő nélkül. Borotváltan, sápadt, komor ábrázattal, fakó tekintettel, a homloka ráncai mélyén olykor-olykor megcsillanó verítékpárával.
Ebben a változásában egyidejűleg keletkezik a másik alakja is: épületbábjának megőrzi lényegét, a magvát, a spirituszt: magát a trezort. Vastag, erős, mindennél erősebb falú, soha be nem zárt, nehéz ajtajú, tágas, mindig üres belsejű, szobányi kamra is lesz, amiben vakító fehér fény lobog szüntelen.
Az álom ekkor teljesedik ki, és válik múltat, jövőt jelenbe kovácsoló-kovácsoltató lázzá.
Pénzszaga úr hord és hord és hord unos-untalan önnön trezorlétébe mindent, amire csak hatása lehet. Percről percre fordul a rudakat, zárakat, pántokat rejtő vasajtón. Viszi a mosdóvizének melegét, a reggelijéhez tartozó kávét, a kilyukadt zoknik helyett vásárolt újakat, mozi- és színházjegyeket, az ébredés utáni nyújtózást, a hétvégi meccs góljait és pofasörét... Hordja be cseppekre szaggatva a szerelmet, beviszi a csókok ízét, a lugasbéli közös ebédek derűjét, és éjről éjre berakja a régi pipacscsokros álmát is.
Még messze a reggel, a trezor sem telik, de most történt valami: bagoly suhant be a nyitott ablakon, és az ágy fölé telepedett. A szárnyával kavart légörvény selymesen libbent el Pénzszaga úr szemhéja fölött, ami őt álmában idegen, riasztó helyzetbe sodorta: feküdt önléte épületének hideg, nedves kőpadlóján, és a mellén terpeszkedett ugyanez-önlétének a mindenségsúlyú páncélterme.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr633009494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.