Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (6) kiser edina (12) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (59) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (4) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (37) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (25) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) veres roland (1) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • Gertrud53: Merész és pontos, nagyon ott van minden szó. (2018.09.24. 23:50) Boston – Massachusetts
  • Gertrud53: A végén ott a jellegzetes csavar, amit szeretek az írásaidban. (2018.09.24. 23:43) Jelenet
  • Gertrud53: (2018.09.24. 23:38) Temető, templomkert
  • Gertrud53: Szeretem a várost, ugyan nem ezt az arcat, de szeretem... (2018.09.24. 23:32) Csikágótól Kispestig
  • Gertrud53: Két év telt el és most megírhatnád a végsőt, a kilakolzatást... (2018.09.24. 23:28) A lakatos ebédje

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2011.05.12. 18:08 Ésik

Pistike lekurvázta a tanító nénit

Címkék: csupor béla

Írta: Csupor Béla

 
– Miért csináltad?
A kiskölyök továbbra is az asztalomon sötétlő monitort bámulta. Nyolc éves alig múlt, vézna, sovány, angyali arcában nagy, kék szemekkel. Leonardo bármelyik angyalának elment volta festve. De amilyen ördöggé tudott válni, olyat tán' maga Blake se tudott volna álmodni vízfestményeire, még legvadabb, hagymázas álmaiban sem.
– Nem tudnád bekapcsolni egy kicsit? – szólalt meg végül.
Fél órája játszottuk ezt. Kezdtem unni.
– Nem illik a felnőtteket tegezni, fiam. Szeretném, ha válaszolnál! Miért mondtad?
– Mit? – emelte rám a tekintetét. Egy pillanatig belefeledkeztem, aztán megborzongtam attól, amit láttam – vagy látni véltem? – a szemében. Az a pályán eltöltött két évtized sem volt elég, hogy hozzászokjak az ilyen gyermeki tekintetekre írt tragédiákhoz.
– Miért mondtad a tanító néninek, hogy kurva? Ő egy tisztességes, idős asszony.
Tekintete megint a monitorra tévedt. Keze megrándult az ölében, aztán, mintha maga sem gondolná komolyan tétován a szájához emelte az ujjait.
– Ez tudod mi? – siklottak végig a vézna ujjak azon a vastagon varosodott sebhelyen, amely szinte kettészelte az ajkait az orra alatt. Meg sem várva, hogy válaszoljak, már folytatta is:
– Az anyám részegen elesett. Egyenesen bele egy üvegajtóba. Én meg az ölében voltam… Akkor vettek el tőle először.
Keze leesett, vissza az ölébe.
– Nem engedte, hogy játsszak – tette hozzá.
Kellett néhány pillanat, amíg felfogtam, mire is vonatkozott az az utolsó mondat. Az elsőtől pedig még mindig borzongtam. Nyeltem egy nagyot:
– Azért nem engedte a tanító néni, hogy játssz, mert a tanítási órán tanulni kell.
Elhallgattam. Ő is hallgatott.
– Feri se engedte, hogy játsszak – törte meg végül a csendet.
Témánál voltunk. Igazából ezért hoztam fel az irodába. Szerencsétlen lelenckölyök. Augusztusban került hozzánk. Az egyik helyi család hozta ki az állami gondozásból. Pistinek hívták. A nevelőapja ma reggel berontott hozzám. Magából kikelve őrjöngött. Elmondása szerint a kölyök reggel levizelte a lábát. Csak egyszerűen, minden ok nélkül odaállt mellé a szoba közepén, előkapta, és lehugyozta a lábát. Az az ember volt az a bizonyos Feri. Feri végül lehajított a lábam elé egy félig telt reklám szatyrot, és kijelentette, hogy az a kölyök többé be nem teszi a lábát a házába. És hogy még jobb napot csináljon nekem, Pistike az előző órán lekurvázta Erzsike nénit, a falu köztiszteletnek örvendő, legidősebb tanítóját.
Néztem egy darabig a gyereket, aztán a szatyrot méregettem. A gyerek eközben kitartóan a monitort bámulta.
– Na, gyere! – álltam fel végül. Kézen fogtam, és visszavittem az osztályba.
Ott aztán végighallgattam Erzsike nénit, hogy vele az elmúlt huszonvalahány évben gyerek még így nem beszélt, és különben is, holnap már be sem jön dolgozni, elmegy nyugdíjba és kész…
Hallgattam egy darabig, majd a szavába vágva igyekeztem megnyugtatni, hogy csak a mai napot kell kibírnia, mert jönnek érte, és visszaviszik az intézetbe. Erre felcsattant, hogy akkor ő most rögtön hazamegy, és tanítsam le a mai napot én az osztályban. Meg a többit is, mert neki elege van, és elmegy nyugdíjba…
Igyekeztem elég kedvesen közölni vele, hogy ez nem ilyen egyszerű. Igyekeztem, de nem sikerülhetett túl jól, mert Erzsike néni láthatóan megsértődött. A kölyök pedig elégedetten vigyorgott közöttünk. Szinte láttam, ahogy lázasan erőlködve gondolkodik valami új dolgon, amivel már nem csak a tanító nénit, hanem engem is felbosszanthat.
Tudtam, hogy semmi értelme, de kedvesen elmosolyodtam, és megsimogattam a kölyök fejét.
– Ígérd meg, hogy ma már nem csinálsz semmi rosszat! Megígéred?
A kölyök rám nézett, aztán a tanító nénire, majd tekintetét végighordozta az osztálynyi gyereken, és a legártatlanabb képet vágva, azt mondta.
– Megígérem, igazgató bácsi!
És mindezt úgy, olyan tekintettel, amivel egy rohamozó kozákcsapatot megállított volna.
Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne vigyorogjam el magam. Gyorsan kifordultam az osztályból.
Az a nap se volt jobb, mint a többi. Hivatalos ügyek, felbőszült szülők, ideges pedagógusok, megvadult gyerekek. S mindezek koronájaként végigkísérte a délelőttöt az idős tanító néni hisztérikus üvöltözése. Úgy vártam a GYIVI-seket, mint a Messiást.
Dél körül érkeztek, indultam is rögvest felszabadítani Erzsike nénit. Szinte érezni lehetett, ahogy a feszültség és az indulat vérvörösben, lilában úszó buborékja szétpattan az osztályteremben, amikor kinyitottam az ajtót. A tanító néni lehunyta a szemét, és olybá tűnt, mint ha ima remegne a szája szegletében, a gyerekek tekintete a kölyök felé rebbent, aki épp egy magánszámot adott elő a pad tetején táncolva. Amint meglátott, szó nélkül leszállt a padról, majd, mint egy győztes hadvezér, végigvonult a padsorok között, az ajtóban megállt, visszafordult, és mint egy kifogástalan nevelésben részesült, K und K korabeli, tisztes polgári családban nevelkedett fiúcska, azt mondta:
– Kezit csókolom, tanító néni. Sziasztok, gyerekek! 
– Azt ígérted, jó leszel – mondtam neki, miközben a kapu felé ballagtunk.
– Jó voltam – sóhajtott nagyot. Színészeknek kellene tanítani, ahogy felszakadt belőle.
– Láttam, mit csináltál – mondtam. De ezt már csak azért, hogy valamivel elüssük az időt, a kapuig. – A padon táncoltál.
– Nemis – nézett fel rám.
Ekkor értünk az ajtóhoz. Lendült a kezem, hogy nyissam, mire Pistike megtorpant, két karját a feje tetejére fonta, térdei megrogytak kissé, úgy maradt állva. Vártam ott, tartottam az ajtót, de ő csak nem mozdult. Végül elengedtem a kilincset, és az ajtó hangos döndüléssel visszacsapódott. A gyerek megrázkódott. Leguggoltam elé, és alulról felnéztem a karjai között az arcába. Szeme nyitva, szája összeszorítva, de arcán nyoma sincs félelemnek, vagy rettegésnek. Csak várakozásnak. Mint amikor buszra várunk, ködös téli reggeleken, tudván, hogy rossz, rossz, de úgyis jön a busz, és túl leszünk rajta.
– Mehetünk? – kérdeztem –, vagy sokáig állsz még itt?
Ekkor láttam először elbizonytalanodni. Mentségére, hamar összeszedte magát. A tekintetén átfutott némi értetlenkedéssel vegyes csodálkozás, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. A két keze leesett, feje büszkén fellendült, ellépett mellettem, kirontott az ajtón, és hangos kiáltozással szaladni kezdett a kapuban várakozó GYIVI-s hölgy felé.
– Csókolom, Erika néni!
A hölgynek láthatóan nem ez volt az első találkozása vele. Elkapta a karját, és maga mellé rántotta. 
Amíg a papírokat rendeztük, a gyerek a kocsiban várt. A sofőrt zrikálta, aki láthatóan egyre nehezebben viselte a kiképzést.
– Maguk még elég sokáig bírták! – jegyezte meg a hölgy. – Volt, ahonnan már aznap vissza kellett vinnünk.
– Nem egy egyszerű eset – mondtam. – De nem is csoda, amilyen sorsa volt eddig. Az igaz, hogy az anyja beleesett vele részegen az üvegajtóba, amikor kicsi volt?
A hölgy csilingelően felnevetett.
– Akkor magán is kipróbálta ezt a sztorit. Dehogy igaz! – legyintett. – Azt se tudja, ki volt az anyja. Kicsi korától az intézetekben nevelkedett. Azt a sebhelyet egy verekedésben szerezte a tavaly. Na, megyek – intett a fejével –, mert még felbosszantja a sofőrt, és Bálint nem a türelméről híres.
S valóban, az autó felől már hallatszott néhány gyermeki hangon kiabált, nem épp szalonképes szóra felelgetően dörgő férfibasszus.
A kölyök végig engem nézett, amíg az autó elindult. Mosolygott, integetett, aztán – mikor már elég messze voltak – a gyermeki kezecske ökölbe rándult, és az égre meredt belőle egy kicsinyke középső ujj.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr262898842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiss_peter (törölt) 2011.05.13. 19:35:32

Életszerű, jó stílusú írás!
Gratulálok!

kínlódó 2011.05.18. 05:45:42

Nagyon tetszik! Pedagógusként mondhatom: ez a tárca az igazi "való világot "tárja elénk. Jól megszerkesztett, jó stílusú írás, köszönet érte!