Tárcán kínálom

Alapító szerkesztő: Ésik Sándor Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (6) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (25) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (3) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (17) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kukuts csilla (3) kulcsár (1) kulcsár attila (68) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (47) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (40) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (30) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • M Szlávik Tünde: A huncut rigmus megfejtése maga is magyarázatra szorul: az esztováta (eszteváta, osztováta) olyan ... (2021.09.25. 17:23) A régi öregek, avagy pajzán történetek
  • Arany Piroska: Isten éltessen Vaskó Ilona! Nagyon tetszik a születésnapi monológod! Nekem is mostanában lesz az ... (2021.02.12. 11:37) Február tizenegy
  • csokosszaju: szia, mit tudsz Hófehérkéről? (2020.09.27. 23:02) Az örök menyasszony
  • bohmjo: Ez nagyon jó! Ahogyan a szavak és tettek újra és újra teljesen új értéket és hangulatot kapnak, a... (2020.09.05. 15:01) Tivadar
  • M Szlávik Tünde: @Farkas Molnár Péter: Köszönöm, Péter! Tárcát is hozhatnál magaddal... :) (2020.08.16. 16:46) Majom a köszörűkövön

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja

2011.04.03. 09:02 Ésik

Falak között

Címkék: csabai lászló

Írta: Csabai László

 

Mikor Anu a Bollman-ház alatti cellában eltöltött pánik-éjszaka után meglátta, ki jön érte, ki érte el a kiszabadítását, ösztönösen nem a zárkaajtó, hanem a zárka mélye felé indult.

Most, 38 évvel ezután, 10 évvel az ezredforduló előtt, Anu ismét cellában. „– A kilincset érzéssel húzni, az ajtót alul kicsit meglökni, és csak aztán lenyomni a kilincset!” – magyarázta Pali. Anu így tett, és százszor megjárta a mosdót gond nélkül. És most bennrekedt. Most, mikor Babu (Anu lánya) és Pali (a veje) épp a nászékhoz utaztak Győrbe. Öt napra. (Átugranak Bécsbe is. Újabban mindenki oda jár; hűtőszekrényért, banánért.) Anu nem hiszi, hogy ez megtörtént. Vagyis, hogy ebből komoly baj lehet. Annyira röhejes, hétköznapi. De a kilincset hiába rángatja, az ajtót hiába rugdossa. Kiordít a szellőzőnyíláson. Dermedten ül. Nedves fal mindenfelől. Akkor is ez volt.

Akkor, ’50 nyarán, Anu a Korona teraszán csillogó fagylaltot kanalaz. A csillogásért kérte, mert az érte van. ’31-ben a gépgyár utcára került munkásai és a bokortanyáknál kosztért felfogadást kolduló cselédek kenyérhéjat ettek csalánnal, de a Korona cukrászda, Damjanovék bérleménye, virágzott. Anu apja, Damjanov Dimitár, cukrász-pék, aki, bár szláv macedón volt, görög rafináltsággal forgatta a pénzt, egyházi ünnepen birkát húzatott nyársra és a Széchenyi utcai ortodox imaház udvarán jóllakatta Nyárliget egész délszláv lakosságát. Kivéve Anut. Mert Anu egy talány volt: tízévesen Bencsik Jónás polgármesterrel charlestonozott, átúszta a Bujtost és hamarabb kiért futva Sóstóra, mint a villamos. Pedig a levegőből élt. Semmit nem evett. Csak mazsoladrazsét rágcsált. Dimitár úgy gondolta, ezért nincs étvágya. Eltiltotta a drazsétól. Anu majdnem elfogyott. Akkor apja fagylaltba keverte a drazsékat. Anu kiszedte, s (micsoda siker!) leszopogatta őket. Anut megmentette a fagylalt, amit, hálából, Dimitár csillogó karamellmázzal öntött le ezután. Grátisz.  

Duzzadó idomai bizonyítják: Anu már mindent eszik. Sőt! Vigasztalásképp is. A mosdóban nincs mit. Kortyol az émelyítően klóros vízből. Nem érzi, hogy telne vele a gyomra. A víz megakad valahol a legalsó bordája tájékán. Szúrós böfögésre, csuklásra ingerel. Lábfeje fáj. Annyit rugdosta már az ajtót. „Nem fogom kibírni!”

Ki bírja tovább? Damjanov Dimitár és Rosberg Alajos évekig versenyt licitál a Korona tulajdonosánál, az Észak-Keleti Banknál, a cukrászdáért. Ez ’44 októberében fejeződik be, mikor Rosberget megtalálják rejtekhelyén, Sóstón, a fürdő gépházában, és feleségestül, gyermekestül rögvest belelövik az Igricébe. Dimitár azzal nyer, hogy nem használja ki, hogy nyert, vagyis nem fogadja el a bank kedvező ajánlatát, mert így ’48-ban nem tőle, hanem a banktól államosítják a cukrászdát. Habár előtte a bankot is államosítják. Anu öccse, Vladó, marad üzletvezetőnek a szövetkezetivé vált cukrászdában, Dimitár viszi tovább az érkerti pékséget. Nem veszik el tőle. Mert komlós kenyeret csak ő tud sütni, és a komlós kenyeret imádja a város és imádja a párt. Azt nem szabad veszélybe sodorni.

Csak egy veszélyesen vékony láng ad fényt, mert Anu nem kapcsolta fel belépés előtt a villanyt. WC-kagyló, kis kézmosó kagyló, falipolc; ennyi a helyiség. Meg a folyton zúgó kombi kazán. Anu arra gondol, a gyújtólángtól talán tüzet foghat egy kefe, s ha körömlakkal leönti az ajtót, akkor az is. Persze ő meg megéghet, megfulladhat, mielőtt elég az ajtó vagy a segítségére sietnek. Mégis komolyan fontolgatja ezt a lehetőséget. Aztán megint segítségért kiabál a szellőzőnyíláson át. Hangját elnyeli a ritkán lakott dombon megsűrűsödött sötétség.

Sűrű, krémes, csillogó fagylaltot kanalaz hát ’50 nyarán Damjanov Anu. Csillogó fagylaltot, és olyan ő maga is, mint egy csillogó fagylalt. Mert a nyárligetiek csak egy dolgot imádnak jobban a komlós kenyérnél: Anut. Legalábbis a férfiak. Anu ’36-ban naplót kezdett vezetni udvarlóiról. Már a második füzetnél tart. Pedig sok versengőt elvesztett; lecsapott rájuk egy fehérnép és férjet csinált belőle, lecsapott rájuk az állam és soha vissza nem térő katonát, lágerlakót vagy kitelepítettet csinált belőle. De maradt jó néhány, aki még mindig küzd Anuért. Hatalmasat fordult a világ, de azok, akik most itt vannak körülötte (és a várost vezetik), tíz évvel ezelőtt is itt voltak. Az Anu iránti rajongás biztos pont Nyárliget történelmében. Julcsi mama, Anu anyja, nem rajong ezért a rajongásét. Dimitár sem, mégis engedi, sőt bíztatja Anut a barátkozásra. Mert Dimitár feladta nagyra törő terveit, csak addig akar nyújtózkodni, ameddig a takaró ér, de a pékséget meg akarja tartani!

Anu nem tud kinyújtózni a mosdóban. Pedig ülni nem ülhet, mert ha a WC-kagylón elalszik, fejjel a kőnek zuhan. Állni sem állhat, az ajtórugdosástól dagadt, és a kortól visszeres lába nem bírja. Az egyetlen elviselhető pozíció, ha térdét a WC-kagyló mögé nyomja, törzsével rádől a kagyló elejére, és kezét előre nyújtja. Feszül a dereka, de mégis stabil a helyzet. A kagyló körül.

Itt vannak körötte. A fiúk. Már férfiak. De neki fiúk. Halmos Zoli. Róla azt mondja Vladó, besúgóként épült be a kisgazdákhoz. De Anut ez nem érdekli. Arra gondol, hogy mikor nyáron elaludtak a sóstói úszó stégen, és felébredve a tó közepén találták magukat, ő megrémült, de Zoli kiúszott és motorcsónakkal húzatta vissza a stéget a partra. Kincses Alex. Vladó szerint megkereste a rendőrségen, melyik bikacsökkel verték annak idején a társait, s most ugyanazzal csépeli a reakciósokat. Anu ezt nem hiszi, neki Alex a huszonhatodik születésnapjára huszonhat szál piros rózsát hozott, és kirakta fehér kövekből a gang előtt: Anu+Alex. Minkó Miki. Vladó hallotta, hogy berendelte magához Fülöptelken a volt bérlőt, megkínálta cigarettával, amit a végén a bérlő fülében nyomott el. Ha így is történt, Miki felvitte Anut Pestre, a Népstadion alapkőletételénél rendezett ünnepségre. Hajókáztak a Dunán, limonádét ittak, és a kabinban szeretkeztek. És itt van Nagy Elek, Platki Sanyi, Márkus Frici. Ők, bár őket is elragadta az eszme (vagy épp ezért?), senkit nem bántanak, csak bizonygatják, hogy most már jó lesz, csak még egy kicsit kell kibírni. Csupa aranyos fickó. Nem csoda, hogy Anu nem tud dönteni. Anut sok férfi szereti, és Anu is sok férfit szeret. És ebből a kellemes álomból nem akar felébredni.

Anu arra ébred, hogy csöpög a nyála. Kifolyt belőle az éhséget csillapítani megivott rossz víz. Tócsa van a kövön, arca ebben ázik. És duzzad, és sajog. Anu véletlenül lenyeli az önmaga által kiöklendezett vizet. A víz savanyú, undorító. Feltörli.

Az a savanyú szag, ami körüllengi Ress Istvánt, vagyis Resspistát, az teszi, hogy Anu tőle mégsem tud semmit jószívvel elfogadni. Mosolyog, ha Resspista belékarol, bólogat, ha el akarja hívni valahová, hogy igen-igen, majd feltétlen, de nem most, újra és újra megissza vele a pertut, engedi, hogy megfogja, megvizsgálja szövetkosztümje anyagát. Engedi, de közben a hideg rázza. Az a savanyú szag, ami a férfi szájából, bőréből árad. Undorító. És az a sötét, gyanakvó mosoly. Az meg félelmetes. És azok a célzások, melyektől mindenki elnémul. Anu legszívesebben agyoncsapná Resspistát, mint lapáttal a varangyot. De mosolyog és kedves hozzá. Mert akik körbeveszik, azok Nyárliget vezetői. Viszont Resspista maga a vezető.

„Talán egy autóvezető felpillant” Mert ritkán lakott Babuék környéke, de azért hallani elzúgó autókat. „Jelet adni!” Talál egy ziherájsztűt. Megszúrja az ujját. Vérrel ír. A WC-papírra. Nem jó, azt elfújhatja a szél. Széttépi egy mosópor dobozát. „Mit írjak? SEGÍTSÉG! Azt nem fogják érteni. PÉNZ, HA KIENGED! Ezen elgondolkodnak.” És centiméterről centiméterre haladva, vérfoltokkal teleírja a kartonpapírt. A remény legyőzi a fájdalmat. Bár alig látja a félhomályban, úgy gondolja, jól sikerült. Csak a végén kicsik lettek a betűk. De a PÉNZ, az elég nagy. A tűvel kilyukasztja a lapot, belefűzi a WC-lehúzó zsinórját, amire ráköt nehezéknek egy kefét, összehatja az üzenetet, és kidugja a szellőzőnyíláson. Van egy nyárfa a ház előtt. Talán nem lóg a tábla elé. Anu ül és vár. Autók zúgnak el.

Két autó érkezik a Korona elé. Étterem, cukrászda most egybenyitva, az asztalon ünnepi teríték. A pesti emberek kiszállnak. Vakuk villannak. A helyiek ölelgetik őket. Holott már találkoztak velük a városházán. Vagyis a tanácsházán. Anu titkárnői minőségben van jelen. Valóban az, csak nem a tanácsházán, hanem a vízműnél. De ő kell ide. Ékkőnek. A szépet mindenki szereti mutogatni. A szépet mindenki szereti bámulni. A pestiek és a helyiek beszélgetnek. Nincs szó reakciósokról, szabotázsról, osztályharcról, amikről a lapok kiabálnak, csakis, hogy milyen csodálatos fejlődés előtt áll a város. A bikavérrel teli üvegek fogynak, a kör egyre szűkül Anu körül. Egy körgloknis nagyestélyibe bújt dizőz elkezdi a Katyusát. Aztán azt énekli, amit tíz évvel ezelőtt is. És megindul a verseny Anuért. Anu mindenkivel táncol. Kivéve Resspistát. Mert zavartalan örömöt akar.

Anu egy kis örömöt akar, ezért úgy dönt, megfürdik. És az ezzel való bíbelődés is leköti. Teleengedi a mosdókagylót. A víz kellemesen meleg. Csontjai vágynak utána. Ruháit a WC víztartályára akasztja. Hogy beszappanozhassa magát, vizet lögyböl testére. Ami a földre csorog. A kis kéztörlő kevés feltörölni, ráadásul még nedves a savanyú váladéktól. Lemossa magát, és vizes testére húzza föl a ruhát. Várja, hogy megszáradjon rajta. De mintha még inkább nedvesebb lenne. Mert izzad. Hideg verejtékkel. Anu a WC-ülőkére szorul. Már nem a fülke, csak ez az emberfenéknyi hely a börtöne. Várja, hogy felszáradjon a mosóportól habzó víz. A falon, a földön, bőrén, ruháján, alatta, mindenütt víz, víz…

A vízmű irodája előtt kocsi várja. Volt már ilyen. De ez valahogy más. Nem szállnak ki érte. Ő viszont, noha senki nem kéri, és senki nem mondja, hogy érte jöttek, beszáll. Mindig megelőzi kísérőit. Rohan, hogy végre találkozzon valakivel, aki tisztázza a félreértést. De az út végén nem ilyen ember van, hanem a cella. Egy sötét lyuk.

Anu kidugja kezét a szellőzőlyukon. Esik. A papír nyilván elázik, és a falhoz tapad. Ez jó. A papír szétázik, és olvashatatlanná válik. Ez rossz. „Most megbolondulok.” Ez jut eszébe. Nem bolondul meg. „Akkor most.” Most sem. „De a következő pillanatban biztosan. Maga ez a megbolondulás-várás az út a megbolonduláshoz.” Tennie kell valamit. Kimossa tízszer a kéztörlőt (valóságos akrobata mutatvány a WC-ülőkéről) és elkezdi törölni a követ. A dereka megfájdul, de ez jó, mert ezzel is törődni lehet. A végén WC-papírral törli szárazra a követ. Teljesen szárazra nem lehet, mert ragad. És mikor végez, megint: „Megbolondulok.”

„Megbolondulok” – hasít bele Anuba, mikor a Bollman-ház pincéjében felfogja, hogy nem félreértésből van itt. És akkor! Megérez valami kellemetlen szagot. Vizes, penészes a fal. De ez más. Resspistát megelőzte a szaga. „Csak nem!” De igen. Anu hátrál a cella mélye felé. Resspista kihúzza. Irodában vannak. Közönséges iroda. Mint a vízműnél. A függönyön papírvirágok, kis cserepekben azáleák. Spirituszos, lombik formájú kávéfőző. Akták. Anu várja, hogy felnyissa Resspista azt a dossziét, amin Anu neve van. De a férfi csak lapozgat benne, csóválja a fejét, majd azt mondja, csodás selyemsantung kosztümök érkeztek az állami áruházba. Persze, a pultra nem kerülnek ki, de ő félrerakatott néhányat. Resspista megkérdi Anut, nem lenne-e kedve megnézni őket.

A kedvetlen október végi idő folyik be a szellőzőnyíláson. És akkor! Kinyílik a bejárati ajtó. A mosdóba kisebb hullámokban ér el a hangja, mint amekkorát egy légy szárnycsapása kelt, de Anu meghallja. Betörő? Nem fél. Azzal is csak zöld ágra lehet jutni. A behatoló végigjárja a házat, zörög a konyhában, kinyitja a hűtőt. Elér a WC-hez. Lenyomja a kilincset. Az ajtó nem enged. Káromkodik. Megrántja az ajtót. Így már igen. Resspista az. – Hát te meg mi a búbánatos… – kezd átkozódni. – Beszorultam. – Mikor? – Már legalább… félórája… – Ó, te ostoba, na, menj, engedj oda… Mi a fene ragad itt ennyire…

Anu befal egy vajaskenyeret. Ezért a vajaskenyérért érdemes volt megszületni. Resspista sliccét gombolva jelenik meg. Pálinkát keres. Konyakot talál. Tölt. – Már megint csak egy cetli az asztalon. Megint szöksz. Nem unod? Mindjárt hetven leszel! – Nem érdekel, mi van Babuékkal? – Mi lenne? Elmentek a nászékhoz? Szerencse, hogy van kulcsom. Az sem igaz, hogy ebben a rohadt országban az ember nem hívhatja fel a kölykét, mert húsz évet kell várni a telefonra! – mondja Resspista dühösen. Ahogy szokta. Bár az országot eddig nem szidta. Most annál inkább. Fél. Mint azon a napon, amikor gimnazista kölykök jöttek fegyverrel Anuékhoz. Anu is retteget és nem tudta, kit gyűlöl jobban, a kölyköket vagy Resspistát. Amiért még ezt a veszedelmet is a nyakába hozta. Resspista szerint most ugyanaz van, mint 56-ban, de már nem bújik el sehova. Már öreg hozzá. De fél. És Anu is. Hogy mi lesz velük. Resspista miatt. – Voltam apádnál. Jövő héten lesz a kilencvenedik születésnapja. Ezek a balkániak sokáig elhúzzák… Az ünnepséget méltóztatsz megszervezni? – kérdi a férfi.

Anu méltóztatni fog. Bár harminc évig nem szólt apjához. Már szól. Dimitár követelte ki, hogy fogadja el Resspista ajánlatát. Mert a pékséget mégis el akarták venni. Pokollá tette Anu életét, amíg hozzá nem ment. Resspista elvette Anut, Dimitártól nem vették el a pékséget. Anu ablakot nyit, kávét készít. A kávé lefő, sípol, de nem zárja el a gázt, annyira leköti, amit lát. Újabban boldog-boldogtalan vállalkozó lehet. Egy Petrikovics nevezetű ember „szódagyár”-at nyitott lenn, az előváros határában, egy fészerben. Rendszeresen jön, hordja az árut házhoz. Nem csak szódát, üdítőt is gyárt. Műanyag palackban. Egy kivénhedt gebe húzza a stráfszekeret. A ló nehezen mozdul. Petrikovics olyankor egy üdítős palackkal vág a hátára. Mint most. A ló csak éppen biccent erre a fejével. Meg nyög. Nyeríteni nincs ereje. Csak nyög. Fájdalmasan, tompán. – Visszaszóltál!? He!? – üvölt rá Petrikovics, és megint ráhúz a hátára. És a ló nyög. Fájdalmasan, tompán. Anu nem bírja hallgatni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr362795359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milennejo 2011.04.05. 10:28:47

Nagy örömmel olvastam ezt a novellát, és a gyermekkoromat juttatta eszembe. Igaz a komlós kenyérről csak hallottam, de a Széchenyi utcai ortodox templom részére, a pékségben sütött, semmihez sem hasonlítható, finom selymes mise kenyér ízét ma is érzem. Köszönöm, hogy néhány percig én magam is újra átélhettem azt az időt, amikor még velünk voltak nagyszüleink, szüleink, és gyermekként csodálhattuk Őket.
süti beállítások módosítása