Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (6) kiser edina (12) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (59) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (4) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (37) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (24) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) veres roland (1) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • Gertrud53: Merész és pontos, nagyon ott van minden szó. (2018.09.24. 23:50) Boston – Massachusetts
  • Gertrud53: A végén ott a jellegzetes csavar, amit szeretek az írásaidban. (2018.09.24. 23:43) Jelenet
  • Gertrud53: (2018.09.24. 23:38) Temető, templomkert
  • Gertrud53: Szeretem a várost, ugyan nem ezt az arcat, de szeretem... (2018.09.24. 23:32) Csikágótól Kispestig
  • Gertrud53: Két év telt el és most megírhatnád a végsőt, a kilakolzatást... (2018.09.24. 23:28) A lakatos ebédje

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2011.03.04. 18:19 Ésik

Egy életre szól

Címkék: csabai lászló

 

Írta: Csabai László

 

Mióta nagyapám meghalt, ritkábban találkozom vele. De szombat délben benézett hozzánk. A kedvesnek hmmm-getett, a gyerekeket hátba vágta és sáros bakanccsal elcaflatott a hűtőhöz. Mérges volt, mint általában.

– Pofátlanok ezek a kofák, még zárás előtt sem engednek az árból. A nép meg kibííírhatatlanul ostoba! Hőbörögnek, mert beviszem a biciklit a standok közé. Na, majd az ő kedvükért hagyom, hogy ellopják a trógerek! ’41-ben, mikor a finánciskolából jöttem haza, nem engedte a vasút, hogy felvigyem a szerelvényre, teli voltak a vagonok, az is igaz, mert sok kocsit elvitt a Honvédség, szóval, nem tudtam mit csinálni, szétszedtem alkatrészekre, felszálláskor megkérdeztem, ki utazik Nyárligetre, azok között szétosztottam, itthon meg összegyűjtöttem, csak a lánc tűnt el, de hát ez benne van ilyenkor a pakliban. Az mi? – kérdi minden átmenet nélkül, s egy kisebb fazékra mutat a hűtő legfölső polcán.

– Csirke, paprikás csirke, tegnapi.

– Te csináltad? – kérdi, s leplezetlen lekicsinyléssel végignéz rajtam.

– Persze, hisz tudod, hogy nálunk én fő…

Gazok vannak benne? – szakít félbe kurtán. (A kedves olvasta a Nők Lapja Café-ban, hogy a frissen vágott fűszerek íz- és gyógyereje messze meghaladja a szárítottakét, s azóta a piacon tejfölős dobozokban árult élő fűszerszámokat veszek. Az ajtónál állnak sorban.)

– Csak curry és kurkuma.

Elfintorodik és visszateszi. Aztán mégis kiveszi megint és beleszagol. Ismét elfintorodik, de belekóstol. Folytonos fintorgás, szájhúzogatás közben nekilát.

– Megmelegítsem? – kérdem bátortalanul, persze meg sem hallja.

– Szóval ’41-ben kínnal-keservvel hazahoztam Pestről, nem fogom engedni, hogy valami tróger elvigye. Meg lehetne oldani a dolgot, ha egy embert kirendelne a piacparancsnok, és az szemmel tartaná a biciklimegőrzőt. Te, szólhatnál valakinek ebben az ügyben, nokedli mér’ nincs? – vált megint témát hirtelen.

– Spagetti van.

– Jó, azt majd ezután. De a paprikáshoz jó lenne egy kis nokedli.

– Nokedli nincs, spagetti van. A paprikáshoz.

Fölkapja fejét a csodálkozástól. Csuklik, visszaköp néhány csontot a lábasba, megszopogatja ujját, majd beletörli nadrágjába.

– A spagettihez mártás dukál.

– Jó a spagetti paprikáshoz is, ahány ház, annyi…

– Nem tudsz nokedlit szaggatni! – zárja le a témát.

– Nem bánom, hozd azt a spagettit, de gázon melegítsd meg, ne mikróban, mert benne maradnak a sugarak! A piacon találkoztam az öreg Verhoveszkivel. Üdvözöl. (Fogalmam sincs ki az.) Én meg, hadd hízzon a mája, dicsérgettem, hogy mióta ő befejezte az ipart, nincs egy rendes szabó Ligeten. Ez különben igaz, neked is nagyon jó nadrágokat csinált traktorponyvából… Ja, nem neked, hanem apádnak, mindegy… Aszongya, attól fél, nemsokára meg fog halni. – Persze, hogy meg fogsz halni! – válaszolom. – Mindjárt 90 éves vagy, jól is néznénk ki, ha nem halnál meg, nem vagy te Ottó! (Ez alatt Habsburg Ottót, pontosabban Hapsburg Ottót kell érteni.) Mire ő, hogy jönnek neki mindenféle álmok, találkozik rég elhunytakkal... Én megmondtam neki kereken: – Engem a túlvilág, nem nagyon érdekel! Nem szeretném, ha az angyalok nyaggatnának. Anyósodtól! – mutat diadalmasan egy tányér fasírtra.

– Egyhetes. Engedj, kidobom. (Kedden kaptuk, de a gombócok felületén már látszik egy kis bőrösödés, nem való fogyasztásra.)

– Megismerem, az csinál ilyen kis golyókat – folytatja feltartóztathatatlanul, s dobálja őket a szájába. Közben persze az előbbi fogásból is kanalazgat.

– Anyósod jól főz, mindig mondtam: a parasztoknak van a legjobb kosztjuk. (Ezt a kijelentést anyósom nem tudhatja meg!) Nem fürödtél be a naményi lánnyal. (A kedvesre gondol, aki fölmenekül az emeletre.)

Magáévá tesz egy kis szalámivéget, rétesmaradékot, és kiissza az összes tejet a dobozból.

Aztán indul. Még előkapja zsebéből pénztárcáját, és ad a kuncogó gyerekeknek pár forintot.

– Vegyetek magatoknak kakasos nyalókát! – rikkant. A fiúk megütközve nézik.

– Csak vicceltem. Tudom, hogy mióta megy a TV-ben az a Kojak, olyan nyalókát akar mindegyik kölyök.

Az udvaron megrángat néhány tuját, megütögeti a vakolatot és elégedetlenül csóválja fejét. A kapunál a bicikli csomagtartójába megigazítja a pár darab hagymát, és búcsúzásul hátba ver.

– Nem lettél tróger, az is valami! De hogy mért nem tanultál ki valami tisztességes ipart, azt a mai napig sem értem. Nyelvet tudni, az nem kunszt. Én a fronton két hét alatt megtanultam németül egy budafoki sváb gyerektől. A háború után kitelepítették őket, mert az apja úúúúú,  nagy volksbundista volt…! Szóval, lehetett volna belőled egy jó irodagép műszerész például – ezt a szomszéd kerítésénél mondja, mert tolja már a bicikliét. (Felszállni nem tud rá, de az egyensúlyozáshoz és a csomagnak kell.) Lassan, egyenletesen halad. Arra gondolok, hozni kéne egy kamerát és felvenni a távozó öreget, hisz ő sajnos – ne áltassuk magunkat – valóban eltávozott. Már a szomszéd garázsánál van, már a fehérneműboltnál, már a szakközépiskola kollégiumánál, s akkor megáll. Fordulna, de látom rajta, nehezére esik, nem azért mert képtelen rá, hanem mert nagyon tartalékolnia kell erejét. Hosszú út még hazáig az a fél kilométer. Odasietek. Látszik rajta a kimerültség, jobban, mint számítottam. És akkor, azt érzem: „Igen, ez az a nagy pillanat. Megáld, vagy valami egetrengetően fontos tanácsot ad, vagy – és talán ez lenne a legtöbb – megsimogat.

Int, hogy hajoljak közelebb. Megteszem. Felemeli kezét, belém kapaszkodik, és a fülembe suttog.

– Anyád tyúkhúslevest csinált vasárnap. Kaptatok?

– Kaptunk – felelem áhítattal.

– Mi van vele?

– Kiöntöttük.

– Míííndet?

– Csak a maradékot.

– Nem úgy értem: a tésztát is?

– Persze.

Nagy levegőt vesz, nem tudni a méltatlankodását gyűri-e le, vagy csak egyszerűen kimerült.

– Jegyezd meg: a húslevest, sosem szabad csak úgy kiönteni. Ha még nem savanyú a lé, ki kell szűrni belőle a tésztát, felpirítani olajban, megborsozni és dobni rá egy kis vajat. Egy vacsora kikerül belőle majd a háborúban.  Megjegyezted?

Bólintok. Áhítattal. Elégedetten megveregeti a hátam és áttolja a biciklit a túloldalra.

 

Baktatok hazafelé. Panaszra nincs okom.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr202710611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.