Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (6) kiser edina (12) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (59) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (4) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (37) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (24) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) veres roland (1) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • Gertrud53: Merész és pontos, nagyon ott van minden szó. (2018.09.24. 23:50) Boston – Massachusetts
  • Gertrud53: A végén ott a jellegzetes csavar, amit szeretek az írásaidban. (2018.09.24. 23:43) Jelenet
  • Gertrud53: (2018.09.24. 23:38) Temető, templomkert
  • Gertrud53: Szeretem a várost, ugyan nem ezt az arcat, de szeretem... (2018.09.24. 23:32) Csikágótól Kispestig
  • Gertrud53: Két év telt el és most megírhatnád a végsőt, a kilakolzatást... (2018.09.24. 23:28) A lakatos ebédje

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2011.02.16. 14:07 Ésik

Kényszerleszállás a Túr partján

Címkék: ésik sándor

– Egyszer, napraforgó-permetezés közben, arra ébredtem, hogy napraforgót permetezek. A bugák már a leszállókereten kopogtak. – Valamikor réges-rég adomázott így, amikor még a hatalmas téesztáblák voltak divatban, és annyi munkája volt a helikopterpilótának, hogy szezonban csak néhány órát aludt a stáb. Erőltetett menetben töltöttek, szórtak. Ha elfogyott a permetezni való, alig várták a következő helyen a viharvert UAZ megérkeztét a dűlőút mellett a szertől kék-zöld felszállóhelyén, és a nagy madár dübörgő hangját a poros levelű akácfasor felől.

Például a nagyari faluvégen, a híres Petőfi fa melletti tanyán. Van talán húsz éve is annak a gyönyörű napsütéses délutánnak, amelyen egyszerre érkeztünk, mintha csak összebeszéltünk volna. Én autóval, ő a Kamovval. Nem állította le a motort, hanem intett: gyere! Melléültem a minden ízében remegő gépben, és összeszorult a gyomrom. Egy elegáns fordulóval rávitt a Tiszára. Esküdni mertem volna, hogy határt sértett, mert a badalói tornyot akár meg is foghattam volna. Rám nézett, hunyorított, mire ismét lepillantottam, már a Rókás rét méltóságos urai, a tölgyek és vadkörték között szlalomoztunk. Egy billentés a vízimalomnak, meg a Makay tanító úr házának, és már vissza is tértünk a nagyari rétre. Leült a gyepre, a kútoszlopnak döntötte a hátát, és csak dörzsölte pirosra dagadt szemét.

– Mennyi van még mára – kérdeztem.

– Megyünk, amíg látunk, hajnalban folytatjuk – hangzott a válasz. – Úgysem érünk a végére eső előtt. – Eldőltünk a fűben, néztük a bárányfelhők alatt cikázó szitakötőket.

A pilótákat mindenütt a tenyerükön hordozták a gazdaságok, a tanácsok, később az önkormányzatok. Aki jó gulyást akart enni, az a pilótával ebédelt. Ahol először járt az égi szekér, ott a helyi felső tízezer, valamint annak az összes retyerutyája repült. A permetezés előtt... Csak utána volt sürgős az ügy. Rácsodálkoztak az égből a helyre, ahol leélték addigi életüket. A pilóta pedig sütkérezett a népszerűségben. Utána meg repült-fordult, repült-fordult míg el nem szédült, míg el nem aludt, míg el nem tévesztette, míg a gépet oda nem csapta. Mert ilyen is volt. És van. Akárhol történik az országban, ismerős vész oda, mert nálunk tanult. Először ezt e megyét ismerte meg felülről.

Például Tyukodot. Mert ott is találkoztunk egy kora tavaszi reggelen. Akkora volt a belvíz, hogy a határszemlét is csak a levegőből lehetett megtartani. Láttam vízben úszni az Ecsedi-lápot, és belőle félszigetként kiemelkedni a környező falvakat. És láttam arcán a végtelen ijedelmet: mi lesz ebből? Szeme a horizontot nézte, vöröses kis bajsza meg-megrándult. Tekintetére halvány árnyékot vetett a rotor megfoghatatlan árny-ernyője. Öt fokot zár be a vízszintessel – magyarázta a máriapócsi bázison, amikor ott találkoztunk. Azt is mondta miért, de inkább arra figyeltem, amint boldogan súgta: a fiam már felemelkedik, leereszkedik a géppel! Önállóan!

A fiúból férfi serdült, az apa hajába valahol ezüstös ökörnyálat szőtt a propeller szele. A kaliforniai pajzstetűt emlegettük, amikor megálltunk a leendő túrparti panzió frissen kiöntött betonalapján. Mindketten tudtuk: ez az a kis teremtmény, amely élete befejező ciklusában abbahagyja a mászkálást az alma ágán. Készít egy kis pajzsot, és az alatt él tovább. Nem mozdul többé, a telet is annak oltalmában vészeli át. És miként az élelmes állatka pajzsa, a panzió is helyből épült. A Tisza kavicsából, az öntéstalaj vályogjából, a pilóta álmából. Már amennyi kevés jutott neki. Mert nem volt elég az építést vezetni, repülni is kellett. Három megyében várták a helikoptert. Szükség volt a pénzre. És szállt a helikopter, emelkedtek a falak, és beteljesült az álom.

A tündérrózsás Túron úszott alattunk a kis kék lélekvesztő. Most se féltem, pedig a víz alattunk olyan végtelen és rejtelmes volt, mint egy titkos szerelem. Jancsi pedig állt a csónak végében, és megkérdezte: – mit szólnál, ha elénekelnék egy nótát? – Lassan húzta az evezőt, a rózsák épp csak ingadoztak. – Én írtam a szövegét, és a dallamát is, – tette hozzá. Jobban meglepett, mint az összes pilótatudományával. Szép szatmári nóta szállt a Túr felett. Kakukk kontrázott, rigó cifrázta. Jól kitalálta, szépen énekelte. Zavartan fonódott egybe tekintetünk. – Na mit szól hozzá, szerkesztő úr, – váltott vicces megázásra. Nem szóltam semmit, nem tudtam, mit mondjak. Mint pilóta számtalanszor elkápráztatott. Vagányságból is utánozhatatlan volt. Elég idézni, amikor a tanító úr udvara fölé éppen csak néhány méterre leereszkedve ledobta az esti pörkölthöz a bárányt. A folyóparti szemétdomb helyére varázsolt édenkert talán még ennél is nagyobb teljesítmény volt. A gondolásének a tündérrózsák folyóján azonban mindent felülmúlt. Micsoda történet, gondoltam magamban akkor. A kislányom is elnémulva ült mellettem a pillanat hatása alatt.

Akárcsak én most, amikor még mindig hideg nyirok nedvesedik a markomban a nemrég letett telefonkagyló után: – jó hangulatban voltunk egészen éjfél utánig, amikor kintről csak annyit hallottunk, hogy valami súlyos test a földre zuhan – mondta egy hang a telefonban. Erdélyi Jánosnak megakadt a szíve, teste élettelenül csapódott a földhöz. Ez volt az a fátum, amit a nagy madárral mindig elkerült, és most, negyvenhét évesen mégis...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr662665375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.