Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (6) kiser edina (12) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (59) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (4) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (37) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (25) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) veres roland (1) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • Gertrud53: Merész és pontos, nagyon ott van minden szó. (2018.09.24. 23:50) Boston – Massachusetts
  • Gertrud53: A végén ott a jellegzetes csavar, amit szeretek az írásaidban. (2018.09.24. 23:43) Jelenet
  • Gertrud53: (2018.09.24. 23:38) Temető, templomkert
  • Gertrud53: Szeretem a várost, ugyan nem ezt az arcat, de szeretem... (2018.09.24. 23:32) Csikágótól Kispestig
  • Gertrud53: Két év telt el és most megírhatnád a végsőt, a kilakolzatást... (2018.09.24. 23:28) A lakatos ebédje

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2011.01.16. 21:24 Ésik

Hajnali románc

Címkék: kácsor zsolt

Írta: Kácsor Zsolt

Szorongató álmából felriadt anyácskám és én legszívesebben világgá  szaladnánk rémületünkben azon a hajnalon, amikor szörnyű edénycsörömpölés és keserves zokogás közepette öngyilkosságot kísérel meg kicsiny, lakótelepi konyhánkban nagymami.

Futás helyett anyácskám a nagymami vállára dőlve könyörög:

– Jaj, anyuka, ne tessék már ezt csinálni, tessék megnyugodni.

Én pedig (a lehető legmélyebben  átérezve anyácskám fájdalmát) vele együtt hajtogatom magamban:

– Nagymami, nyugodj meg, nem lesz semmi baj.

De nagymamit, aki hozzánk eredetileg nem is meghalni jött, a szándékától eltéríteni nem lehet.

– Édes istenem – siránkozik –, minek is születtem én erre a világra? Inkább pusztultam volna el a jó anyám hasában.

Erre anyácskámat végképp elhagyja minden ereje, az asztalra borul és zokog. Nagymami pedig dolgozik tovább. Egy kis fazékba csapvizet enged, felrakja a gázra forrni, és három doboz Románcot hajint bele. Hatvan szál cigaretta szabadul meg papírruhájától, fonódik egymásba, és kezd forró, bűzös táncba.

Aztán visszarámolja a konyhaszekrénybe azt a pár edényt, amelyet a kis fazékkal együtt rántott ki belőle, s közben jajong szakadatlanul, csak úgy dől belőle a panasz. Hogy micsoda egy tróger fia van neki (mármint micsoda egy tróger apácskám van nekem), mert a fia, lám, hetek óta csak hajnalonta jár haza, de mint a szamár, olyan részegen. Hogy egyetlen fia reggeltől estig csak vedel, s már kora reggel sem bír magával, hanem a felkelő Nappal együtt kigúvadt, véreres szemekkel ő is újra és újra kezdi a murit. Hogy ráadásul fütyül a figyelmeztető, ámbár bátortalan hitvesi szóra, s hogy mint a kutyával, a családdal úgy beszél.

Szegény nagymami, mit sem tudott volna ő apácskám trógerkodásáról, ha nem jut az eszébe meglátogatni bennünket egészen váratlanul. De aggódó anyai szíve nem hagyta nyugodni abban a messzi, alföldi faluban, hát eljött, látott, aztán meg akart halni. Anyácskám persze váltig mentegeti apácskámat.

– Anyuka, nem is tetszik tudni, hogy az én drágám milyen sokat dolgozik, nézze csak, az ő cikkeivel van tele mindig az újság. Még a sírba viszi az a sok munka.

Anyácskám más egyébbel mivel is magyarázná azt a megszállott önpusztítást, amit apácskám folytat? Saját magát nem okolhatja, nincs miért. Hiszen anyácskám úgy bánik az én tróger apácskámmal, mint egy földre szállt angyal, igaz, néha megfordul a fejében, hogy talán éppen ez a baj. Talán lehetne hozzá kemény, foghatná erősen, szoros gyeplővel. De aztán mélyen el is szégyelli magát emiatt (én tudom, hogy milyen nagyon mélyen), mert hisz nem akarja az ő drágáját korlátozni semmiben, csak annyit akar ő, hogy maradjon mellette.

És valóban, a látogatásának első napjaiban nem is szólta meg nagymami az ő okos, tehetséges és iszákos fiát, de a második héten, míg egyszer sem látta őt józanul, már minduntalan sírásra görbült a szája.

– Édes istenem – kesergett éjszakánként –, a városon részeges disznó lett az én egyetlen fiamból. Hát minek is taníttattam, járattam egyetemre? Maradt volna otthon, az ő nagy eszével iskola nélkül is íróasztalt kapott volna a tanácselnök mellett.

Azt is kitalálta, hogy elvonóra bírja rá apácskámat.

Egy absztinensnek ígérkező szombat délelőtt rá is szánta magát a döntő beszélgetésre, de a patakokban folyó anyai könnyek láttán apácskám mélykék szeme is elborult...

– Nem kell valami a piacról? – dörmögte oda anyácskámnak, majd a választ meg se várva nagy nyugalommal lesétált a negyedik emeletről a sarki kocsmába, aztán a Makk Hetesig és tovább.

Hajnal háromig nem is jött haza.

De amikor hajnal háromkor az ajtón beesik, megint csak patakzó anyai könnyek fogadják. Apácskámat megpillantva anyácskám fölsikolt:

– Anyuka meg akar halni! Megfőzte a nikotinlevest!

Apácskámban meghűl a vér.

A felesége sikít, az anyja a gáztűzhelynél zokog valami sötét löttyöt kavargatva, a konyhaszekrényen pedig három doboz Románc fekszik kibelezve: ezt látva, akármilyen részeg is, füstös-büdös apácskámban csak megmoccan a menekülési ösztön.

És lassan hátrálni kezd.

A konyhából ki az előszobába, az előszobából a lakásajtóhoz botorkál, és már kinyitná, már menne vissza a megnyugtatóan tompa, hideg derengésbe, mikor anyácskám, e földre szállt angyal, hátulról elkapja a zakóját, visszarántja és felkiált:

– Ha most elmész innen, se engem nem látsz többé, se a gyereket!

Hogy most, éppen most végre kimondta, még az anyácska is meglepődik nagyon, nemhogy a halálra elszánt nagymami és a menekülésre kész apácska.

– Mit mondtál, kislányom? – kérdezi szipogva nagymami.

– Milyen gyerek? – kérdezi apácskám bután, és az anyácskám hasára mered.

– Azt mondtam, hogy terhes vagyok, és a gyereket akkor is megszülöm, ha te innen most örökre kiteszed a lábad – hadarja anyácskám, és megkönnyebbül, hogy már túl van rajta.

Pedig eredetileg csak később akarta megmondani.

Kicsit még várni akart, időzíteni valami alkalmasabb pillanatra.

– Fogd már fel, hogy miről beszél – mondom apácskámnak azon a huszonnégy évvel ezelőtti hajnalon, de nem hallja meg, hiába szorítja a fejét anyácska hasára, hiába hajol olyan közel hozzám, hogy még a borostái súrlódását is hallom anyácskám bőrén, meg annak a nedves, kocsmaszagú puszinak a cuppanását, amit anyácskám hasára ad.

– Na végre – mondom erre, s lassan elvackolódom anyácskám méhében, vánkosom a szíve.  

A felszínes szemlélő azt hinné, hogy most a nagy boldogságukra való tekintettel állnak összeölelkezve az előszobában, pedig csak arra vigyáznak, hogy apácskám el ne vágódjék.

– Gyere, kislányom, fektessük le – mondja a praktikus nagymami, gyorsan megfeledkezve halálról, nikotinlevesről, meg az ő jó Istene összes csapásáról. És anyácska meg én tesszük is a dolgunkat rögvest. Már a kisujjunkban van egy részeg férfi vetkőztetésének és lefektetésének technikája.

 (A blog vendégszerzője író, újságíró, a Népszabadság munkatársa. Eddig megjelent kötetei: Barbarus (2008. Athenaeum), István király blogja (2009. Athenaeum)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr812588816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.