Baloldalról a chilei parti őrség piszkosszürke naszádjának barátságtalan ágyúi búcsúztatták hajónkat. Jobbról pedig az a patagóniai szél hátráltatta indulásunkat, ami ezen a vidéken minden fát olyan csáléra fújt, mintha Csontvári festette volna őket. Az ódon dízelmotorok lassan elérték az üzemi fordulatszámot, és kiküzdöttük magunkat Puerto Natales elmondhatatlanul lehangoló látványt nyújtó kikötőjéből. Estefelé, a gleccservidéken tett kirándulás után hátszéllel vidámabban hasította hazafelé a vizet hajónk. A turistákat leszámítva a társaság kicserélődött. A fedélköz sarkában két zenész ült oly szomorúan, mint két nagy rakás szerencsétlenség. Csak azért nem mondom: „mint akinek nem jutott dinnyeföld” mert a Magellán szorosnak ebben a fjordjában, inkább jéghegy terem. A padlózatból áradó könnyfakasztó olajszag tette-e bánatossá őket, vagy a nagynak nem ígérkező borravaló gondolata, nem tudni. Pedig ezen a menetrendszerű lélekvesztőn nem csak koldusszegény helybéliek, hanem láthatólag módos turisták is utaztak. A mi duónk tagjai olyan takarékos mozdulatokkal zenéltek, amilyeneket már régen öregedő asztmás színpadi bonvivánok dolgoznak ki maguknak. Pecsétes mellényükön meg se moccant sem a kopott gitár, sem a defektes harmonika, amint időnként vérforralónak szánt dallamokat adtak elő. Jókedvre derülésüket az ijedt tekintetek is akadályozták, amelyek feléjük fordultak a hangosabb taktusoknál. A hajó azért csak gyűrte maga alá a hullámokat, és úgy tűnt lassan közeledünk a világvégi városhoz, amely pár napra otthont adott számunkra. Kintről kiáltások hatoltak a fedélközbe a nyikorgó deszkák résein át: kondor, kondor… Voltak, akik felmentek megnézni a világon sehol másutt nem látható óriásokat, ám még többen lenn maradtak. Megérkezett ugyanis a koktél. Gleccserjégen úszó bivalyölő keverék. A nevét nem őrizte meg emlékezetem, annál inkább a szakácsnő kinézetét. Volt benne úgy hetven százalék kínai, a maradék a helyi indiánok, az egykori konkvisztádorok, és a később Afrikából érkezettek vére. A néhány szál kis bajuszka a szája szegletében pedig éppúgy a kint úszkáló oroszlánfókákéra emlékeztetett, mint arcvonásai. Ja, igen, pampa-koktél volt az italköltemény. A kínálás sikere elmaradt. Ám, nehogy kárba menjen a sárgászöldes keverék, a pincérnő a zenészekkel megmentette a poharak tartalmát. Sőt, néhány matróz is előkerült, és alig telt el néhány perc, már táncoltak is. A muzsikusok immár a hajóval hullámzottak, rikoltozó csapzott arcok sugároztak egymásra soha el nem múló szeretet. A kapitány alig bírta a kikötéshez elővarázsolni a legényeket. Felhívtam a fiamat, hadd halljon egy kis tőrőlmetszett patagóniai népzenét. Amikor a táncoló matrózokról is beszámoltam, megkérdezte: a kormánynál meg Pepita Ofélia? Hát igen… Ha Rejtő látta volna ezt a kikötést... Előbb egy kisebb hajót találtak el a legények, amelyről valami kiálló tárgy betört a mienken egy ablakot. A mögötte levő wc-ből velőtrázó sikoly hallatszott. Zavarta a manővert, hogy a korábbi helyünkre beállt egy újabb hadihajó. Azon viszont nem Piszkos Fred volt szolgálatban, hanem humorérzék nélküli tengerészgyalogosok, akik közül az ágyú kezelőinek gyanakvó arcán gyilkos indulatok mutatkoztak, amint másfél arasszal teknőjük orra előtt elsüvöltöttünk. Attól se enyhültek meg, hogy a kivágódó ajtó mögül a pállott párával és nyomasztó szaggal együtt a harmonikaszó is előtört. Mivel a mi kapitányunk is csak emberből van, aki nem szakadhatott százfelé, a dokkolásra kevesebb figyelem maradt. El is pattantunk, mint a biliárdgolyó. Az utasokon látszott, hogy ezekben a pillanatokban, lelkükben filmként lepereg előttük az életük, amely a nap annyi csodálatos látványossága után hullámsírban végződik. Egyedül a szakácsnők és a lent maradt matrózok, no és persze a mi megvidámodott zenészeink nem törődtek az egésszel. Amikor aztán harmadszori próbálkozásra a parthoz kötötték hajónkat, legelőször a muzsikusok léptek a pallóra. Ők pedig ugyanazzal az elkámpicsorodott életérzéssel az arcukon baktattak el a még mindig viaszsárga utasok előtt, mint amivel érkeztek. A fedélközi vigasság nélkülük is ment tovább.
