Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (5) balku lászló (8) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (5) kiser edina (12) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (57) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (3) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (35) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (24) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (2) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • czinimini: Az érkezési sorrendhez annyit tennék hozzá, hogy sok helyen lehet időpontot kérni előre. Sokan nem... (2018.01.26. 14:07) Orvosi eset
  • Csipyke: Hazudni a gyereknek, most komoly? És pont a kort... (2018.01.24. 18:09) Hány éves vagy, anya?
  • Balla diák: Mert nem néztek dolgok mélyére... (2017.03.07. 16:52) Pillanatkép terepjáróval
  • borser: Nemcsak olvastam, éreztem is. Remélem még sokat írsz.Fenomenális!!!!!!!!! Köszönöm (2016.02.04. 10:32) Akartam azt a csókot
  • István L. Kovács: Remek novella, sajnos szomorú valóság! Ma itt minden csődbe megy! (2015.12.03. 06:46) Naponta kétszer – és néha többször is

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2018.01.23. 18:06 Ésik

Orvosi eset

Címkék: margittai h. ágnes

Írta: Margittai H. Ágnes

 

smoking-doctor.jpgRendel, rendelési idő, a rendelőben a munkát ne zavarja mobiltelefon használatával, kérjük, a rendelőbe lépés előtt kapcsolja ki a telefonját, köszönjük, kopogtatásával ne zavarja a munkát, kérjük, megértésüket köszönjük, a betegeket nem érkezési sorrendben hívjuk be…

Huszonöt perc telt el, mióta beléptem a rendelőintézet várótermébe. Amikor harmincötödszörre téved tekintetem az ajtóra kiírtakra, a gondolatom meglódul kínomban. A betegeket nem érkezési sorrendben hívjuk be. Hanem? Szemszín? Hajszín? Mellbőség? Lábméret? Mindig ebből lesz a baj. Mindenki elfogadja azt az egyszerű axiómát, hogy aki előttem jött, hamarabb bejut, aki később jött, mint én, utánam következik. Ezek a kiírások feszültséget keltenek az amúgy is szorongó, a várakozásban türelmetlenné vált betegekben. Senki sem tudja, miért mehetett be előtte az, aki utána érkezett. És ezt senki sem magyarázza el, maradnak a találgatások, a rosszindulatú, dühös megjegyzések.

A hat kopott, egymással összekötözött szék elfoglalja a váró felét. Az alattomos salétrom évek óta lassan, belülről mállasztja a falakat, maró szúrós szagot árasztva. Az orvosi rendelő lepukkant épülete így vállal közösséget a betegségére enyhet kereső, nagyot halló, hétrét görnyedt, sebes lábú, gyomorbeteg páciensekkel. Egy rendelőintézetben ez így dukál, együttérzés az emberekkel. 

Amikor a kartonozóban a mogorva asszonyságnak leadtam a taj kártyámat, a személyi igazolványomat, a lakcímkártyámat, kaptam egy számot. Nyolcvanhat, ez jó, a lányom születési évszáma. Te jó ég! Vajon hányan állnak, ülnek már a folyosón? Még negyvenen? Ötvenen? Kettesével szedtem lépcsőket, repített a kíváncsisággal vegyes izgalom, összevissza kalapált a szívem, lehet egy EKG is jól jönne. És láss csodát, senki nem volt az ajtó előtt, egyedül voltam a félhomályos folyosón. Jobbra néztem, balra néztem, komolyan mondom, nem hiszem el, mondtam volna legszívesebben, ahogy a most futó, amatőr színészekkel teli tévéműsor minden adásában legalább ötször elhangzik. Akkor most mi van, lezavartak nyolcvanöt embert nyolctól tizenkettőig? Mindenkire jutott 2,82 perc, rekordidő, egy szavunk sem lehet.

Tizenöt perc múlva már öt szék foglalt, én sétálok a folyosón. Itt is hasonló szövegek az ajtókon. Kérjük, ne telefonáljon, mert zavarja a rendelést. A telefonáljon szó piros filccel durván áthúzva, és fölé írva: telefonállyon, aztán a lap aljára vésve, kicsit az ajtóra is rákunkorodva: ANYÁD.

A rendelőből egy pissz sem hallatszik. A huszadik percben már tízen vagyunk, hatan ülnek, négyen le s fel járkálunk. Egy középkorú, hallókészülékes férfi beszélgetést kezdeményez. Van bent valaki? Tőlem kérdezi, mert ő jött utánam. Ebédidő van, mondom.  Tudja, az a jó itt, hogy figyelnek a betegekre, hogy mindenki egyformán szívjon, ha reggel kilenc körül jövünk, akkor két órát kell várni, mert annyian vannak előttünk, ha dél körül érkezünk az ebédidő miatt szívunk. Aztán tompa klatt, klatt, klatt hallatszik, hömpölyögve közeleg egy fehér embertömeg; a jóllakottság édes mámora sugárzik a szétfolyt orcán. „Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa” – kattog a fejemben kacéran József Attila verssora. Két éve még normálisnak tűnt a doktornő súlya, bár lehet, hogy a köpeny már akkor is jótékonyan takarta a növekedő hájfodrokat. Ez nem betegség, hisz ő maga kiabálta nevetve az egyik kolléganőjének, hogy eszem, ha boldog vagyok, eszem, ha magam alatt vagyok, eszem, ha unatkozom, szóval mindig van ok az evésre.  

Nem tudom elfogadni, ha egy egészségügyi dolgozó – orvos, nővér, ápoló – nyilvánvalóan fittyet hány az egészséges életmódra. Eszembe jut egy háziorvos is, aki még a rendelőben is fújta a füstöt. Mindegy volt, hogy gyereket vizsgál, öreget vagy asztmás beteget. Nem tudott vagy nem is akart uralkodni magán, neki lehet, ő az orvos.  Mesélték, hogy kihívták egyszer egy igen pedáns asszonyhoz, aki nem érezte jól magát. Természetesen a szája jobb sarkában a két ajka között szorosan becsippentve hegyesedett a jó félig elszívott cigaretta. Közben beszélt, nyitotta a táskáját, kereste a szemüvegét, és amikor a fonendoszkópot egyik kezével a fülébe próbálta betuszkolni, a másik kezével a beteg hátához igyekezett illeszteni az eszköz másik részét, megtörtént a megbocsáthatatlan. A cigarettahamu végiggördült a monogramos, hófehér, keményített paplanhuzaton, és amikor egyenesbe ért a kis körömnyi pernye, két redő között megállt. A doktor a maga természetes otrombaságában menteni akarta a menthetetlent, rácsapott a darabjaira hullott hamura, amely a friss ropogós ágyneműn hosszú, sötétszürke csíkot hagyva szétröppent a levegőben. Az asszony a szívéhez kapott és felkiáltott: Na, most kapok szívinfarktust!

A doktornő mögött bezárult az ajtó. Megint eltelt tizenöt perc, nem jött új beteg. Aztán résnyire nyílik a rendelő ajtaja, és egy harsány kiáltás, nyolcvanhat. Nincs időm elemezni tovább a sorszámadás logikáját, mert felpattanok, hogy elkapjam az ajtógombot.  Belépek a négyzetméternyi vetkőzőbe. Felakasztom a kabátomat, a sálamat az ujjába dugom, levetem a pulóveremet, állok hívásra várva. És akkor csörögni kezd a telefon a rendelőben: –  Igen, én kerestem, itt van…, azt hiszem AIDS-gyanús…, persze…, sok partner…, átküldjem? …ötven éves nőbeteg, hogyne…, vannak panaszai… most jött először…

Úristen! Minden kihallatszik, úgy üvölt a fehér bálna. Mit gondolnak a gyógyírra vágyó emberek a váróteremben? Azt, amit akarnak, azt, hogy aki bement, arról beszél a doktornő, ez a nő az, aki … szóval az a nő én vagyok.

Felkapom a pulóveremet, a kabátomat a hónom alá csapom, kirobbanok a folyosóra, egy pillanatra látni vélem a rám meredő, megvető szempárokat. Hármasával szedem a lépcsőket, kiérek az utcára, zord őszi szél csap az arcomba, kapok a nyakamhoz, tekerném a sálamat…

 

A kép forrása: praxis.blog.hu

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr8013598115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czinimini 2018.01.26. 14:07:35

Az érkezési sorrendhez annyit tennék hozzá, hogy sok helyen lehet időpontot kérni előre. Sokan nem kérnek időpontot, mert nem tudnak a lehetőségről/ nincs telefonjuk/ nem érdekli őket a dolog/ hirtelen betegszenek meg és sürgős a dolog/ nem akarnak két hónapot várni, inkább beülnek a váróba. Ilyenkor a dokin múlik, hogy a nem időpontra érkezőket mikor hívják be (menet közben 1-1 embert vagy csak a végén), de az biztos, hogy soká.
Ha kövér az orvos, az az ő baja.
A végén a telefonálós, szégyenkezve kiszaladós rész, pedig max. egy kamasztól érthető. Felnőtt ember túl tud lépni azon, hogy a többiek mit hallanak. Az orvos lehetett volna diszkrétebb, de lehet, hogy ő sem hallott jól.