Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (4) balku lászló (8) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (8) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (2) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (4) kiser edina (11) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (54) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (3) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (7) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (35) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (21) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (13) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (2) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2017.11.28. 19:40 Ésik

Csipkezsófika álma

Címkék: ésik sándor

Szemelvények Ésik Sándor most megjelent Csipkezsófika álma című könyvéből 

depositphotos_60137901_original.pngHol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr… A messze szatmári tölgyes, kökényes legelők ölén, a Túr folyó partján, azon a vidéken, ahol nem is olyan rég letört Petőfi fájának utolsó csonka karja, még jókor tavasszal találkoztam egy koszorús ágú csipkebokorral. Száz virágszem mosolygott rajta, és ezüstös levelek rejtették el ezer tüskekörmét. Ahogy az már tavasszal lenni szokott, a madarak fészkeiket bélelték, a halak ívóhelyet kerestek, az emberek harapták a friss levegőt, és arcukat a simogató napfényben mosdatták. Én magam a csipkebokorral maradtam kettesben, hiszen a büszke tearózsákra alig-alig emlékeztető virágocskái nemigen vonták magukra sokáig másoknak a figyelmét.

Akkor és ott, már én sem a virágokat láttam. Talán furcsa és szokatlan, de a télre gondoltam. A fagyos napokra, amikor majd a zöld köpeny alól ismét előtűnnek a kökény szomorú, kormos ágai, és varjúkárogástól lesz hangos a szürke ég. A kétkörömnyi csipkerózsák helyén piros csipkebogyó virít majd. Tekintetem lányom után futott, aki a vén diófa alatt labdát kergetett. Elhatároztam, hogy elhozom majd karácsony táján is, és megmutatom néki, hogyan kell csipkebogyót enni. Ahogy nagyapámtól tanultam, amikor magam is nyolcéves voltam.

Forróságot lehelt a kocsi ventilátora, kedvenc kirándulóhelyünk felé tartottunk. A levegő olyan tiszta és áttetsző, mint kis vízkor a Tisza. A beregszászi hegy szinte karnyújtásnyi távolságra magasodott előttünk. Zsófikát elzsongította a meleg és a kocsi monoton zúgása. Szótlanul nézte a mellettünk elfutó tájat. Fejét a megfeszített biztonsági övre hajtotta. Azt hittem, elalszik, de váratlanul megszólalt.

– Apa, hallod, ahogy harcolnak a bacilusok?

– Mit csinálnak a bacilusok, kislányom? – kérdeztem értetlenkedve. Megszoktam már gyerekeim merész képzettársításait, ám most semmit sem értettem. Látta szememen a bizonytalanságot. Csengő hangján felnevetett, felém fordította csillagos szemeit.

 – Nyomd a füledet a biztonsági övhöz! – Megtettem. Kicsit megfeszítettem, hogy keményen érjen a cimpámhoz. Beszédes zúgás rezegtette meg koponyacsontomat. A kerekek surrogását, a szél neszét, a kocsi lemezeinek apró nyekergéseit, de még talán a környező kukoricaföldek száraz kóróinak zörgését és a fázva bujkáló mezei nyulak nyüszítését is hallani véltem. Ránéztem a lányomra. Tekintete a bizonyságot várta.

– Ugye hallod, ahogy harcolnak a bacilusok?

– Miért pont a bacilusok? – kérdeztem.

– A bacilusokat nem látjuk, de mindenben benne vannak, mindenütt ott vannak. És harcolnak egymással.

Elégedetten dőlt hátra. Láttam az arcán, hogy büszke a magyarázatra.

A folyóparton, a fácánnyomos havú föld pucéran mutatta meg magát még a bokrok alatt is. A túlsó oldalon szakadt ruhájú emberek rozzant biciklijükön frissen sebzett fák ágaiból szedett nyalábokat toltak. Egyikük zsíros katonasapkája alatt nyári halászcimborámat ismertem fel. Harsány hangon köszönt át, kezem üdvözlésre lendült. Zsófika szorongva bújt hozzám.

– Ismered azt a bácsit? – kérdezte.

– Persze, te is találkoztál vele még a nyáron – feleltem.

Kerestük a csipkebokrunkat. A vízparti akácsuhángok között lépdeltünk, elég soknak csak a nyársa maradt, mert elvitték a biciklis tűzifa-gyűjtögetők. Az idén valahogy több nyomot hagytak. Régebben csak a diót tallózták fel, meg az elhagyott tengeriföldet. A korábbi esztendőkben, karácsonyhoz közeledve már csak a vadászok nyomába hordta a szél a porhót. Most pedig innen is, onnan is mozgás, fejszecsapás, reccsenés zaja hallatszott. Az én bokrom viszont megvolt. Szép nagy, piros csipkebogyók soroltak az ágán. Megtapintva éreztem, hogy jól átfagyhattak, mert a filmszerű héj alatt lekvárként engedett a pirosság. Zsófika idegenkedve állt mellettem, arca pirosabb volt, mint az istenadta bogyók. Megijedtem. Vajon ízleni fog-e néki? Felülről fogtam meg az ágat, ahogy annak idején nagyapámtól láttam, így nem kapaszkodnak belém a tüskék. Levettem egy kövér szemet, lecsíptem a tetejét, a régenvolt szirmok megfeketedett csonkját, és akkor jött a varázslat. Ahogy a tubusból a fogkrém, úgy kígyózott elő a természet adta csipkelekvár a bogyó hegyén. Összefutott számban a nyál, pontosan úgy éreztem csípős, zamatos aromáját, ahogy annak idején. Zsófika felé nyújtottam.

– Nem, apa, nem, én ezt nem szeretem – hárította el.

– Csak egyszer kóstold meg, kislányom, én nagyon szeretem, neked is ízleni fog – kérleltem. Láttam rajta, csak a kedvemért teszi, de elvette tőlem. Aggodalommal vegyes kíváncsiság ült az arcán.

depositphotos_86502668_original.png– Ez tényleg finom – lelkendezett, és láttam a tekintetén, hogy egy életre el van varázsolva. Szedte a bogyókat, szakszerűen lecsípte tetejüket, és ette, ette. Aztán elszaladt a közeli tócsa jegére csúszkálni, majd visszaszaladt. Hosszú, napbarna haja lebbenve követte mozdulatait.

Csendesen álltam a bágyadt napfényben, és néztem fáradt pilláimon át, ahogy kitágul körülöttem a világ. Már nem csak a gyűjtögető emberek halk derűjét éreztem szinte kézzelfoghatóan. Minden bokor, minden lengő nádszál élt, halálában is. A Tisza ukrán oldalának fagyos nyárfái, a távoli bércek jeges sziklái, minden, minden… Tétován szemelgettem a bogyókat, és eszembe jutott a lelőtt amerikai pilóta esete a boszniai erdőkben. Neki az életét mentették meg az ehető bogyók, bogarak. Ő könyvből tanulta mihez nyúljon, mihez nem. Lehet, hogy elviszi majd a gyermekét vagy az unokáját abba a zordon vadonba, ahol ő maga űzött vad volt. Ahol szusszanni se mert, ha valamilyen neszt hallott. Ahol csak a fű, fa, bokor és az erdő állatai voltak a barátai.

Ahol azóta már béke van…

És itt, ahol gyermekem őzgidaként szökell, szaladgál, mert nincs mitől félnie, itt béke van. A csendes, a barátságos és a bensőséges természet békéje.

Hm, de emelkedett vagyok, villant belém. Ideje hazamenni, gondoltam. Láttam Zsófi lányomon is a fáradás jeleit. Talán a cipője is elázott. Nem is nagyon ellenkezett, amikor a kocsiba parancsoltam.

A lemenő nap vöröslő korongja világított a szemembe a hazafelé vezető úton. Zsófika nem sokáig hallgatta a harcoló bacilusokat. Nagyon, nagyon fáradt volt. Feje oldalra csuklott, végül csendes álomba ájult. Magam maradtam ismét, én és a gondolataim. A biztonsági övre hajtottam a fejem, és elmosolyodtam, meghallottam a harcoló bacilusok hangját. Zsófikára néztem, aki kipirult arccal, kinyílt szájjal aludt, és talán a csipkebogyókkal álmodott.

 

csipkezsofika_250px.jpg

 

 

 

 

Könyvem

megrendelhető

internetes áruházunkban!

Kattintson

a címlapra: 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr1013402007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.