Írta: Kiser Edina
Tegnap a nappaliban megjelentek a hangyák. Sietősen instant megoldást találtam. Összeporszívóztam őket.
Ma főzés közben szinte körül harsogott a csönd, pedig Előd is a közelben volt.
Ilyenkor a következők járnak a fejemben:
1. „Előd olvas.” Igen, olvas.
Ő így nevezi azt, amikor hosszan, csendben nézegeti a képeskönyvek vagy meséskönyvek illusztrációit. Alaposan megvizsgál minden részletet.
2. „Megint miben töri a fejét?”
Hogy miben töri vagy törte, arról én már csak a cselekvésből értesülök. Legutóbb a kis sámlit odatolta a radiátorhoz. Rálépett a sámlira, onnan felkapaszkodott a radiátoron keresztül a kitárt ablakhoz, és felült a széles ablakpárkányra. Onnan nézelődött. Utcázik a gyerek.
3. „Most szedi szét a rajzkészletemet.”
Isten tudja, hány grafit, pasztell, akvarell ceruza van a használatában. De ez nem elég. Kell neki a szemöldök ceruzám is. Legalábbis, örömmel konstatáltam, hogy a három éve nem látott sminkeszközöm, kicsit viseltesen, kicsit ragacsosan, de létezik.
Azonban ma, amikor a húst sütöttem, a harsogó csöndben megint gyanút fogtam. Miközben fordítottam a sülő hússzeleten egyet, feszülten fókuszáltam, és próbáltam kitalálni a nem lévő hangokból, mi történhet bent.
Miután a hallgatódzásom eredménytelen maradt, cselekvésre szántam el magam.
Lábujjhegyen megközelítettem a nappalit.
Az én fiam ül a padlón. Meredten bámul maga elé, miközben kekszet majszol és a maradék darabból, morzsákat szól a parkettára.
– Kiiiiiiiiiisfiam! Legalább egy tányért vegyél magad elé! És szedd fel a morzsát, mert bejönnek a hangyák!"
– Én most egy tudós vagyok, és megfigyelem a hangyákat. Tudni akarom, hogyan birkóznak meg a morzsákkal. Csak ez egy hangya van itt, de ő nem bírja el egyedül. Szerinted segítsek neki?
Hiába minden. A tanulás legjobb útja a tapasztalás.
Lehet a szemetelésből is tudományos kísérlet. Minden azon múlik, hogy minek nevezzük.
Megyek, előveszem a porszívót!
