Írta: Somorčík Sz. Rozália
Elveszett ez a fotó.
Kerestem.
Tudom, megvan valahol, talán valamelyik könyvben.
Ülök a 89 éves soványka nagymamám csontos combján. Csak úgy könnyedén, nehogy összenyomjam szegényt. Az ötödik hónapban vagyok. Egy bézs színű apró-kékpöttyös selyemruha van rajtam.
Mosolygok. Vakít a délutáni nap.
Ez bizonytalanná teszi a tekintetemet.
A nagymamámon finom gyapjúszoknya, hosszú ujjú selyemblúz.
Feketében van. Lábán fekete harisnya, fűzős félcipő.
Csúnya a haja, alig van már neki; fején kendő.
A nagymamám keze a hasamon.
Én a karommal átfogom a vállát.
Elmúlt a tegnapi nap. Hasamban a gyerek. Ő megbánta. Mosolygok a képen. Minden szép lesz.
A nagymamám szeme látszólag a lencsébe néz, de mégis befelé, feketén.
Augusztus van. Mögöttünk az orgona szív alakú levelei.
A fénykép fekete-fehér.
A lány boldog volt. Többször megfogta a fiú kezét. Beszaladtak az üzletekbe. Nem akartak vásárolni. Tervezték a jövőt, legalábbis a lány ezt csinálta. Átfutottak a macskaköves lejtős utcán, berontottak a cukrászdába krémest enni.
‒ Itt olyan jó a krémes ‒, csacsogta a lány.
A felszolgálónő a hasára nézett, mikor tejszínhabot kért a süti tetejére.
Rohantak a buszhoz, épphogy elérték, nevettek.
Hátra mentek.
Ott dobál, ez jó, ez olyan jó.
Egymáshoz döfködte őket a busz a kanyarokban.
A fiú fogdosta őt. Belenyúlt a bugyijába az ujjával, bele a hüvelyébe.
‒ Ne tedd, a kicsi miatt ‒ de ő csak vigyorgott.
‒ Meglátják.
‒ Nem látja meg senki.
A lány felugrott.
Közeledtek. Előre ment szólni a sofőrnek. Itt fognak leszállni.
A busz lassított, hátranézett.
‒ Gyere ‒ mosolygott.
Megálltak.
‒ Gyere már ‒ egyik lába a lépcsőn. A fogantyút markolta; ki kell szállnia; a jegy eddig szólt, de a fiú nem mozdult.
Csak nézett rá sötét tekintettel.
‒ De hát ki kell szállnunk ‒ mondta a lány, mintha fojtogatták volna.
Megkérdezték hol van a fiú. Simogatták, dédelgették.
‒ Nem fáj a lábad, ennél valami?
‒ El kellett mennie a városba, megyek én is utána. Holnap visszajövünk együtt.
Mindenhová elment, nem látta az emberek arcát. Megzavarodott.
A nagymamája a padhoz vitte.
Leültette. Kezébe vette a kezét. Beszélt hozzá. Nem értette.
Szemei feneketlenek voltak gödreikben.
Másnap felvette a selyemruhát, odaültek a padra az orgonabokor elé.
A fiú kezén könyékig fel volt tűrve az inge ujja.
Finoman megnyomta a gombot.