Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (3) balku lászló (8) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (8) dunai andrea (2) ésik sándor (52) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (2) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (4) kiser edina (11) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (54) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (3) lampl zsuzsanna (6) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (7) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (35) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (21) piro m. péter (8) piró m. péter (1) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (13) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (26) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (2) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2017.08.11. 19:07 Ésik

Szeretve szeretni

Címkék: radnó györgy

Írta: Radnó György

Péter és Titanilla

 

absztrakt.jpgEgy napsütéses, anyák napi hétvégén Péter az állomásra igyekezett. Randevúja volt. Tönkrement házassága óta még nem történt vele ilyen érdekes dolog. Egy régi ismerősét várta, Titanillát, akivel jó barátságban voltak, noha eddig nem voltak személyes kapcsolatban. Nem lehet tudni, hogy ez csak egy légyott vagy attól komolyabb lesz, de mégis érezni, ez sokkal több egy titkos randevúnál. Talán egy igazi szerelem. Péter már nagyon vágyott egy olyan nőre, mint amilyen Titanilla. Érzéki és mégis nyílt kapcsolatról álmodott, amely az őszinteségre épül, és megfogadta, hogy ebben a kapcsolatban nem fog semmit titkolni, és szeretné, ha igazi társra találna. Nem keresett társat magának, eddig erre nem gondolt. Most sem ez volt a cél. Most csak jó volt együtt lenni azzal, aki megérti, és aki ennyire megérintette az első alkalommal; arra gondolt, ez csak jó lehet. Szüksége volt a szeretetre, hogy ő is megint tudjon szeretni. Szeretve szeretni. 

Az első találkozásuk előtt sokáig együtt dolgoztak szerkesztőként egy portálon, de akkor csak szakmai beszélgetések folytak közöttük. Titanilla kezdeményezte, hogy egy közös kiállítást szervezzenek a lakóhelyén. Ekkor találkoztak először személyesen, és az újságokban nem kis meglepetésre azt írták, hogy a két művész az interneten talált egymásra. Akkor ezen jót kacagtak, mert úgy hangzott, mintha egy pár lennének. Eddig ez nem jutott eszükbe. Igaz, az első szem kontaktusnál már eldőlt a sorsuk, de ekkor még mindketten elhessegették a szerelem gondolatát. 

A vonat 18 óra 18 perckor érkezett. 

A lány egy kis női bőrönddel a kezében szállt le a vonatról. Péter, mint egy régi barátot, öleléssel fogadta. Ez volt az első ölelés, és ebben az ölelésben sokkal több volt már ekkor, mint barátság. A napok óta sóvárgó csetes beszélgetések nyomát őrizte ez az első intim pillanat.

Kellemes beszélgetéssel és egy kis pizza sütéssel kezdődött a délután. Titanilla nem győzte kivárni, hogy történjen valami, és a félig sült pizza mellett odalépett a fiúhoz, és megölelte Pétert, aki szívesen ölelte vissza, nem is sejtve, hogy a következő órák csak a testi szerelemről, és egy frenetikus egymásra találásról fognak szólni.

Péternek és Titanillának már évek óta nem volt része, ilyen harmonikus testi kapcsolatban.

A pizza kihűlt, de a kapcsolat ezer fokon kezdett égni, mintha sosem akarna kihűlni.

A pár nagy távolságra lakott egymástól, ezért nem sok esély volt a mindennapos folytatásra. A vívódások ideje kezdődött, amikor csak fokozódott a beszélgetések heve, és egyre jobban meg voltak győződve arról, hogy ez nem csak egy egyszeri szexuális kapcsolat marad.

Két hét múlva már nem bírták tovább, és megállapodtak abban, hogy összeköltöznek.

Mivel mindketten egyformán egy művészeti ágban dolgoztak, ezért nagy volt az összhang köztük. Amíg Péter főként non- figuratív olajfestményeit állította ki sok helyen, addig a lány egy iskolában tartott rajzórákat és festegetett, főként kalapos hölgyeket és urakat szeretett festeni, rajzolni.

A kalapos képei többértelműséget kaptak, mivel sokszor a szemeket takarta a kalap vagy legalábbis erősen árnyékolta a szemeket. Titanilla is ilyen rejtőzködő volt az életében, néha örült, ha sikere van, de sokszor zavarta is ez. Az élet elől néha a kalap mögé rejtőzködött ő maga is.

A festményeiből már képes könyv is készült, mielőtt a Péterrel megismerkedett, de nem aratott akkora sikert, hogy abból bevétele vagy csak elismertsége legyen.

Az összeköltözés után minden nagyszerűen alakult, olyan összhangot találtak, amely szinte mesébe illő volt. Mindenben azonos érdeklődésük még közelebb hozta őket egymáshoz.

A lány szorgosan dolgozott a diákok tanításán, és közben tervezgette a saját újabb műveinek kiállítását és a kiadását is. Csak Péternek volt kicsit nehezebb dolga: egy idegen környezetben, egy idegen városban kezdett élni, ahol sem ismerős, sem barát nem könnyítette meg a dolgát. A munkalehetőség, amely elsőre kecsegtető volt, éppen nem sikerült neki. Akkor nem is sejthette, hogy ezért is volt a lánynak olyan kedves, mert senkit nem ismert és az ő múltját sem ismerhette. Igaz a lány múltja mindig homályban maradt számára, de nem is ez érdekelte a fiút. Később arra kellett rájönnie, hogy minél több ismerőse lesz, annál nehezebb lesz a lány mellett élnie, minél többet tud a lány róla, annál bizalmatlanabb lesz vele.  Aztán Péter egy régi-régi ismerősre talált, akinek egy művészellátó boltja volt. Itt kezdett dolgozni, igaz nagyon alacsony fizetésért, de végre saját bevétele volt, amivel hozzájárulhatott a háztartáshoz is, de még az otthon hagyott gyermekeinek is tudott küldeni pénzt és néha látogatni is őket.

Az összeköltözés után néhány hétig – főként, amikor egyedül volt – Pétert elfogta a szomorúság, de ez csak olyan szomorúság volt, amelyet jelentősen ellensúlyozott a boldogság Titanillával. Legalább úgy szerette ezt a lányt, mint a saját gyermekeit, ez segített neki nélkülük élni.

A szomorúságát csak jobban megerősítette, hogy Titanilla kisebbik gyereke, kéthetente ott lakott velük, amit nagyon kedvelt Péter is, de kissé hiányolta a párját, aki olyankor az odaadó anya szerepet vette fel, szinte elfelejtette, hogy egy férfi is él vele. Éjszakákon át szomorkodott Péter emiatt, de aztán megkeményedett, és mindent felülírt a boldogság, mindent elnézett, mert boldog akart lenni. Még nem tudta, hogy ez a férfiasnak tűnő keménység nem jó tanácsadó.

Péter, tartózkodó, csendes, de közvetlen ember volt mindig, szívesen ismerkedett új emberekkel, és mindenkivel megtalálta a hangot. A nőkre sem tekintett zsákmányként, emberszámba vette őket, ezért nagy tiszteletet kapott ő is viszonzásul. Sokszor azt sem vette észre, ha őt szemelte ki egy új nő ismerőse. Péter, ha nem is tudatosan, ezt is kezelte, hiszen nem adott olyan jelet, amit félre lehetett volna érteni, ezért a tartózkodó magatartása távolságot is tartott. A tisztelete kölcsönös tiszteletet kapott mindig.

Minden szépen alakult, a kapcsolatuk példás volt, sokan álmodoztak ilyenről a társaságukban is. 

Egy idő után Titanilla nehezményezte, hogy Péter még nem vált el, ezért kérte, hogy adja be a válókeresetet. A fiúnak ez nem volt olyan fontos, hiszen a papír nem akadályozta, nem zavarta, és a szétköltözés előtt sem igazán voltak egy pár már régen a feleségével. Az egyetlen oka, hogy még addig is együtt voltak, hogy addig is a gyerekei mellett tudott lenni.

A válás megtörtént, újabb kérdés merült fel. Miért jár havonta a gyerekeihez? Talán az ex-felesége vissza akarja csábítani – gondolta magában Titanilla.  

Ettől kezdve a papír már nem, de a kétségek kezdték gyötörni. Péter első rossz érzése akkor jött, amikor a válást követően a lány hangoztatni kezdte, hogy ő sosem menne férjhez többé. Még hozzá sem. Ez nem is merült fel köztük, de ilyen direktben rosszul esett. Neki sem volt terve a házasság, de a kapcsolatuk, úgy érezte, sokkal erősebb, mint egy házasság. A nőnek ez a kijelentése egy falat döntött le benne, hátba támadásnak érezte, így lehetőség sem volt a magasabb szintre lépéshez. A feleségnek sokkal komolyabb jelentősége volt számára, ami nem a rabságot jelentette, hanem a magasabb szintű kapcsolatot. Egy olyan kapcsolatot, ahol a két félből lesz egy egész. Emellett a szabadság is fontos volt, de nem azt jelentette, hogy szabadosan viselkedjen. Monogám életmódja mindennél fontosabb volt, akár házasságban, akár élettársként. Az előző házasságában sem tudott volna mással lenni párhuzamosan, addig, amíg a feleségével nem beszélte meg, hogy vége.

A válás után az újabb kétségek Titanillában sokszor az általa „képzelt” kapcsolatokon újult ki, amelyet az újabb barátok, barátságok módszeres leépítésével lehetett csak orvosolni. Péter kiállításait sorban becsukták és nem szervezett újabbakat, mert akkor el kellett volna mennie hosszabb időre, és egyetlen nap távollét után is mély egymás iránti sóvárgás vett erőt rajtuk. A sóvárgást a fiúnál a hiányérzet, míg a lánynál a féltés és a féltékenység motiválta. Amikor adódott is újabb utazás, akkor a lány lebeszélte róla Pétert, nincsen arra szükségük. Néha, amikor együtt tudtak menni, akkor ott mindig ragyogó párként vettek részt és mindenki csodálta az egymásra találásukat, ami benne vibrált a levegőben is, bárhol voltak. Mintapárrá lettek az ismerősök körében.

Péter dolgozott, és néha, ha a boltban művésznők vagy tanárnők jártak, azok szép történeteket meséltek a sikereikről és a tanítványokról, a szép műveikről, kiállításokról, pályázatokról. Eleinte Péter elmesélte, hogy mik történnek, milyen tehetségekkel találkozik, akik országos versenyen is nyernek, és kiállításokra hívják meg őket. Titanilla néha ilyen alkalmakkor sírásban vagy dühben tört ki, hogy az a tanár vagy művésznő biztosan sokkal jobb nála, és talán Péternek valami szándéka van egy nála sikeresebb emberrel. A béke egyre nehezebben állt helyre, és Péter egyre kevesebb ilyen sztorival állt elő otthon.

A fiú nem érezte vagy nem akarta érezni azt a keserűséget, amit Titanilla táplált magában, hiszen őrülten szerette a lányt. Csupán kíméletből már nem mesélt a napjából semmit. Egyre kevesebb közös téma akadt, hiszen egy újabb kép elkészülése után a lány mindenbe a saját negatív szerepét képzelte bele. Nem kritizálhatta, ha a lány egy újabb képet készített, és az még nem volt teljesen kész, mert akkor a lány ráfogta, hogy persze, sokkal ügyesebb nőt érdemelne Péter, és csak azért köt bele, mert van valaki, aki nála jobban csinálja. Nem kritizálhatta és elemezhette a műveit, amelyek azután lassan elfogytak, csak nagyon ritkán alkotott a lány.

Titanilla persze kritizálhatta a fiú festményeit. A Péter sötét tónusú képeire úgy reagált, hogy biztosan nem érzi jól magát mellette. Ezért lassan egyre kevesebb képet készített Péter is. Már csak magában álmodozott egy festményen, amelyet aztán sosem készített el.

Mindentől függetlenül a szerelem közben nem látszott elmúlni, és szép napokat éltek meg együtt.

Egyszer a lány összeomlott, mert az egyik tanítványa szerelmes lett belé, és folyamatosan őt festegette, egyre hiányosabb öltözetben. Állandóan felcsengetett valaki a lakásba, és nem szólt bele, ha Péter hangját hallotta meg. Titanilla ezután összeomolva felmondta a tanítást, otthagyta a munkahelyét is. Furcsa volt a fiúnak, hogy nem beszélte meg vele a lány ezt a súlyos döntést, de belenyugodott ebbe is. Érezte, hogy valami titok van e mögött, de hiába volt rá igénye, hogy többet tudjon, a lány bezárkózott. A lány múltjában valami sántított, de nem érdekelte Pétert, mert tudta jól, nincs mit változtatni azon, ami elmúlt.

Ezután lány más munka után nézett, de ugyanabban a cipőben találta magát, mint Péter. Nem volt munka, ami volt, az csak nagyon keveset fizetett, és az sem volt stabil fizetés.

A türelem a pénzzel együtt kezdett fogyatkozni.

Lassan csak Péterben maradt erő, hogy szeressen, de egyre több alkalommal fordult elő, hogy a lány megsértődött, akár egy vicces megjegyzésen is. Hiába mondta neki, hogy „szép vagy”, ezt is támadásnak vélte, és kereste a miérteket, pedig a fiúnak tényleg úgy volt szép, ahogy látta. Már a közös tevékenységek is önállósultak, nem kávéztak együtt és nem mentek sehova, ha mégis, akkor egy-egy régi ismerősön vitáztak napokig, akivel ott találkoztak.

Péter már tudta, hogy ez így nem mehet, de igazán nem tudott tenni semmit. Már érezte azt is, hogy talán a lánynak van valakije, de ezt a gyanúját is elhessegette, mert annál jobban bízott a lányban. Azt is megbocsájtotta volna neki, de nem akarta tudni, hogy van mit megbocsájtani. Attól jobban félt, hogy a lány magának nem tudja ezt megbocsájtani.

Aztán eljött az a nap is, amikor már nem volt mit javítani, már csak fogyasztási eszközzé vált a szerelem. Eldobható kés, villa, tányér, eldobható szerelem. Már csak pillanatokon múlt a kapcsolatuk, pillanatokon múlt a szerelmük.

Egy alkalommal a fiú hazaérkezett a munkahelyéről, a lány feküdt a nyolc órás munka után fáradtan a közös ágyukban, amelyben olyan jól megvoltak. Ez az ágy egy szimbólum volt, közösen vették, és szív alakú fejrésze, amely réz csőből volt hajlítva, szimbolizálta a kapcsolatuk tisztaságát. Péter éppen kezdett volna egy másik munkába, amelyet azért vállalt, hogy több pénzük legyen. Titanilla leültette maga mellé, az ölébe vette azt a képet, amely mindig olyan közel állt a szívükhöz, és eddig az ágyuk felett lógott, szinte szentképként egy szent helyen. Ezen a képen ketten voltak, egy boldog párként, nagy örömmel az arcukon, egy közös bemutató után készült, ami nagy siker volt. A kép akár egy esküvői fotó is lehetett volna, olyan szépek, egységesen és boldogok voltak rajta.

A lány csak ennyit mondott:

– Péter, ezen a képen nagyon boldogok vagyunk, itt úgy éreztük, hogy van közünk egymáshoz és akarunk valamit egymástól – megfogta a fiú kezét és folytatta. – Én tudom, hogy te sokkal nagyobb művész vagy és leszel, érzem ezt és tudom. Úgy érzem, megfullasztjuk egymást, én fuldoklom ebben a kapcsolatban – a lány hangján érezhető volt a szokásos feltételezése, arra gondol, hogy Péternek van valakije, de erre nem céloz konkrétan, mert már nem mer, hiszen mindig cáfolva volt eddig is –, szerintem jobb lesz, ha elválnak útjaink, és szeretném, ha elköltöznél innen két napon belül. – Majd hozzátette csendesen, magabiztosan: – Félek tőled, félek veled lenni egy lakásban, kérlek, menj el.

 Péter az ágyon fekve Titanilla kezét fogta. Nem tudott semmit mondani. Belül érezte, hogy most zokognia kellene, hiszen annyira szereti a lányt, de már olyan régen nem tudja ezt megmondani, a lány szerint talán azért mondja, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy megcsalja.

Szédült, pillanatokig nem tudott felállni sem. Nem érezte bűnösnek magát és mégis az lett. Soha nem csalta meg a lányt, ha száz évig is élnek, akkor sem, hiszen nem is tudná elképzelni máshogyan az életét.

Számára a körülötte levők csak emberek voltak és nem nők és férfiak. Nem bánta meg ezt és soha nem is bánja, hiszen másként nem is tudna élni, csak ilyen őszintén.

Nem szólalt meg, és nem is tudott mit mondani. Egy pillanat alatt kitaszított embernek érezte magát, és tudta, hogy mennie kell.

Valahol az előzmények villantak be, az egyre ritkább ölelkezések és az előző esti szeretkezés, ahol a lány már sokkal passzívabb volt, mint előtte bármikor. A fél évvel ezelőtti utazás, amely után a lány először volt hideg és elutasító, akkor Péter sejtette, hogy Titanilla megcsalta, de nem akarta tudni, mert félt szembesítenie magát vele.

Zsibbadni kezdett minden tagja, és a szeme előtt cikáztak a gondolatok, mint amikor festett. Csak most fekete-fehér volt minden, színek nélküli világban érezte magát. Meghalt a szerelem. Benne is meghalt valami. Üres lett a vászon előtte. Titanilla is meghalt benne egy pillanat alatt ugyanúgy, ahogyan régen beleszeretett egy pillanat alatt. Lemondott a sikerekről, a barátokról, mert úgy érezte mindent pótol a szerelme. Nem indította újra a vállalkozását, amellyel sokkal jobban élhettek volna, de sok időt kellett volna külön tölteniük. Nem szervezett kiállításokat a maga részére sem, ha a lánynak nem volt mit kiállítania, mert csak közösen szeretett volna vele dolgozni. Érezte, hogy ez a kapcsolat nem most ért véget, hanem sokkal előbb.

Az ítélet megszületett, és Péter is hirtelen szabadnak érezte magát. Mint egy fordított bíróságnál, ahol a rabokat ítélik el és a büntetésük a szabadság visszaadása. Nem tudott harcolni ebben a pillanatban. Olyan lett volna, mintha a kivégzésnél azért kellene fellebbeznie, hogy akasszák fel, mert egyébként sosem tennék meg. 

Aztán csak annyit mondott:

– Én sosem akartam tőled semmit, én csak téged akartalak!

A zsibbasztó szabadság érzete lassan átváltott benne mély haragba, és mivel nem akart semmi olyat mondani, amit megbánhat, ezért a halk és egyszerű mondata után inkább némán és köszönés nélkül távozott. Távozott a szobából, távozott a lakásból, és távozott Titanilla aurájából is. Távozott egy életből, amelyről azt hitte örökké fog tartani, de távozott a rácsokkal és szögesdrótokkal teli élettől is. A szabadságba távozott.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr712740494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.