Írta: Radnó György
Egy újabb év. Egy páratlan.
Bár az előző páros elmúlt, de mégsem volt páratlan. Ez jó vagy rossz?
Nos, páratlanok is lehetnek boldogok és párban élők is boldogtalanok. Ha már gyerek van... Ha egy, akkor páratlan a boldogság, ha kettő, akkor már párban páratlanok. Esetleg három gyerek megint csak páratlan, és a négy gyereknél már a szülők párban is páratlanok, mert a páros kezük foglalt.
Nocsak, ott a kerékpár, szekér és az autón is párban vannak a kerekek, még a kamionon is.
Az utcán van páros és páratlan oldal, mégsem jobb egyik a másiknál.
Odafönt egy pár madár, mondjuk, pedig lehetnek páratlanok, és az is lehet, hogy mindegyik páratlan, vagy épp most keresik párjukat.
Naponta páratlan rémségeket hallunk, és párszor jobb, ha nem tudunk róla. Az a pár alkalom, amikor páratlan boldogságot érzünk, csak elröppenő pillanat, de biztosan nem csak páratlan, ha szerencsénk van, több tucat, ami tucatonként hat párat jelent.
A pártoló is páros, egyedül nehezen pártolhat. A pártokról, talán nem véletlen, hogy nem páratlan a nevük, maximum páratlanul hazudnak a páros szemünkbe és a fülünkbe. Ettől aztán nem öröm az sem, aminek páratlan élvezetet kellene nyújtania.
Páros lábbal ugrálni kicsit fárasztó, bár ez a verebeknek jól megy, csak mi nem repülünk.
Vajon melyik a jó, vagy melyik rosszabb?
A páratlan mindig valami különleges, pedig a párosnak kellene a jobbnak lenni.
A dobogó is páratlan, a három helyezett is páratlan teljesítményt nyújt. A természetben a csigák páratlanul élnek, önmagukkal szaporodva, talán mert nehéz lenne párjukkal megosztani a páratlanul egyedi házukat.
Pár nap, pár hét, pár hónap, pár év, mindig valami ismeretlen időszakot jelent, pedig ugyanannyi az esélye a páratlannak. A páratlan időt nem ismerjük. Pedig az idő önmagában páratlan. Egy és örök, nem percek, nem napok és évek, hanem csak egy. Egy folyó. Talán máshonnan szemlélve egy páratlan tenger.
E pár sort elolvasva talán nem okoz páratlan örömet, de a jó, hogy a páratlan idő még mindig tart, most is és még mindig...
Továbbra is, talán örökre, minél több páratlan pillanatot lopva-lesve tőlünk. Hiszen mindnyájan egyedül páratlan parányok vagyunk az időben.
