Írta: Kulcsár Attila
Amikor felébredtem, furcsa érzés kerített hatalmába: mintha nem otthon lennék. Pedig minden ismerős volt: a falióra, a képek a falon, a sár a szőnyegen, amit a cipőmmel az este behozhattam, NIKE bordázat... De mintha megfordult volna velem a világ. Igen, ott az esküvői képünk, és mintha rossz oldalon állnék a menyasszony mellett – Isten nyugosztalja az én Ilonkámat. Ki volt az a hülye fotós, aki a vőlegényt az ara bal oldalára állította?
Na jó, ittunk egy keveset a öregfiúkkal. Afféle legénybúcsú volt, elvégre egyszer megy az ember nyugdíjba. „Jó pihenést kívánunk, de azért a zenekarban még megvan a helyed”, „De ha kifogod a harcsakirályt, majd hívj meg egy halászlére” – dumáltak össze-vissza. Hogy ezután lesz időd unokázni, azt azért tapintatosan nem mondták, mert tudták, hogy a lányom Angliában szülte meg a kis Rogert, de hogy „most már kijárhatsz a harmadosztályú Szpari edzéseire is”, azt igen. Nem csoda, vagy hatféle pálinkát kóstoltunk végig, szilvától a birsig, meg vagy háromfajta homoki fehéret, kísérőnek. Akinek kertje van, cefréje is lesz, a lugasból bora is van. Ezért hungarikum a pálinka.
Hogy hogy jutottam haza, nem emlékszem. Talán a Józsi felesége ejtette útba a lakásomat, és kitettek a kiskapunál. Fáj a fejem, émelygek. Nem is emlékszem mikor voltam utoljára ilyen másnapos. Ablakot nyitottam, hogy kapjak egy kis friss levegőt. De nem nyílott, mert a másik szárnya nyílt ki, a jobb oldali. Mentem az ajtóhoz, hogy átszellőzzön a szoba, és a sarokvashoz koccant a kezem. Érdekes, tegnap még a kilincs volt itt. Nyitottam a mosdó csapját, nem jött a víz. Pedig mindent ugyanúgy csináltam, mint máskor, az óramutató járásával nyit, vissza zár, minden automatizmus már nálam, főleg a kezemben.. Másik irányba forgatva – folyt. A sliccemnél jöttem rá, hogy mi a baj. Alig tudtam kigombolni. Nem állt rá a kezem. Persze, mert jobbról gombolódik. Én meg, hülye, a bal kezemet használtam. Tettem még egy próbát. Kicseréltem az éjjeli lámpámban a kiégett villanykörtét. Jobb kézzel csak beljebb tekertem. Ballal sikerült. Ekkor értettem meg, hogy úgy berúgtam ezen a búcsú bulin, hogy balkezes lettem. Balkezes, nyugdíjas.
Ettől kezdve megváltozott az életem. Tudtam már bal kézzel fát vágni, dohányozni, legyet fogni. Egy hét múlva szóltak a haverok, hogy meghívást kaptunk egy öregfiúk fesztiválra, Miskolcra. Én voltam a dixieland zenekarunk trombitása. Elővettem a hangszeremet, hogy kicsit gyakoroljak. És akkor jobb oldalról vannak a billentyűk! Ez egy jobbkezes trombita! Paul McCartney-nek áthúrozták a gitárját a rossz kezére, de én nem tudom alulról bal kézzel nyomni Louis Armstrong Lalubáját!
Hamar megtanultam, hogy fogyatékkal élő lettem. Akivel nem törődik senki. Lehetsz kerekesszékben ülő nyomorék, látássérült, halláskárosult, debil – a társadalom gondoskodik rólad. Csinálnak neked rámpát, liftet, WC-t, parkolót, feliratot. De a balkezesség nem olyan nagy baj, hogy valaki odafigyelne rá, ránk. Pedig már írni se tudok, a WC-ben is mellé törülök. A meccsen a szotyolát bal kézzel próbálom bekapkodni, de állandóan összeütközik a könyököm a jobbkezes szomszédommal. Szerencse, hogy ő is Szpari drukker, nem veszi lökdösődésnek. A laptopomat is újra meg kell tanulnom használni. Eddig is egy ujjas voltam. Most is a baloldalon van az a betű, meg az egyes.
Megyek ebédelni az étterembe, és minden a jobbkezeseknek van terítve. Na jó, kanál balra a kés mellé, villa jobbra – fog ez menni. De mikor vágom a lábam ujjáról a körmöt, még csúnyán belevágok. Persze, mert balkezes olló kellene. Nyitom a gázcsapot a konyhában – akkor zárom el. Minden jobbra zár, jobb menetes. Az ajtót is újra meg kellett tanulni kulcsra zárni, a másik kézzel. Csoda, hogy még élek. Meg kell tanulni mindent ballal is, ha élni akarok ebben a jobbkezes világban. De ez már nem megy. Letettem a kocsit is. Nem fogom átszereltetni a sebváltót a bal kezemhez. Így meg, a jobbal már nem érzem biztosnak a vezetést.
Ha találkozom egy ismerőssel, nyújtja a kezét. Én is, a balt. Nem is tudom, mit csinálnék, ha most egy miniszter akarna gratulálni. Botrányos lenne, mintha nem fogadnám el a jobbját. Nem volna idő magyarázkodni, hogy bocsánat, de úgy berúgtam, hogy balos lettem. Balkezes! Át vagyok programozva. Most lennék jó balszélsőnek – mindig hiányzott a csapatunkból egy igazi ballábas. De már nem tudok futni. Ha válogatott focista lennék, a himnuszt énekelve furcsa lenne bal kezemet a bal oldali szívemre tenni. Azt hinnék, viccelődök a himnusszal is. És akkor ott van a „Balsors akit régen tép”.
Azt mondják, hogy ezt a mozgást a jobb agyfélteke koordinálja. Minden az agyban dől el, azóta át lettem programozva, de hogy ma már lassan az okostelefonokhoz se értek, a Facebook-ban se vagyok otthon. On-line vásárlás, befizetés, információszerzés… Jobbal se ment, de a ballal még úgyse. A jobb oldali memóriám viszont nem került át a bal oldalra. Egyszerűen kitörlődött. Szerencsére a Szpari a szív felőli oldalon volt, meg a régi haverok is. De az új slágerek, ismerősök, a bal fülemen be, a jobbon ki távoznak. Ez már több mint balkezesség.
Mondom is a fiúknak, ha néha mégis összefutunk. Fiúk, ne menjetek nyugdíjba, az életetek nagyon megváltozik, balul sikerül sok minden. De van remény… Balsors, akit régen tép, bal kezét veszítheti még...
