Írta: Hajdú Erika
A teremben halk moraj kíséri a tömeg sajátos ottlétét. Séta közben a meghívottak egymáshoz fordulnak, ők, a kiváltságosok, akik részt vehetnek ebben a nagy báli forgatagban. Természetesen a megfelelő öltözetben, jelmezben. Ez nem az a hely, ahol pőrén, kendőzetlenül illik megjelenni.
Új vendégek érkeznek. Az ajtón beúszik egy tengeralattjáró egy fekete Mercedes kíséretében.
A tengeralattjáró megáll, majd csendben körbeindul. Halkan, alig észrevehetően. Csak a periszkópja tűnik elő, teljes valójában alig mutatja meg magát. Mindent lát, mindent megfigyel. Azt is tudja, mi történik a víz, a felszín alatt. És mégis veszélytelen.
A fekete Mercedes nyugodtan hajt végig a termen. Megbízható, komoly, visszafogott, biztonságérzetet keltő. Aki vele tart, nem éri meglepetés, nem éri baleset. A halk tengeralattjáró mellett tekintélyes társ.
Ahogy halad, majdnem összeütközik egy piros sportkocsival. Nem kifejezetten szép és formás autó, de érdekes, figyelmet felkeltő, nem lehet nem észrevenni. Lendületesen elegáns, kellemesen lefegyverző a hangja, semmi sportos harsányság. A távolabb állók, különösen a nők, érdeklődéssel fordulnak felé.
A sportkocsi fölött egy léghajó lebeg. Óvatosan, kecsesen. Üde látvány, mert egyszerűen szép. Homokzsákjaitól igyekszik megszabadulni éppen, hogy arra szállhasson, amerre szeretne. De a szél erősebb, mint ő.
Egyszerre mindenki elhallgat: nagy zúgással egy motorcsónak érkezik. Szeli a vizet, orra a levegőben, a víz felszínét sem igen érinti, ahogy száguld. Időnként elüt egy-egy fürdőzőt – de sebaj, hisz szerinte, amin átrohant, az csak egy bója. Aztán ha mégis bizonytalanná válik, és úgy dönt, hogy visszafordul segíteni, hát nagy sebességgel újból átmegy áldozatán.
A motorcsónak mögött ismerős érkezik: Herbie, a kicsi kocsi. Kedves és érzékeny, mint mindig. Látványosan kerül minden karambolt, ha nem tetszik neki valaki, akkor sem dudál rá. Viszont minden gond nélkül rázárja a kezére az ajtót, lespricceli olajjal vagy vízzel. Kicsi kocsi, de szívós: tudja, melyik úton akar menni. Most mégis itt a baj... A motorcsónak száguldtában kiütötte a kerekeit.
Segítségére siet egy sokvitorlás kereskedelmi hajó, felveszi a fedélzetre. Masszív építmény, hűvös nyugalommal hasítja a habokat. Mindig lassan de biztosan érkezik a kikötőbe. Zátonyra nem fut, léket nem kap, mert távolságot tart mindentől, hiszen minden veszélyessé válhat. Aki mégis rá számít, precízen, pontosan vehet át mindent a hajóról.
A kikötőben egy busz várja. Aki arra tart, amerre ő, felszállhat. Ha az utasnak nincs többé szüksége a buszra – mert már egyedül is tovább tud menni –, leszáll. A busz meg figyel, kit mikor kell elengednie, figyel a megállókban várakozókra, vigyáz, hogy senkire se zárja rá az ajtót.
Most mégis furcsa metamorfózis játszódik le: a busz átalakul vadászrepülővé. A magasba emelkedik, ahonnan zuhanórepülés következik, majd a mutatványt szőnyegbombázással fejezi be. Aztán leszáll, s újra buszként gurul tovább.
És a teremben továbbra is halk moraj kíséri a tömeg sajátos ottlétét...
