Írta: Kulcsár Attila
Gyermekkorában az embertől sokszor megkérdezik: − És mondd, mi szeretnél lenni, Pistike? Ilyenkor bátran rávágtuk az aktuális kedvencünk foglalkozását, hogy űrhajós vagy középcsatár. Aztán amikor már az anyánk kezdett orientálni, akkor már orvosok, mérnökök akartunk lenni. Amikor nem ment a matematika és irtóztunk a vér látványától, tanárok akartunk lenni, de bukdácsolni kezdtünk a gimnáziumban, akkor már jó lett a kamionos és a biztonsági őr pálya is. És amikor valamelyik bejött és sok év gyakorlat után elbocsátottak, akkor tetszett már a betanított- vagy szociális munkás perspektíva is. De merjünk nagyot álmodni. Legyünk multifunkcionálisak − sok mindenhez értők−, és akkor bármi lehet belőlünk, a változó piac igényei szerint.
Így vannak ezzel a városi terek is − azok is főterek szeretnének lenni kicsi korukban. És aztán nem mindig úgy alakul. Nyíregyházán, agyaggödrös végénél a Bujtos utca is azt hitte eleinte, hogy egyszer kiteresedik, és piactér lesz a Városháza előtt. De közbejött a Korona Szálló építése, és nagyot koppant. Ám kiöblösödése már kialakult a Véső utcánál, a Selyem utca kezdetén, és annak is örülhetett, hogy Nád Piacnak hívták, merthogy a bujtosi nádat itt lehetett vásárra vinni.
Amikor a felcserepesedtek a házak, Zöldség tér lett belőle, mert itt kapott helyet a zöldségpiac. Nagyra törő álmairól azonban nem mondott le, pályázott a Károlyi tér névre is − Károlyi Ferencnek, második újra telepítőjének kerestek teret a városatyák. De aztán körülnéztek a Karner-ház kivételével földszintes házakkal keretezett alakuló téren, és azt mondták: maradj te csak zöldségpiac. Negyven évet húzott le ebben a státusban, mígnem annyira kikupálódott, hogy 1928-ban alkalmasnak találták a Bencs László téri minősítésre. A várost megyeszékhellyé építő, legnagyobb polgármesterét reprezentáló térnek lenni − ezt álmodni se merte burkolatlan, kátyús korában.
1944-ben ért fel a csúcsra. A Kossuth teret elöntötte sárga irigység, és elátkozta a percet is, amikor felavatták a közepén a Kossuth szobrot. Mert a felszabadítók iránti hálából − az országban elsőként−, odaajándékozta a rögtön ítélő tanács a legkitüntetőbb címet az egykori zöldségpiacnak: a legnagyobb vezér, Lenin nevét. 36 évig próbált megfelelni ennek a tisztességnek, de csak egy úttörőházat, és egy TÜZÉP-telepet tudott felmutatni. A Krúdy mozi megépülte után meg már alig maradt belőle valami. Ekkor jöttek rá az illetékesek, hogy a király meztelen. Nincs is rajta a névadó szobra. Lenin tér Lenin szobor nélkül? Hát ki volt itt a párttitkár? Büntetésből megfosztották a nevétől is, és a Lenin teret áthelyezték a Pártház elé, ahol szobrot is kapott. Na, hogy hívjunk már, te szerencsétlen − gondolkodtak a városatyák. Akkoriban számolt be a börtönparancsnok a VB előtt a Büntetés-végrehajtási Intézet éves teljesítményéről. A végén megkérdezték az ezredes elvtársat:
− Miben szenvednek hiányt a rabok?
− Jelentem, mindennel meg vannak elégedve, csak a szabadság hiányzik nekik.
− Menjen vissza a parancsnok elvtárs, mától legyen a tér neve Szabadság tér.
Kilépve a kapun ez lesz az első tér, amelyen leborulhatnak a szabadultak. Addig is a térre néző ablakaikból jól lehet bekiabálással kommunikálni az asszonyokkal, akik a könyvtár mellett várakoztak: − Mutasd meg már magad asszony, húzd fel a szoknyád! És ki az a szőke, hatéves forma kiscsávó ott melletted, Evelin, amikor már 10 éve benn vagyok?
De a Szabadság tér mára kinőtte magát. Úgy beépült, hogy azt se tudja hol áll a feje, hol van a tere. Van itt már minden. Kapott egy körutat, egy anyahajónyi házat, NAV-székházat, SZMT-t és város jelképét, a Váczi Mihály Művelődési Központot. Ilyen az élet: egyszer fenn, egyszer lenn. Ezekben már lift is van. És multifunkcionális, mint a tér. Van, aki úttörőként járt itt, aztán KISZ-tagként a Krúdy moziba, később a rendőrségre vitték be lázító plakátragasztásokért. Járt szabadelvű klubba a Művelődési Házba. Ma már leginkább a Korona gyógyszertárba csoszog el Potemixet venni, de a memóriájával még semmi gond.
(Lenin szobra ma egy vállalkozó udvarán áll − a szerző felvétele)
