Írta: Radnó György
A téglakerítés postaláda alatti kis beszögellésében talált magának éjszakai menedéket Kuplung, a kutya, itt talált rá a házban lakó gazdasszony. Azonnal betessékelte némi simogatással kényeztetve, és már melegítette is az előző napról megmaradt gulyáslevest.
– Ez marhahús! – gondolta magában a kutya falatozás közben, és máris tudta, itt jó helye lesz. Manapság kevés az olyan ház, ahol a gulyáslevest marhahúsból csinálják, azt nem is számítva, hogy ebből itt még maradék is akad. Elégedetten lefetyelte a finomságot, néha felnézett az asszonyra és szelídebb szemét próbálta mutatni. Jól tudta, hogy kezesnek kell lennie, akkor mindenki őt kényezteti majd. Manapság nehéz jó gazdát találni, főképpen egy olyan kóbor ebnek, mint amilyen ő maga is.
Hamar kiderült a bőség oka. A házban lakott a falu polgármestere, akivel most új dimenzióba lépett a mi kutyánk. Eddig volt már nyugdíjas, hajléktalan, vállalkozó és még milliomos kutyája is. Most a közmunka mezejére lépett. „Ezt is ki kell próbálni” – állapította meg.
A következő napokban csak a családdal ismerkedett. A házhoz még tartozott két nagyobb gyerek is, de ők csak ritkán jöttek haza. A nagyobbik fiú már egyetemista, a kisebbik fociakadémiára jár, őt hetente egyszer, vasárnap viszik a majdnem háromszáz kilométerre lévő iskolába. Péntekenként a polgármester apuka autóval ment érte, csak ritkán jött vonattal. A polgármester keresztény ember, minden vasárnap templomba jár, de azért nem buzgó vallásos. A párt, amelynek tagja, s melynek támogatásával a falu vezetője lett, sokkal tekintélyelvűbb, mint ő. A sok értékes gondolat mellett érdekes meglátásait is kiteregette, amely nem mindig vallott józan észre. Ilyen volt a melegek elleni gyűlölete, amelyet csak mókának tüntetett fel. Éppen ezekben a napokban készültek a nagyobbik fiával egy melegfelvonulásra, amire egy csomagtartónyi tojást is bevásárolt a közeli tanyáról. Kötelességének érezte, hogy gyerekeiben is elültesse az ellenérzést.
– A saját nemét szerető ember ferde hajlamú, beteg ember – mondogatta, talán kicsit többször is annál, hogy ne tűnjön fel, már-már inkább saját magát győzködi.
Kuplung számára ez az „öngyőzködés” egyértelmű volt. A felvonulás után büszkén dicsekedett a tojásdobálás eredményéről. Felháborodottan számolt be arról, hogy még őket zaklatták a rendőrök a felvonulók helyett.
Aztán a nyár esti hosszú, borozgatós beszélgetésekből kiderült, hogy hamarosan helyi választások lesznek, és a polgármester szénája nem áll jól. Az állandó iszákosságát, amely már függőségig fajult, senki sem nézte jó szemmel. Már a saját pártja sem választotta meg legutóbb a megyei közgyűlés esélyesei közé, és a pártlistában is a vége felé kapott helyet. Mindezt felháborodva konstatálta, mintha vele semmi baj nem lenne, csak azt hangsúlyozta:
— Én alapító tag vagyok ebben a pártban, de nem becsülik meg ezt sem!
Aztán a kampány alatt még kevésbé törődött a választóival, igaz, egy alkalommal elindult a faluban, de a harmadik háznál és a tízedik sörnél tovább már nem jutott, úgy kellett hazavinni. Ezzel a kampányt le is tudta. Így nem csodálkozhatunk, hogy elvesztette a választást.
A kampány alatti iddogálás után kicsit nyugodtabb „pálinkafőzős” időszak következett, Kuplung is több időt töltött a volt polgármesterrel. Időnként látogatók jöttek, akik sajnálkozva siránkoztak az elvesztett választás miatt, de Kuplung nagyon is tisztában volt azzal, ki az, aki álszenteskedik.
– Ez is elitta az eszét! – gondolták magukban, de ezt is csak a mi kutyánk hallotta meg a siránkozó szavak mögött, mindenki csak a saját pecsenyéjét sajnálta, ami most odakozmált.
Ezután egyik este olyan dolog történt, amit még a kóbor eb sem gondolt volna ebben a békés családban élve. Éppen a soron lévő csontot ásta el az udvar végében, amikor nagy hangzavarra lett figyelmes. A gazda ordítozott, a feleség siránkozott. Mintha csak most jött volna el a világvége!
Aznap délután tért haza az egyetemről a nagyobbik fiú. Először nagy öröm és ölelgetés fogadta, estére viszont mindent a fejéhez vágtak, mintha csak egy rajtakapott tolvaj lett volna. A fiú nagy ajtócsapkodással rohant el otthonról. Kicsit elégedett volt, hiszen minden barátja tudta már, amit most a szüleinek is elmondott. Az apja még nagy sokára is eszeveszetten kiabált utána, pedig már régen hét-határon túl járt, de legalábbis a nagyszülőknél, akik egy utcával arrébb laktak.
– Még hogy az én fiam a férfiakat szereti? Hogy képzeli ezt? – kelt ki magából minden benyakalt feles után a polgármester apa.
Kuplung kihasználva a csapkodós ajtókat és a tárva-nyitva hagyott kaput, szépen, csendben odébbállt. Pedig milyen jól alakultak a dolgok! Úgy érezte, még a kóborság is jobb, mint egy ilyen kiszámíthatatlan család. Gondolhatta volna, hiszen még nevet sem adtak neki az ottléte alatt.
Még ma is hiába keresi a volt polgármester és a felesége.
