Írta: Kulcsár Attila
A híres IV. C 55 éves érettségi találkozóját a Vak Varjú étteremben tartotta.
Fiú osztály voltunk, a híres jelzőt annak idején Bundzsák tanár úr ragasztotta ránk, mert elsőben megnyertük Az MHK mozgalom utolsó kislabda dobó csapatversenyét.
Az ötévente tartott találkozóinkon egyre kevesebben jelennek meg, mostanra már egy tanár sincs az élők sorában. Ezúttal is a hetes jelentett – aki később 3/3-as ügynök lett, hja a történelem végigszáguldott rajtunk –, az osztály létszáma 35, jelen van húsz, igazoltan távol 13, igazolatlanul két fő hiányzik.
Igazolásként csak halotti anyakönyvi kivonatot fogadtunk el. A halálokokat orvosi titoktartás védi, az túlélő okokat az asszonyok titkos receptjei. Igazolatlannak számított az ausztráliai tartózkodás és az intenzív osztályon való kibúvó. A rendezőség – vagyis a hetesek – beszereztek egy iskolai táblát, felfüggesztették a falra, hogy osztályfőnöki óra jellege legyen itt is az összejövetelnek.
Az ilyen sokadik találkozókon már nem tudnak újat mondani egymásnak az osztálytársak. Mindenki régen nyugdíjas, gyerekeik kirepültek. Legtöbbnek a felesége is. Az unokákat egyesek már össze se tudják számolni, az egyik házasságból van három, a másodikból jött kettő, a harmadik meg egy ápolónői viszony – 20 éves a kis bögyös csaj.
Dicsekedni nem illik, panaszkodni nem érdemes, ez már az összegzések ideje. Itt már mindenki kihozta a korából, magából, amit lehetett, félszavakból, testbeszédből is megértik egymást a régi osztálytársak. Kiütköznek a foglalkozási ártalmak is. Az egyiknek kezdődő Parkinson-kórtól ráng a feje, a másiknak gerincsérve lehet, a harmadiknak csípőprotézise van.
A ’la carte rendelésben állapodtunk meg, mert nem tudtunk megegyezni az ajánlott menükben. A pincér a kézfelnyújtásos módszert javasolta: Ki kér rántott szeletet? – hárman jelentkeztek a konzervatívok közül, vegetáriánus menüt a zöldek kértek és akik már belefáradtak a politizálásba – tízen –, a nemzeti oldalról slambucot rendeltek, s gulyást a régi kommunisták. Egy csak erőlevest, mert a protézisét otthon felejtette. Veszelka meg se szólalt, amikor oldalba bökte a szomszédja, hogy mit kér, bevallotta, hogy nincs nála a hallókészüléke. A rendeléseket krétával felírták a táblára.
A régi tanulópárok kisegítették egymást, a pincér jelentkezéses ötlete jónak bizonyult. Amikor elment, Buzek megkérdezte, hogy kinek volt bajpassz műtéte. Nyolc kéz lendült a magasba, a veseműtétnél tizenkettő.
– Kinek vannak prosztata problémái? – Kettő kivételével mindenki jelentkezett. Reumás panaszoknál, csontkopás, aranyér, ízületi problémáknál valamennyiünk keze a magasba akart lendülni, pedig egyesek csak derékig tudták felemelni.
De aztán eldurvultak a kérdések: – Kinek vannak merevedési gondjai? Néhánynak ugyan megmozdult a keze, de nem akaródzott felnyújtani senkinek se. Még szerencse, hogy voltak ott asszonyok is, és azok mindkét kezükkel, ágaskodva jelezték a bajt. A kontrollkérdés az volt, hogy kinek vannak memóriaproblémái. Erre minden kéz a magasba lendült.
Legtöbben az étkezéshez ásványvizet kértek, néhányan sört, bátrabbak egy üveg bort, a virtuskodók megpróbálkoztak rövid italokkal is. Ezeknek sikerült felidézni később néhány tanárt. A tornatanár, amikor megjelent és meglátta a társaságot, tornából felmentette az egész osztályt. A biológia tanár biológiából, mindenkinek jelest adott, mert jobban ismerték a betegségeket és gyógymódokat, mint a tanárnő valaha is. A magyartanárnő, Ági néni egy mentőtételt adott mindenkinek: beszéljen a Szózatról. Mindenki átment, csak az ausztráliai Steve kapott elégtelent. Némi vodka után az orosztanárt is sikerült körünkbe hívni, aki valamikor lágerparancsnok volt a Gulágon. – Csetvertüj klasz, szmirno! –ordított bele a hangzavarba. Senki se értette már az osztály vigyázzt. Megbuktatta az egész negyedik C-t.
A matematika tanár megidézésekor átment politikába az addig jó hangulatú esemény. Mert Vanek megkérdezte az öreg Obádovicsot, hogy kinek volt hibátlan a matek érettségi dolgozata. Hát neked, Vanek meg a Csepreginek, hangzott a válasz. Igen? Akkor egy bejelentést szeretnék tenni, kocogtatta meg Vanek a pálinkás poharát: – Csepregi hibátlanul lemásolta az én számításaimat. Mi ez, ha nem plágium? Így lett jeles matekból.
Csepregi csak hápogott, hogy ő is tudott mindent, kikéri magának. De valamiért a részeg Vanek nem hagyta abba: – Akkor tessék, folytasd a megoldó képletet: x-egy-kettő egyenlő: mínusz-bé, plusz-mínusz, négyzetgyök, bé-négyzet, mínusz…Na, folytasd tovább!
És mivel a vádlott csak dadogott, mert ő se volt már józan, mindenki bizonyítottnak érezte a tényt. Egy rögtönítélő fegyelmi bíróság alakult azonnal, tele akadémikusokkal, elnöke – mert osztálytársunk volt –, az egyetem rektora lett, ahova a hamis érettségi eredményével felvételt nyert Csepregi, és orvosi diplomát szerzett. Az ítélet hamar megszületett. A bizottság megfosztotta érettségi bizonyítványától, a rektor úr, Professzor Süsdmeg semmisnek nyilvánította a diplomáját is. Az ítélet még nem jogerős, de mindenkit megviselt. Az asszonyok sírtak, mi elvesztettük az önmérsékletet, asztal alá ittuk magukat.
Végül még sikerült az osztályfőnököt, Cseszit is meghívni a szeánszra, mert muszáj volt.
– Hozza ki mindenki az ellenőrzőjét –kezdte –, mert szólt a pincér –, és beírta mindenkinek a szalvétájára: „Kedves szülő, a gyerek iszik, az órán nem figyel, hülyének tetteti magát, a kocsmából fizetés nélkül akar távozni. Ha így folytatja, az életben is meg fog bukni – vagy milliomos lesz. Vagy politikus. Figyelmeztetésként a gyereket a találkozó megismétlésére ítéljük, legkorábban öt év múlva jöhet pót-érettségi találkozóra.”
Ha meghívja az egész osztályt – vagy ahogy tanultuk: az osztály nélküli társadalmat.
