Írta: Kiser Edina
Állok talpig felfegyverkezve. Igen...igen...most már biztos..., ma füvet nyírok.
Felvettem a lányom kosaras nadrágját és egy színben hozzá passzoló felsőt (egy nő adjon magára), a férjem 44-es kitaposott, sokat látott sportcipőjét, majd – végső döntésként –magamra öltöttem a fűkaszát.
Igen. Ma megvívok a 4445 négyzetméteres ősgyeppel.
Lassan közelebb sétálok a nappali erkélyajtajához. Megfordulok a tengelyem körül, miközben visszanézek a tükörképemre. Fülemben a Volt egyszer egy vadnyugat dallama cseng. Közelebb megyek, majd hátrálok, amíg meg nem látom a teljes képet magamról. Napbarnított arcomon körbefolyik a „csárlszbronzoni” mosoly. Önelégült, magabiztos mosoly, vállszéles terpeszállással kísérve. Kezeim oldalt, küzdelemre készen. A jobb kezemmel lassan megigazítom a fűkasza karját. Így jobban hozzáférek majd az indítóhoz.
Farkasszemet nézek a tükörképemmel. Elszánt. Látom rajta. Összeszorított ajkai, izzadságtól csillogó homloka elárulja, mindenre kész. Egyre jobban fókuszálok. Kizárom a világot. Csak a kasza és én. A fülemben a szájharmonika hangja sír.
Eljött a pillanat. Bal kezemmel a fejtetőre tolt szemüvegért nyúlok, majd a szememre húzom.
És tüzelek.
Mondjuk, nem én, hanem ez az ördög masinája, a háti fűkasza. Berántom, felveszem a hátamra, füstöl, mint az istennyila! Most már nem mosom le magamról: „Büdös banya”.
Nekilendülök a kaszálásnak. Úgy körülbelül lábközépig, helyenként térdig ér a gyep. Mert le „gazolni” nem lehet a gyepünket. Elegánsan csak ősgyepnek nevezzük. Mondjuk..., faluhelyen erre adni kell.
Szóval, kaszálok. Érdekes pózt veszek fel. Kis terpeszállás, mindkét térd megrogyaszt és kaszál. Jobbra forgok a kaszával, meg balra. Az meg csak dobálja, nyírja az apróra vágott gazt – akarom mondani: gyepet. Egy csapás alatt –vagy kettő–, kék nadrágos, napszemüveges, kis zöld ogrévé válok, aki éppen füvet nyír.
Több megvilágosodásom is van.
Megvilágosodás 1.: A kaszálásnak technikája van.
Rossebb gondolta volna, de van. A magas virágokat előbb középtájékon kaszálom le, majd lentebb. De nem ám nagyon lent, mert akkor kiég a maradék fű, és az nem jó a földnek. Ezt már csak utóbb tudtam meg, miután próbáltam egyenletesen fél centi magasra nyírni a gyepet, mert hát mégis csak adjak már a munkámra! Vagy tökéleteset, vagy semmit!
Megvilágosodás 2.: Rövid a kezem.
Isten látja lelkem, próbálkoztam. Arra gondoltam, hogy amikor a damil elkopik a kasza fejéből, csak közelebb emelem magamhoz a nyél végén lévő tárcsát, kitekerem, húzok a damilon, és újra kaszálok.
Megvilágosodás 3.: 37 fokban minek kaszálni?
Megvilágosodás 4.: Napszemüvegben ne próbáld meg szín alapján szelektálni a levágandó és nem levágandó virágokat.
– Anyuskám! Ez... ez itt a búzavirág! Na, ezt nem szabad levágnod! És ez, ez az apróság, ez a bazsalikom, ezt is kerüld ki! Meg még ezt a kis fehér virágos valamit is, mert lehet ez a cickafark. Megbeszéltük?
– Jóvanfiam – válaszoltam a szokásost, de közben azért magamban morogtam:
Hogy a francba különböztessem meg a kék virágot a fehértől, amikor színtévesztő vagyok..., ráadásul színtévesztő napszemüvegben?!
