Írta: Tornyi Ferenc
Ecsetvonások – bableves… -
Az nincs egészen úgy, hogy veszel konzervbabot… Mert miért is? Mert félsz a piaci babtól, mert lehet ötéves vagy lehet zsizsikes, mert mindig az a kofa mosolyog legszebben, aki átvág! „Ót majd” – tehát ezután – veszel füstölt karajt meg őstermelői kolbászt meg tucatrépát – nitrogéneset –, meg egy liter vizet, s a karajt odateszed főni.
Alig enged!
Elfő belőle először a só, majd a füst, még mindig kutya kemény, majd mégis enged, de akkor már se íze, se bűze… Sózod –szégyen, a répa is. Elképzeled Nagyapádat, amint répát tesz a bablevesbe… (anyád!) – de ez már más kosztos-korosztály, másfajta raj – hát spórolsz, az erős paprikával is…
Rántás… Közben persze kolbászkarika és krumpli, a babérlevél sok, a kapor pont jó, só még jöhet. Kész a mű, de mert ez egy tápszeres nemzedék, hát háromfelé pakolod – egy a kész leves egyharmada, kettő műanyag ételhordóban várakozik – jobb jövőt remélve, a mélyhűtő magányában –, s te meg forgolódsz, eltűntek a vacsoravendégeid, egyiket barátja, másikat barátnője rabolta el, főztél hát magadnak, még jó, hogy lesz holnap reggel, meg másnap délután, s közben József Attilát mormolod, „levesének nincs sava borsa, hitelt nem ád a fűszeres…” Ad! Lehet sokat – csíp a bablevesem! Csak így!