Írta: Vajdics Krisztina
Face Feri ma is — mint minden áldott reggel — kinyitotta face fiókját. A korai napfény vidáman kukucskált a szobába a kissé homályos ablakon keresztül, végigsimogatta Feri kék pizsamáját, továbblibbent a konyhaasztal kockás abroszára, de sajnos reggelit nem tudott készíteni, így Face Feri enyhén kövérkés alakját a keskeny konyhába tuszkolva komótosan elmajszolta a fehér műanyag tányéron kanyargó két vajas kiflit, megitta szokásos dobozos kakaóját, és kis öngerjesztő időhúzás után rámeredt egy üzenetre.
— Jelölj vissza, szeretlek! — ez a jó hír állt a postafiókjában.
Miközben azon merengett, ki küldhette vajon, hiszen a Face név és a profilképen lévő fél lábujj nem sokat árult el az üzenetküldő személyéről — a kép legfeljebb egy szuper körömgomba reklámnak mehetett volna el —, elkezdte szokásos hajnali kukkolását, ami abban nyilvánult meg, hogy a frissen váltott női képek és az Face szerelmesek hírfolyamban folyó levelezését mazsolázgatva próbálta felébreszteni néha már-már lankadó fantáziáját.
— A te feneked a legszebb, tudod! — olvasta a gombareklámos üziről teljesen megfeledkezve a hírfolyamban, és már majdnem magára vette a célzást, amikor megcsapta szemét a válasz.
— A tiéd vagyok!
— Ez már azért túlzás — gondolta, és a netről kivágott facesen csupasz vagy csak sejtelmesen félcsupasz képekben gyönyörködve, s a titokzatos, fürdőszobákban illetve valami kétes tisztaságú tükörben készített trükkös angyalfotókkal szemezgetve tovább nézelődött az éterben, miközben azon morfondírozott, vajon az ilyen Face fejeknek nincs egyéni üzenőjük? S miután rájött, hogy ez már tényleg nem az ő dolga, egy „Nem kérek játékfelkéréseket” és egy „Akinek problémája van veled, az az ő problémája” valamint egy „Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse” — Dalai Láma idézet között lavírozott, amikor közvetlenül Popper Péter idézete alatt megütötte szemét az a bizonyos szívecskés kép alatti kiírás:
— Te vagy az életem!
— Jaj, ez nekem szól! — gondolta szégyenlősen, és joggal, mivel meg volt jelölve a képen.
Gyorsan rákeresett a mondatot kiíró személy képére, sebesen lájkolta, nyomott egy <3-ét, és azon nyomban rá is írt.
— No, én vook, te ki v? — érdeklődött a megfelelő nyelvi fordulatot bevetve "In medias res", biztos, ami biztos!
— Am h v? — érkezett a válasz kisvártatva.
— Jól, és te?
— Én is tom!
— Mi zu?
— ?
Itt két bökés következett, majd egy váratlan fordulat.
— Na, akkor lököd a telszámod?
— Nem tom, mer nem tom fejből, de pill., megkeresem. Jaj! Nem találom a telómat!
— Ha megvan, akkor küldj egy vh-t erre a számra!
— Ok.
A vh-t elküldte, de a chates csajnak is elfogyott a telefonján a pénz, így ő is küldött egy vh-t. Ezzel elvoltak egy darabig — még szerencse, hogy 30-asok mindketten —, majd megunták, s mivel még zölden világítottak, folytatták a csevejt chaten.
— H és m?
— Zsír!
— Alap!
— Kajak!
Amíg a zsír és kajak ebben a szövegkörnyezetben megjelenő rejtjeles jelentésén töprengett, egy pillanat alatt elvonta a figyelmét egy a „Te tested, a Te döntésed” — egészség és szépség plakát, így nem tudott figyelni a következő villámgyorsan bekövetkező profilképváltásra, amit beszélgetőpartnere chatelés közben eszközölt.
Mivel eddig szőke, most pedig egy zöld hajzuhataggal nézett farkasszemet a gépben, teljesen megzavarodott, így inkább az Önnek hol bizsereg? kérdésre válaszolt, majd egészen megremegett, amikor egy lány hsz-ében azt olvasta: — Én is téged!
A benyomások ezen zsúfolt erdejében remegve nyúlt vörösen izzó egere után, és ijedten zárta be face fiókját. Békésen megvacsorázott, és kis idővel később újra megpróbálta elcsípni a bájos zöldhajút, de addigra már megkopaszodott a profil.
— Ennyi idő telt volna el? — gondolkodott merengve, s ezzel az időzavarral kilátástalanul küzdve inkább benézett (volna) a gmailbe, de sajna elfelejtette a jelszavát.
Végül annyira elfáradt a sok technikai és nyelvi probléma sziszifuszi megoldása közben, hogy inkább érdeklődve kitekintett az ablakon.
Éppen ott sétált egy szép, csinos kis csajszi, de nem tudott neki üzit írni, mert akkor egész mondatokat kellett volna fogalmazni vagy lesétálni a lépcsőn, s ehhez már túlságosan elfáradt. Így hát úgy, ahogy kelt, pizsamásan bedőlt a szinte még reggeli melegségét őrző ágyba, s a fehér-piros virágos mintás ágynemű ölelésében álmában egy csodálatos, vékony, magas szőkével randizott.
