Írta: Huba Ildikó
A Csodatudatú Felebarátok Kongregációjának iktatókönyvéből a nyíregyházi cúg, mely a pirosháznál mindig oly megbízhatóan fúj, kitépett egy lapot. Egy felebarát cipelte arra a soros és folyószámos iktatókönyvet, szatyor híján hagymaszagú hóna alá szorítva. Egyetlen pillanatra állt csak meg, fellapozta a könyvet, de tényleg csak egy pillanatra, hogy egy apró csodácskát kiolvasson belőle. A csodatudatúak ugyanis megrögzötten hiszik: a hálás ember jóval kevesebbszer vétkezik. Ezért a felebarátok gondosan feljegyeznek és iktatnak minden egyes csodát, mely a szapora hétköznapok során eléjük fényeskedik, ezeket az eseteket aztán hosszan forgatják elméjükben és szívükben, míg el nem tölti őket a Teremtő Isten iránti hála. A hálák száma növekedvén, a világ dolgainak ügymenete megjobbíttatik.
Felebarátunk evégből nyitotta ki tehát a súlyos iktatókönyvet az 1-19. témaszám alatt, az volt ugyanis a kedvence, az akusztikai csodák. Vonzalmának oka, hogy más halandókhoz képest viszonylag csekély testi erővel rendelkezett, háta, mint a jó pásztor botja, hajlott volt, lábai pedig csálék, de fülei kifogástalanok. Nemcsak alakjuk és méretük, de kiváló működésük is őszinte hálával töltötte el szívét. Mennyi szépet hallottak már ezek a parányi, ám tökéletes szervek!
Már épp olvasni kezdte volna a legfrissebb csudálatos eseményt az 1-19. témaszám alatt, mikor az a rossz huzat – nincs füle, tehát nyilván merő irigységből – a lapot a kezéből kitépte. Kitépte, felkapta, kavarta, forgatta, pergette, keringette a homokszemektől karcos nyírségi levegőégben. Egészen a Toldi utcai Gangeszig penderítette, melynek olajzöld víztükrére szelíden rásimította, ekképp szemléltetvén az arra ténfergő gimnazistának a felületi feszültség hatalmát, mely témakörből a lógó orrú leányka épp az imént kapott egyest.
A diák cigarettafüstjén át is tisztán el tudta olvasni:
„1-19. AKUSZTIKAI CSODÁK
CsFK 333-1/2014.
Az Úr 2014. esztendejében, Mindszent havának 19. napján a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár 3. emeleti kamaratermében helyi idő szerint 16 óra 47 perckor M. Z. költőnő száját tisztán és jólformáltan hagyta el a „k-e-l-e-t-i-f-ő-cs-a-t-o-r-n-a” hangsor, hogy a körülbelül 343 m/s-os sebességgel megtett mintegy 11 méternyi útja végén TITOKZATOS MÓDON ÁTALAKULVA már mint „k-e-l-e-t-i-F-R-Ö-CCS-cs-a-t-o-r-n-a” fusson be a közönség soraiban helyet foglaló T. I. laikus fülébe.
A szentszék a csudálatos eset kivizsgálására egyházi elöljárókból, akusztikus fizikusokból, fül-orr-gégészekből, ideggyógyászokból, pszichiáterekből és hangmérnökökből álló bizottságot hívott létre. A bizottság több havi megfeszített kutatómunka után is értetlenül áll az eset előtt.”
A lány szeme mechanikusan futott a sorokon, a szöveg értelmét fel sem fogta. Esze a felületi feszültség körül járt. Látta, hogy a víz felszíni részecskéi hálóként tartják fenn a csontszínű papirost, és egy csapásra megértette, hogy a kohéziós erők eredője a folyadék belseje felé mutat. El is döntötte, hogy másnap jelentkezik a fizikatanáránál javításra. Egy másodperccel később már maga is őszintén elámult példátlan elhatározásán: „Úgy látszik, csoda történt”.
