Tárcán kínálom

Felelős szerkesztő: M. Szlávik Tünde Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (4) antal anikó (16) arany piroska (3) balku lászló (8) balogh adrienn (1) balogh géza (22) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (42) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (8) dunai andrea (2) ésik sándor (52) farkas józsef (1) farkas molnár péter (16) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (2) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi márton (1) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (4) kiser edina (11) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kováts judit (3) köves istván (1) kulcsár (1) kulcsár attila (54) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (3) lampl zsuzsanna (6) m. szlávik tünde (3) margittai h. ágnes (7) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (35) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (21) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (12) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (26) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (2) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (29) venyige sándor (3) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... Ésik Sándor blogja

2015.03.13. 16:28 Ésik

Naponta kétszer – és néha többször is

Címkék: balku lászló

Írta: Balku László

Elmondjam ennek a libának, hogy jutottam idáig? Primitív kis ribanc, csöppet sem szimpatikus. Legszívesebben egész nap hátat fordítanék neki, és már az is boldoggá tenne, ha nem szólna hozzám.

Már az is boldoggá tenne...! A francba, ebben a büdös fogdában rájön az ember, hogy milyen kevés is elég a boldogsághoz! A nagy luxusvillában bezzeg semmi nem tudott boldogítani. Csak amikor már nem volt, akkor jöttem rá, hogy boldognak kellett volna lennem, mert úgy élhettem ott, mint nagyon kevesek. Ezzel azonban akkor a legkevésbé sem foglalkoztam. Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy úgy is élhetnek emberek, mint ez a szerencsétlen is. Tessék, mégis egy helyre kerültünk, sorstársak vagyunk, ugyanazért lettünk ebben a nyomorult lyukban összezárva. Talán nem is őt utálom, hanem magamat benne?

Mindegy, beszélek. Már második napja nyaggat, ha kielégítem a kíváncsiságát, hátha békén hagy.

Jól láttad, úrilány vagyok. Pontosabban voltam. Mindkettőnkből a szegénység csinált kurvát. Csak te azért álltál ki az út szélére, hogy legyen mit ennetek, én azért kufircoltam idegen férfiakkal, hogy visszaszerezzem magamnak azt a jólétet, amiben születésemtől fogva éltem.

Apám a legnagyobb olasz autómárka dílere volt. Dehogy, nem csak az a díler, aki kábítószert árul, az autógyárak márkakereskedőit is így nevezik. Hatalmas házunk volt, sok szobával, nagy kerttel, úszómedencével, a város legelegánsabbnak tartott részén. Egyetlen gyerek vagyok. Anyám nem dolgozott, kocsival vitt iskolába – természetesen a város legelitebb iskolájába –, és minden nap értem is jött.

Talán a szüleim is hibásak azért, hogy olyan könnyen ráálltam a kurválkodásra. Alig múltam tizenegy éves, amikor beírattak egy modelltanfolyamra. Felnőttesen öltöztettek: miniszoknya, kivágott blúzok, magas sarkú cipők, hiába mondta a tornatanár anyunak, hogy nem egészséges még ebben a korban. A fiúk a maguk kiskamasz módján körberajongtak. Már kislányként nőnek éreztem magam. Bulikba is gyakran elengedtek, láttam, mit csinálnak a nagyobbak. Túl hamar kezdett érdekelni a szex.

Nagy buli volt a tizennegyedik születésnapomon, emeletes tortával, rengeteg vendéggel. Mintegy felnőtté avatási szertartásként a család és a barátok előtt ünnepélyesen felhajthattam egy kupica Cherryt is – mintha nem tudták volna anyuék, hogy nem egy buliban ittam már seggrészegre magam. Késő délutánra aztán a felnőttek is ittak annyit, hogy egymással voltak elfoglalva, velem már senki nem törődött. Ekkor Zsoltival, a szomszéd sráccal eltűntünk. Én a hétvégi házunk kulcsát csentem el, Zsolti az apja Land Roverjét vette kölcsön. Ő tizenhét éves volt, volt már jogosítványa. Ott, a hétvégi ház egyik hálószobájában vesztettem el a szüzességemet. Éjfél körül értünk vissza, de senkinek nem tűnt fel, a kutya sem kérdezte meg, hol voltunk majdnem hat órán keresztül. Alig több mint egy év múlva át is költöztem Zsoltiékhoz. A szüleim először odáig voltak, de Zsolt szülei telebeszélték a fejüket, hogy ma ez a természetes a fiataloknál, így idővel belenyugodtak az új helyzetbe.

Aztán jött ez a kibaszott válság. Ekkor már egyetemre jártam. Ezeket az olasz autókat főleg magánemberek vették, és legtöbbször hitelre. Ezek a vevők elmaradtak, csak a bebukott kölcsönök miatt visszakerült kocsik sorakoztak egyre sűrűbb sorban az udvaron. Apu nem tudott fizetni a gyárnak, volt, hogy a dolgozók is csak több hónap késéssel kapták meg a fizetésüket, végül felszámolták a céget.

Apu próbált előre menekülni. Gondolta, ha nem vesznek új autót, akkor olcsó használtat fognak venni. A három kocsinkból kettőt eladott, hitelt vett fel, bérelt egy telepet, és kis kategóriás használt autókat hozott be Németországból. Azonban ez az üzlet is olyan gyengén muzsikált, hogy a hiteltörlesztést sem tudta fizetni. Anyu is elment dolgozni, egyik régi barátnője cipőboltjában lett eladó, de ez sem tartott sokáig, a bolt is bezárt. Próbálták eladni a házat, de senki nem vette meg, még áron alul sem. Végül a végrehajtó talált neki új gazdát, és a hétvégi házat is vitte a bank. Szüleim egy kétszobás bérelt lakásba költöztek.

Gondoltam, ez engem nem érint, én már régen Zsoltival élek. Tévedtem. Már nem a menő autókereskedő kislánya voltam, így már nem voltam megfelelő parti Lantosék agyondédelgetett legkisebb fiacskájának, és ezt éreztették is velem. Zsoltit is ellenem hangolták. Nem volt nehéz dolguk, már régen észrevettem, hogy kezd megunni. Végül szakítottunk, a szüleimhez költöztem.

Becsületükre legyen mondva, bármilyen szűkösen is éltünk, soha nem mondták, hogy hagyjam ott az egyetemet, próbáljak munkát keresni. A tanulmányaimhoz szükséges pénzt mindig előteremtették valahogy, legfeljebb a hasunkon spóroltuk meg. Meg a sárga csekkeket tologatták, meg apu az adó befizetését halogatta, mert az autókereskedés is egyre kevesebbet hozott a konyhára. Végül ez a cég is csődbe ment, a még meglevő autókat az adóhatóság lefoglalta.

Az egyetemen is megváltozott a helyzetem. Amíg a saját kabriómmal jártam és tonnaszám vittem a piát a bulikra, az évfolyam sztárja voltam. Most aztán meggyőződhettem a régi mondás igazságáról, miszerint a bajban nincs barát. A szünetekben rendszerint egyedül ücsörögtem a büfében – az üres asztalnál, mert sokszor egy rohadt szendvicsre sem volt pénzem. Nem hívtak már bulizni sem, és azok az évfolyamtársak, akik addig sem tartoztak a baráti körünkhöz, kárörvendő pillantásokkal szemlélték a lecsúszásomat.

A lakást sem tudtuk tovább fenntartani. Apu egyik régi barátjának félig romos, mennyezetig salétromos házában húztuk meg magunkat. Annak idején azért vette meg, hogy társasházat építsen a helyére, aztán a válságban sem pénze, sem bátorsága nem volt belevágni a projektbe.

Szörnyű volt a tél. Az ócska házban akkor sem lehetett tizenöt-tizenhat foknál melegebbet csinálni, ha volt mivel fűtenünk. Én, aki az állandó huszonöt fokhoz voltam szokva, már akkor reszketni kezdtem, amikor a sarkon befordultam az utcába. Végig náthás voltam, és többször beteg; alig kecmeregtem ki a tüdőgyulladásból, elkaptam az influenzát. Így kellett végigcsinálnom egy vizsgaidőszakot.

Nem szerettem „otthon” lenni. Már kellemes tavaszi idő volt, amikor egy délután, hogy minél kevesebbet kelljen a rossz levegőjű házban lennem, sétáltam egyet a főutcán. Megálltam egy kirakat előtt, egy bézs ruhát bámultam úgy, mint aki még soha nem látott ilyet. Elképzeltem magam benne, hogy simulna rám, a mély dekoltázsából teljesen kilátszana a bal mellemre tetovált pillangó. Tovább mentem, a következő kirakatban megnéztem a legújabb okostelefonokat. Nekem már ősz óta nem volt, el kellett adnom, hogy meg tudjam venni az egyetemi jegyzeteket. Szomorú lettem a látványtól, inkább a mellékutcákba mentem, ahol nincsenek üzletek. Céltalanul lődörögtem, észre sem vettem, hogy már majdnem este van. Egyszer csak egy BMW fékezett le mellettem, kinyílt a bal első ajtaja, és egy férfihang szólt: gyere! Bármennyire burokban, széltől is féltve nőttem fel, tudtam, mit jelent ez. Beültem, meg sem néztem, ki mellé. Nem törődtem vele, milyen úton indulok el, abban a pillanatban csak az üres pénztárcámra tudtam gondolni.

Egy erdei úton állította le az autót. Átültünk a hátsó ülésre, kigombolta a nadrágját, és nekem esett. Utána egy tízezrest csúsztatott a markomba. Mondtam, kevés. Azt mondta, még egy numeráért kaphatok egy másikat is, de akkor teljesen vetkőzzek le. Vérciki volt. Tök pucéron könyököltem a motorháztetőn, hűvös volt még az este, fáztam is, és amíg a pasi mögöttem élvezkedett, egyre csak azt lestem, nem jön-e arra valaki.

Arcomat a párnába fúrva végigbőgtem a fél éjszakát – mindhárman egy szobában aludtunk –, de másnap este felvettem a legmélyebben kivágott blúzomat a legrövidebb szoknyámmal, és elmentem egy bárba. Nem is kellett sokáig ücsörögnöm a pultnál, megszólított egy középkorú férfi. Húszezret kértem, meg sem próbált alkudozni. Panzióba vitt. Hajnalban mentem haza. Apám nem kérdezett semmit, anyu érdeklődte meg, hol voltam. Mondtam, újra van barátom, nála töltöttem az éjszakát.

Hamar beindult az üzlet. Volt pénzem rogyásig, újra lett telefonom, laptopom, újra kedvemre vásárolhattam a legjobb butikokban, ismét menő csaj voltam az egyetemen. Csináltattam egy erotikus fotósorozatot, interneten hirdettem magam. Gyakran jártam egy panzióba, az ottani recepciósok is megadták a telefonszámomat pasiknak – néha leszbikus csajoknak is – húsz százalékért. Nem válogattam, a pénznek nem csak szaga, neme sincs. Később lakást béreltem egy belvárosi régi, gangos bérházban. Ott fogadtam a vendégeket – egyetem után minden nap kettőt, időnként többet is.

Milyenek voltak az „úri” kuncsaftjaim? Tudod, a férfiak, ha bevadulnak, mind egyformák lesznek, ilyenkor csak annyi a különbség az ügyvéd és a török kamionsofőr között, hogy az előbbi nem izzadságszagú. Olyan is volt, amit addig csak regényekben olvastam, hogy apák – akik korábban szintén vendégeim voltak – küldték hozzám a kamasz fiukat, tanítsam meg őket a szerelem művészetére.

A másik véglet Pali bácsi volt, a hetvenes öregúr. Szegény kisöregnek csak egyszer állt fel. Csak a mellemet szopogatta, meg nyalt, de azt olyan mesterien, hogy még élveztem is. Azon kívül ő volt az egyetlen, aki a nőt is tisztelte bennem, az összes többinek csak erotikus játékszer, egy szép testű fiatal kurva voltam.

Úgy látszik, belém is szorult az apám üzleti szelleméből valamennyi. Az az ötletem támadt, hogy rendezhetnék a lakásban swinger partikat is. Meghirdettem neten, szép számmal jelentkeztek a párok. Rövidesen minden szombaton orgia volt nálam, szép bevételt hozott. Erre faragtam rá. A szomszédok megelégelték a hajnalig tartó ricsajt, az éjszakai jövés-menést a függőfolyosón, valamelyik beköpött. Egyik éjszaka ránk törtek a rendőrök. Azonnal letartóztattak, és most azzal vádolnak, hogy kuplerájt működtettem a lakásban. Nem bízom benne, hogy sikerül kimosakodnom. Természetesen azok az ügyvédek, akik vendégeim voltak, nem vállalták a védelmemet.

Nem tudom, mikor léphetek újra bilincs nélkül utcára, és főleg nem tudom, mi lesz akkor. Az egyetemet talán sikerül befejeznem, de az szinte biztos, hogy addig is a testemből kell megélnem. Csak ott kell újrakezdenem, ahol neked – az út szélén.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr707265015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

István L. Kovács 2015.12.03. 06:46:54

Remek novella, sajnos szomorú valóság! Ma itt minden csődbe megy!