Írta: Mórotz Krisztina
A lustán nyújtózó folyóparton napsugáringben sétálok. Mindent betölt a nyár illata. A víz, a lágy homok. A napszítta fű ezüstszalag a nyár homlokán. Ez az én folyóm, az én titkom. Maga a rezzenő bódulat. Belegázolok, hűsít a víz. Örvények raja matat lábaimnál. Pilátus-énem mossa kezeit. Fröcskölök. A magányom vezeklő s bűntelen. Erős combom már eltűnőben. Fogadd be álmaimat, jó folyó! Úszom. Visz a lendület. Sorokat vágok ujjaimmal, a lábammal rendületlen taposok. Őselem vagyok. Körbefonom magamat. Mindig szemben az árral! Meg nem alkuvó sodrás vagyok. Kimosom igazságom aranyát. Halak villannak a lábamnál. Termékenységet varázsolok, szépségem áldott állapotát. Türelmesen hordom ki édes terhemet. Megszületek, mint szívemben a dal. Áldott iszapos hordaléktalajra hullok. Hajló búza leszek. Szerelmes ének. Őrlő malmok lapátkereke. A világ szomjas vándora. Szelíd hullámok szép vendége. Hazatérek vízburkomba. Mint csecsemőt, az ős magzatvíz megvéd. Szép álmaimban lebegek, s látom a partot, a fövenyt. Az elterülő, sárga nárciszokat. Virágok gyermeke vagyok. A kéklő víz mosolyog. Az égiek is szeretnek engem! Érzem: ez a boldogság. Nézem a víz tükrében, amint egyesülök önmagammal. Sejtjeim párra találnak. (Föld! Föld! – tengerészvágy. Víz! Víz! – kiáltja a boldog, szárazföldi vándor.) Folyómba szálltan, kibontom arcom virágszirmait, és nevetek a fénybe. Meghitt, szelíd folyó ölel újra, mint régi barátot. Ismert mozdulatok. Biztonságban vagyok. Édes vagy, szerelem. Mint a dinnye, lecsorogsz a számon. Ragacsos méz. Már nem is én vagyok – a táguló világegyetem. Csillámló zene. Halak tánca. Angolnák síkos vonaglása. Kicsusszanok a hazugság hálójából! Bújócskajátékomat mégsem engedhetem. Számlálom magam. Egy vagyok a számtalan énem közül. Béka ugrik: placcs! Látni akarom a felhőket! Látni akarom a Napot!
Illusztráció: Venus A La Klimt by Stephanie Corder