Írta: Radnó György
− Vége a csatangolásnak! − döntötte el Kuplung, és azonnal munka után nézett. Család kellene meg egy kis kuckó! − álmodozott. Szemei előtt máris hat-hét kis gömböc, göndör szőrű vakarcs játszadozott a rendezett kertben elhelyezett kutyaól előtt, amíg ő a párja ölében melengeti családfői magabiztossággal teli fejét.
Emlékezett, hogy épp a minap feküdt egy álláshirdetési rovaton, amely kellemesen bizsergette a szőrét, még alvás közben is. Kikotorta az újságot, és szemezgetni kezdett.
− Valami éjszakai portás állás kellene vagy objektumőrzés − mélázott keresés közben. Hirtelen megakadt a szeme egy hirdetésen:
„Rövid szőrű kutyát keresünk, aki beszél a macskák nyelvén, fogazata hiánytalan, s azt nem fél használni. Hangos ugatási tulajdonság és patkány- vagy egérnyelv használata előnyt jelent.”
Egyből tudta, ezt az állást rá szabták, azonnal megnézte a címet, és már indult is, mert jól ismerte a környéket. Útközben kicsit gyakorolta a macskák köszöntését és pár régről ismert, cicuskörökben használt kifejezést. Nem túlzás, hogy perfekt módon tudott a macskákkal kommunikálni. Amikor megérkezett, egy nagy kandúr fogadta, és valami idegen macskás dialektusban kezdte kérdezni, amit alig értett. Mikor végre megértette a kérdést, jópofáskodva dorombolt vissza. Tudta, ezzel nyerő minden macskánál.
Bent az udvaron már kissé elszállt a magabiztossága, amikor látta, mennyi jelentkező van. Legjobban azon csodálkozott, hogy egy macska is állt a sorban. Megszólította: − Ez az állás nem kutyáknak szól? − nyamnyogta Kuplung kissé szemtelenül. Azonnal csípős választ kapott, legnagyobb meglepetésére nem macskául, hanem kutyául felelt a cicus. − Te meg jobban tennéd, ha helyretennéd a macska-nyelvtudásodat, ezzel itt nem sokra mész − kapta vissza a kritikus vakkantást. − Én még egérnyelven is tudok, amellett, hogy a patkányok összes dialektusát ismerem − azzal a vakkantgató cirmos nagysága dacosan elfordult tőle.
Mivel gyakorlata még nem volt a munkakeresésben, egy vizsla tájékoztatta, hogy önéletrajzot kellett volna hoznia. Aztán gyorsan segített rajta, egy formanyomtatványt adott neki, amit csak ki kellett töltenie. Azt is megsúgta, hogy valamilyen magyar fajtát írjon be a származás rovatba, mert azt kedvelik errefelé.
− A legjobb, ha a puli dédszülőket említed, mert bár rövid a szőröd, de vizsla nem lehetsz, azt én azonnal kiszagolom! − morogta halkan, barátságosan, persze kicsit okoskodva is, aztán hozzátette: − Bár, ha meggondolom, itt én leszek a nyerő, te akár már mehetsz is tovább.
A mi szemfüles, sokat megélt kutyánkat azonban nem lehetett eltántorítani. Maradt. Kivárta a sorát, és közben kaparászta a nyomtatványt. Némelyik kérdésnél megakadt, mint például a fogainak száma, azonban kivágta magát, és bemaszatolta, hogy hiánytalan. Ráadásnak azt is hozzátette: fogkőmentes, fehér fogak. Testsúlyánál nem volt gondja, persze kicsit többet írt, hogy jelentősebbnek tűnjön az ereje. A harapásnál megint bajban volt kicsit. Hány kilogramm erővel tud harapni? − mélázott. Eszébe jutott, hogy egyszer egy gazdáját kellett megvédenie egy erőszakos embertől. Annak a kezébe akadt − mintegy védekezésül − egy mérleg, amire rá is harapott. Hogyne tette volna, hiszen nem óhajtotta a bőrén érezni annak a súlyát, tehát jól megfogta. Amikor elment a támadó, a mérleg kiakadt a százhúsz kilogrammnál. Tehát százhúsz kilogramm, pecsételte a papírra. Büszke volt magára, hiszen mindenre tudta a választ, még valami miniszter kutya is lehetne ennyi ésszel!
Amikor sorra került, egy nagyon komoly kinézetű, elegáns, fehér macska kezdte olvasni az adatait. Csak hümmögött-hámmogott rajta. Jó darabig nem kérdezett semmit, majd kis idő múlva megszólalt: − Szóval úgy érzi, önnek való ez az állás? – De nem várva választ, hirtelen folytatta: − Nagy felelősséget kell itt vállalni, három műszakban kell őrizni a macska-kolbászgyár gazdasági bejáratát. Be tud járni pontosan a munkakezdésre? − hajlította kérdésre a szót a nagy fehérségből kivillanó rózsaszínű macskanyelv.
− Természetesen, Nagyságos Cicus, vagy hogy is nevezzem a hölgyet? − dorombolta lekenyerező hangsúllyal Kuplung.
A macska mintha csak erre várt volna, azonnal támadó felháborodással lépett fel: − Hogy képzeli, én még lány vagyok, kikérem magamnak a hölgyezést! − azzal ideges rángással rázta le a körmeibe akadt kutyakaparással kitöltött papírost, és kitessékeltette az ajtóban álló két dán doggal a meglepett, munkakereső kutyánkat.
− Ne aggódjon, kolléga − szólalt meg a kevésbé morcos dog mellette. − Az állást már megkapta a főnök csacskaságának hetedik unokahúga. Ezt a műsort csak szórakozásból tartjuk.
Kuplung szomorkásan ballagott ideiglenes vackába. Közben egyenként mondott le a terveiről. Párkeresés? Hja, az most luxus, mint ahogy a kölkök nevelése is. Most kereshetek megint valami állatbarát családot, akik legalább a télre menedéket adnak...