Írta: Kulcsár Attila
A Kossuth téren néha csak átsietek, intézem az ügyeimet a Polgármesteri Hivatalban. Irigykedve nézem, hogy a kávézó utcára kitelepített asztalai mellett sokan üldögélnek a fonott karosszékekben, néha unottan hátra dűlve cigarettáznak, máskor elgondolkozva, előre hajolva belekortyolnak kávéjukba, kólájukba. Beszélgetnek, nevetgélnek, múlatják az időt. Délelőtt van, a hivatalban ügyfélfogadás. Mennyi ráérő ember! Fiatalok, öregebbek − mindenki munkanélküli itt? Vagy költő? Néha egy óra is eltelik, amíg a hivatal packázgat velem, és visszafele ugyanazon arcokat látom, mintha ugyanazt a viccet mesélnék, talán már egy újabb kapucsínót szürcsölnek, élik a kávéházi életet, amelyik a századforduló polgári létformájára volt jellemző, de úgy látszik ez az ezredforduló újra divatba hozta. A New York, Royal, Central és a Japán a művészvilág találkozó helyei voltak − Heltai Jenő, Karinthy, Babits, Kosztolányi, Kiss József és néha még József Attila is megfordult ezekben. Itt írtak, beszélgettek, szerkesztettek. Most is látok néhány laptopot egyik-másik asztalnál, de mobil vagy tablet szinte mindenkinél van. A régiek nem sokat fogyasztottak, néha órákat is elüldögélt egy szegény költő az asztal mellett. Sokszor hitelbe ittak. Rejtő Jenőről hírlett, hogy egy-egy krokival fizetett, amit a pincér átvitt a közeli szerkesztőségbe, és az érte kapott honorárium fedezte a fogyasztását, még egy péksüteményre is futotta a következő kávéhoz.
Na, ilyen időkről álmodozom én. Csak ülök a fonott nádszéken, kérek egy kávét és egy unikumot. A csinos pincérlány rám mosolyog, és máris térül-fordul, hozza − nem ismer még −, nem tudja, hogy egy fillérem sincs, és csak várom a Vörös postakocsi főszerkesztőjét, Onder Csabát, hogy majd ő közli az írásomat, és aztán fizetek. Előveszem az ihletet, mint a nagyok, vagyis a jegyzetfüzetemet, és nekilátok egy szellemes krokinak. Nem megy, nem megy − kevés volt az az egy unikum. Talán egy vers, az egyszerűbb lenne most, egy haiku − az csak három sor. Vagy itt vannak ezek a galambok, azokról lehetne valamit… − Hess, te rusnya!− az egyik rászállt az asztalomra. És menni is fog, érzem…A címe is megvan már: Tubi,tubicám. Írom is, mint egy Heltai Jenő:
Tubi, tubicám
A legutóbbi vihar után egy lesodort fészket találtam kertünk gyepén. Aztán egy reggel megláttam turbékoló lakótársunkat építkezni. Nagy körültekintéssel sétált az udvaron, egyik szeme a macskákat kereste, a másik apró ágakat vizslatott a fűben. Csőrébe vett sokat, ha korhadt volt, kiköpte, ha egyenes volt, otthagyta. Csak a görbék és az Y alakúak érdekelték. Ezekkel egyenként felszállt a nyírfánkra, és a magasban, ahová csak télen látok fel könnyen, a három ág elágazásánál új fészket épített. Kedves madarunk a balkáni gerle, reggel turbékolásával ébreszt.
Itt egy kicsit elakadok, elkalandozott a figyelmem, mert egy csinos női fenék libegett át a látókörömön, de elhessegettem , vén kecske vagyok én már, de még építész, és segítségként itt áll a háttérben a Korona szálló. Igen…
Azt mondta Alpár Ignác, az építész anno: Csinálok egy gyönyörű szállodát ennek a városnak. Legyen szép kiülő párkánya, tagozatos eresze, nyíláskeretezései, balluszterei. A nyugati napfényben az építészeti plasztikák változatos árnyékot vessenek a falakra, legyen a ház a város éke.
Azt gondolta egy másik, újkori tervező, aki nagy előtetőket építtetett a teraszok fölé, hogy esőben is kinn lehessen tartózkodni, akár a negyedik emeleten is: Épüljön egy városi tornác, amely pillérekkel és gerendákkal legyen gyámolítva, és alatta visszaadok az emeleteken néhány négyzetmétert az elvett zöldterületből.
Azt turbékolják ma galambok a szálloda díszein: De klassz kis párkányok, innen páholyból látjuk a Főtér minden eseményét, azt is, amikor az a turista jön, és búzaszemeket szór a kövezetre, hogy fotózhassa a kezéből csipegető galambot a mobiljával.
− De jó kis védett fészekrakó gerendasarkok vannak itt a tető alatt − fedezi fel Tub Ica a társasház szögletét magának.− Az idén háromszor is költök. Tubi Tibi teljesen levett a lábamról, olyan szerelmesen kurrog.
Aztán betotyog a térre Proszenyákné , született Gál Aranka konzervgyári nyugdíjas, és elkezdi a galambokat etetni, mintha Velencében lenne a Szent Márk téren… Csak le kell írni a látványt.
Azt motyogja fogatlan szájjal a magányos öreg néni a téren, amikor a kenyérbelet marékszámra kiszórja: Tubi-tubi, egyetek galambocskáim, amíg én nem éhezek, ti sem fogtok.
A kislány is kimegy a loggiájukra, és tenyeréből eteti a galambokat: Egyél kicsi madár, itt a finom kölesmag, vidd a fiókáidnak is.
Az apukája vasárnap reggel már magából kikelve zavarja el a „rohadékokat” az ablakból, amikor nem tud aludni tőlük.
Anyukája már szentségel, amikor nem mer ruhát szárítani a teraszon, mert összepiszkolják.
És az élet adja a legjobb ihletet, mert már majdnem újra elakadtam, és egy szatmári szilva jutott az eszembe, amikor egy hölgy az eresz alatt hangosan méltatlankodni kezd.
Azt mondja a szálloda alatti könyvesbolt kirakatát nézegető művelt szépasszony, amikor fehér selyem zsorzsett ruháját a párkányról a galambok leszarják, hogy dögölne meg minden galamb a hivatallal együtt, aki nem csinál már valamit ezekkel a városi szárnyas patkányokkal.
A városi hivatalnok szerint Noé volt a hibás, amikor kiengedte őket a bárkájából.
Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet, hogy igen, a galambok tollazatában mindenféle atkák élősködnek, és orrjáratukban akár madárinfluenzát, papagájkórt is terjesztenek.
Aztán elvonulnak a téren az E-misszió Egyesület aktivistái, mert éppen madarak és fák napja van, és tovább lendítik a tárcám fonalát…
Az állatvédő szerint, ők voltak itt előbb, nekik is joguk van élni: Aki a galambokat nem szereti, az más gonoszságra is képes, elvenném tőle a gyerekét is. Ma a galambot irtaná ki, holnap a verebeket, baglyokat, majd a kutyákat is.
Botond, aki légpuskával vadászik rájuk az ablakból, azt gondolja: Aki madarak között akar élni, lakjon az erdőben, költözzön a rétre.
A városgazda elhárít minden felelősséget : Felszereltünk madárvédő hálókat a falak elé, felálló tüskéket a párkányokra. Kifüggesztettünk művarjút ijesztésnek, szerződtetünk vadászsólymokat ellenük. Mit tehetnénk még?
Azt feleselik a galambok: A szél a mi barátunk, letépi a hálót, a hó és jég elhajlítja a tüskét és közé férünk, a művarjút kiröhögjük, a vadászsólyomra úgy se lesz pénz, meg a többire se.
A biológus tájékoztat: ezek a madarak évente többször is költenek, vannak városok, ahol fogamzásgátlóval etetik őket, hogy ne szaporodjanak.
Egy feldühödött ember, akit elhagyott a felesége, azt hörgi elfulladva: Etessük méreggel őket, hogy egy se legyen.
A Közegészségügyi Hivatal embere szerint vigyázat azzal a mérgezéssel, az elhullott galambtetemek betegségeket okoznak.
A katolikus templomból ekkor levonul a térre egy násznép, fényképezkednek, csókok − új szokás : galamberegetés−, az élet írja a tárcámat …
De uraim nem jobb a békesség? A galamb a szerelem, a hitvesi hűség jelképe −mondja egy rendezvényszervező. Nem véletlenül eresztenek el az ifjú párok galambokat a lakodalmakban újabban.
Azt suttogja az ifjú férj újdonsült feleségének a nászéjszakán évődve: Kis galambom, egyetlen tubicám, hogy egyelek meg, mondja − és már kezdi is a melle húsánál..
Azt mondják az ínyencek, akik már fogyasztottak ilyet : Legfinomabb étel a töltött galamb, cumberland mártással és birsalma szósszal .
Megszólal a padon az egyik hajléktalan is: Én lavórral állítok nekik csapdát. Ha sikerül, jó lesz az mártás nélkül is, parázson sütve.
A mi balkáni gerlénk elhatárolódik a konfliktusoktól, és azt búgja reggelente, hogy szívesen vállalja − ha az illetékesek felkérik −a békegalamb szerepét.
Nem tudom mi lesz, Onder Csaba még mindig nem érkezett meg. Nem sokat bízok a Kelet-Magyarországban se, itt a szerkesztőségük a közelben, ha beküldöm a pincérnőt ezzel a tárcával, úgy kihajítják, hogy a lába se éri földet.
De nem én írom az életet, az élet rendez engem és a számlámat is. Feltűnni látom a téren Ésik Sanyit és Szlávik Tündét. Sanyi vagy Tünde, nekem mindegy, hogy ki fizet − ugye jó lesz ez a tárca, tisztelt szerkesztő asszony és főszerkesztő úr − jó lesz vagy…négy Hubertuszra, meg egy kávéra…
A fenti tárca 2014. június 13-án hangzott el a Tárcán kínálom blog és a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület Ünnepi Könyvheti eseményén, az Olvassunk tárcát! címmel immár 4. alkalommal megrendezett felolvasó órán.
Közreműködött (balról jobbra): Vaskó Ilona, Kulcsár Attila, a házigazda, Bihari Albertné, Ésik Sándor, M. Szlávik Tünde, Tornyi Ferenc, Illés Zoltán.
