Írta: Rimóczi László
A Jellemes otthonok, elmés kertek lakásmagazin fotósa, Trója Dániel, még nem sejtette, hogy a Spanyol rakotta okozza a halálát. Egy bűvésznek vagy egy bohó gyermeknek se lapulhat annyi kincs hűséges oldaltáskájában, mint neki. Lencsék, zsinórok, elemtöltők, pendrive-ok garmada. Arcán azon emberek mosolyával kopogtatott be a Frangepán utca 46. rusztikus tölgyfa ajtaján, akik nem is sejtik, hogy pillanatokon belül kampó lesz nekik.
Kisvártatva Filé Gáspár homoszexuális lakberendező pattant elé, lila ingben, barna bőrnyakkendővel.
– Halló, halló, szép fotós! Jöjjön, hercegem, és kapja le ezeket a szépséges kiegészítőket, mert holnap árverezik őket. Egy halott pilóta hagyatéka.
Gábor belépett, és elővette masináját. Babrált rajta, megmérte a fényt, majd munkához látott.
– Tudja, hogy nevezik ezt? – mutatott egy gömbölyded fatárgyra a kandalló mellett Gáspár.
– Nem én – válaszolta köntörfalazás nélkül Dani.
– Kínai zsakett. És azt ott?
– Mit tudom én! Csak lefotózom, és húzok is sörözni! – kezdte türelmét veszteni Danink.
– Art deco lampion. Na és az ott, ni?
– Fingom sincs.
– Intarziás tabernákulum. Hát az ott, az indiai csicsi mellett?
– ?
– Jáde füstölőtartó a XVII. századból. No, és ez itt a dohányzó asztalon?
– Ezt ismerem! – vágta ki diadalmasan D. – Erzsébet-kori szoszié, ilyen van az anyámnak is. Savanyúcukrot meg aprót tart benne.
– Bingó! Kezd belejönni!
Dániel nagyon büszke volt magára, pedig ez volt élete utolsó öröme.
– Tudja, kedves barátom – kezdte a lakber –, a nyakszirt és a fejbiccentő izom között van egy pont, amire ha ujjal nyomást gyakorolunk, az emberi test zsinórját vesztett marionett bábuként csuklik össze. Kikapcsol, mint egy számítógép, örökre elhallgat, mint egy betemetett kút. Ezt hívják halálpontnak.
– Ez durva! – hüledezett Dani, lencséjét törölgetve.
– Úgy ám! Az biztos is! Szóval, most felteszek Önnek egy utolsó kérdést. Amennyiben helyesen válaszol rá, meghagyom az életét, és szabadon távozhat, Isten áldásával.
– Nem veszek részt élethazárdírban! – tiltakozott fotós Dani.
– Nincs más választása. Nos, vagy tippel, vagy minden esélyétől megfosztva, már nyomom is a halálpontját.
– Jó, jó! Jöhet a kérdés.
– Tehát: minek nevezzük ezt? – mutatott hosszú, görbe ujjával egy kis szantálfa újságtartónak látszó tárgyra, mely nem lehetett nagyobb egy fekvő uszkárnál.
– Hm…svéd cikória – mondta nevetve Dani, még mindig abban a hitben, hogy az egész cirkusz csak amolyan háborodott buzimóka.
– Nem. Megközelítőleg sem. Spanyol rakotta. Sajnálom, vesztett.
Mielőtt Dániel egy lépést tehetett volna, vagy egyáltalán kifújhatta volna a tüdejében öntudatlanul megszorult levegőt, a buzi elé pattant, és megnyomta a halálpontját. Dani rongybabaként omlott össze, és azelőtt elszállt belőle az élet mielőtt padlót ért volna.
A lakber csávó meg kiment a konyhába, és dúdolva összecsapott magának egy neszkávét.
