Írta: Kulcsár Attila
Az építész nőnemű, akkor is, ha férfi. Partnere a Kor, amelyik megtermékenyíti.
Gedeon idős korára rossz alvó lett. Mindig is zavarta, ha azt kérdezték tőle, hogy álmodtad meg ezt vagy azt a házat. Mert a tervezés sohasem álomfejtés volt számára, hanem szigorú valóság, szlalomozás a pálya karói között, versenyt futva az idővel. Az álmatlan éjszakák után nappal is rosszkedvű maradt. Sétálgatott a városban, ahogy az orvosa javasolta, de nem telt benne sok öröme. Nyomasztották a múlt emlékei. Számos megépült háza állt az utcákon-tereken, de nem szeretett velük találkozni. Csúnyán öregednek, állapította meg. Némelyikre rá sem ismert. Azok se köszöntek vissza neki. Hja, a régi szerelmek, zűrös kapcsolatok, a fiatalság… Az egyiknél megerőszakolta az építtető, másiknál egy kivitelező. Persze hogy púpos lett az a ház, mint Quasimodo, a másik meg vízfejű, mint az a Hivatal volt, aki építtette. Az az épület pedig egy házibulin fogant, azt se tudja, ki lehet az apja, többel is lefeküdt, mindegyikre hasonlít.
Ez zabigyerek-ház, itt csak a nevét adta, mert aláírta valaki helyett. Ezért ugyan díjat kapott, de nem érdemelte meg − jött az Építők Napja, és kellett egynek kitüntetést adni. Annak a háznak meg az a baja, hogy nehéz időkben született. Nem volt pénz télikabátra. Szigeteletlenek, penészednek a falai, huzatos, szelelnek az ablakai, hálni jár belé a lélek, mintha tüdőbeteg is lenne.
A lakótelepen az ikreket meg végképp nem szerette. Azok lombikbébik voltak, mert már meddőnek érezte magát a sok nem kívánt terhesség után. Elment a Házgyári Klinikára, és mesterségesen beültették a fejébe a programot, aztán 16-os iker lett belőle. Mára mindegyik beázik, hőszigetelni kell, nem felelnek meg a kor igényeinek, nem ismerik a német szabványt, sem az euró kódot. Provinciális, műveletlen bugrisok.
Talán csak egy Szegfű utcai családi ház az, amin ma is kedvtelve legeltette a szemét, bár mára már flancos kőburkolatot kapott. De ezt a házat valamikor a Valikával − első feleségével − közösen találták ki, saját kezükkel építették. De hol van már az Gabulya Valéria, elhagyta egy építési vállalkozóért, aki az Adriára vitte évente nyaralni, és örökké ráért, míg ő „munkamániásként” mindig csak dolgozott.
De az újabb házak sem tetszenek neki. Tele vannak rakva gránit burkolattal, fémlemezekkel− micsoda pazarlás. Minek nagyestélyi, utcai viseletre? Micsoda kivagyiság…
Ma már leginkább csak a parkban szeret üldögélni, benn a közepén, ahonnan nem is látszanak a házak. Elnézi a villás farkú lepkék hullámzó röptét, a méhek rajzását a virágok fölött, hosszú percekig leselkedi a vörös-fekete bodobácsok napozását a nyírfa törzsén. Van ott még szex is néha.
Az egyik szokásos éjszakája hajnalán aztán mégis álmodott: megjelent neki az Úrjézus.
− Építész fiam. A múltkor terveztél nekem egy szép házat, a bodafalusi templomra gondolok. Meg akarlak jutalmazni érte. Na, tervezz most magadnak is egyet. A pénz nem számít, bárhova, bármiből − én finanszírozom.
− De uram – hökkent meg az építész −, milyen nagy legyen, mik a városrendezési előírások, az Építési Szabályzat ide vonatkozó határozatai? Mihez kell illeszkedni?
− Ejnye fiam, ne akadékoskodjál már! − kezdte elveszteni a türelmét az Úr. − A telek legyen a Föld, a ház szabadon álló, építménymagasság a csillagos ég. Legközelebbi szomszéd a Marson lenne, de az most lakatlan. A kivitelező meg én leszek, tudod a Teremtő Zrt.
És az építész elkezdett gondolkozni: először is legyen rajta 50 cm vastag hőszigetelés, hogy olcsó legyen a fűtése, világos, hogy a villanyszámla is. Tágas, mert jöhetnek majd az unokák, a haverok. Akkor meg legyen benne bowling pálya, meg söröző, meg boros pince, hátha valaki azt szereti. De kell bele lift is, hogy könnyen feljuthassak a kilátóba, mert az is kell, meg napelemes fűtés, mert azt nem zárják el az ukránok.
Aztán eszébe jutott, hogy nincsenek unokái, a haverok meghaltak, az orvos eltiltotta az alkoholtól, cukra is van, a TV előtt szokott elaludni délután, azért jön olyan nehezen álom a szemére éjjel. Az egyik skiccet a másik után dobálta a papírkosárba. Járt az agya, mint az üres mosógép. Vajon mit csinált volna ilyen helyzetben Michelangelo vagy Le Corbusier? Ha nincsenek irigyei az embernek, ez a sok flanc mire való?
Felhívta egy imában az Urat, hogy időt nyerjen: − És tessék mondani, földrengésbiztos, árvízvédett, tornádó álló, cunamit bíró legyen a ház? Hogyan gondoskodjak a vagyonvédelemről és a nélkülözhetetlen tűzvédelemről?
− Én majd gondoskodom mindenről − nyugtatta meg a Megrendelő Úristen, nehezen uralkodva magán.
Egy hét múlva az építész elment abba bizonyos templomba, amelyben az Úrnak is öröme tellett, és ekként fohászkodott:
− Köszönöm Uram az irántam való jóságodat, de nem kell már nekem semmiféle kacsalábon forgó ház se, elvolnék én már így is a bérházban. De ha el tudnád intézni, hogy bekerülhessek abba a parkba, amit te terveztél, tudod, a Paradicsomba, a jonatánok közzé, az én kis Valikámmal… Nagyon megköszönném… Ámen.
